Szakmához segítjük a fiatalokat – interjú Tóth Gáborral, a magyar Kolping-szervezet igazgatójával

Nézőpont – 2016. október 22., szombat | 12:00

A Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) gondoskodik hazánkban az Adolf Kolping szellemiségét követő óvodák, általános és szakiskolák, idősek, betegek és fogyatékkal élők ellátását végző szociális otthonok fenntartásáról, működtetéséről. Tóth Gábor igazgatót kérdeztük.

– Ki volt Adolf Kolping, miért nevezik az önök által fenntartott iskolákat Kolping-iskoláknak?

– Adolf Kolping német katolikus pap volt, 1813-ban született. Fiatalkorában cipészinasnak tanult, huszonhárom éves korában kezdte csak el a gimnáziumot. 1845-ben pappá szentelték, de sosem felejtette el, honnan érkezett. 1849-ben második kápláni helyeként Kölnbe helyezték, ahol lelkipásztori munkája mellett nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a fiatal iparos tanoncoknak közösséget adjon és biztosítva legyen a képzésük. Fontosnak tartotta, hogy olyan hátterük legyen, amely megtartja őket. Kidolgozta a Katolikus Legényegyletek működésének máig érvényben lévő szabályait, alapelveit.

Hármas célt fogalmazott meg: legyenek jó családapák, mert a család a társadalom lelki megújulásának alapja; váljanak szakmájuk mestereivé, szeressék és becsülettel végezzék munkájukat; valamint váljanak igazi polgárokká, szerezzenek polgári erényeket, amelyek a hazához és a néphez kötik őket.

Németországban aztán elindultak ezek a közösségek, és e példák nyomán Magyarországon is megalakult az első Katolikus Legényegylet, már 1856-ban. Az egyletek töretlenül működtek 1948-ig, amikor munkájukat a hatalom parancsára be kellett szüntetniük: az államosításkor betiltották őket. A Kolping-iskolák az alapító szellemében, a katolikus legényegyletek mintájára foglalkoznak a fiatalokkal. Az ő munkájukat fogja össze, irányítja a KOSZISZ. Amikor ennek igazgatója lettem, nagyon megérintett, hogy olyan szervezetnek lehetek a része, amely e régi hagyomány folytatója, örököse.

– Mit jelent ma a Kolping-iskola?

– Egykor a legényegyletek lelki tartást adtak a fiataloknak, erős közösséget biztosítottak az inasoknak. Kimondottan olyan fiúkkal foglalkoztak, akik szakmát tanultak, nem értelmiségi pályára készültek, de nagyon megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. A rendszerváltáskor nyílt arra lehetőség, hogy újra Kolping szellemiségében működhessenek közösségek. Magyarországon is megalakult a Kolping Szövetség, amely a német anyaszervezettel együttműködve folyamatosan indította el a szakiskolákat hazánkban. Az volt a céljuk, hogy olyan, szakmákat tanuló fiatalokat érjenek el, akikre talán még az egyház sem fordított kellő figyelmet. Nem az elit gimnáziumokról van szó, amelyek általában eszünkbe jutnak a katolikus oktatás kapcsán, hanem azokról a szakképző intézményekről, ahol például pékek, cukrászok, asztalosok, virágkötők tanulnak. A Magyar Kolping Szövetségnek az volt az eszméje, hogy a legényegyleti munkát folytassa a Kolping-közösségekben. A Magyar Kolping Szövetség családokból épül fel. Ezek egy-egy plébánián működnek, céljuk, hogy fiatalok és idősebbek együtt éljék meg Adolf Kolping örökségét – igazi, élő közösségek legyenek. Innen jött az ötlet, hogy alapítsanak iskolát, illetve vegyenek át az államtól már működő iskolákat. Ez a gyakorlat a mai napig folyamatos.

– Hány ilyen iskolát működtetnek?

– Tizennégy iskolát tartunk fenn, ebből csupán kettő van Budapesten, a többi vidéken. Összesen tizenhat településen vagyunk jelen, leginkább a szórványterületeken, ahol nagyobb az igény a szakképzésre, ahol valódi közösséget kell teremteni. Ötezer-hétszáz diákot oktat négyszáz pedagógusunk. Huszonkilenc szakmában tudunk képzést indítani. A leggyakoribb szakmák a cukrász, a pék, az asztalos, a szociális ápoló és gondozó, a kertész, a kőműves és a hidegburkoló. Ezeknek nagy része manapság hiányszakma. Szeretnénk például, ha a szociális gondozó és ápoló képzésben résztvevők a mi intézményeinkben dolgoznának tovább. Terveink közt szerepel az is, hogy nemcsak iskolarendszerű szakképzést indítunk, hanem felnőttképzést is.

– Miként működnek ezek az iskolák?

– Csurgón például kétszázhatvan hektáron gazdálkodunk is. Ottani diákjaink az egyik kategóriában szántóversenyt nyertek a közelmúltban. A környék lakói, a diákok ismerősei, barátai, rokonai megtapasztalhatják, hogy ezek a fiatalok fel tudnak ülni egy traktorra, szántani, aratni tudnak, egyszóval valós, életszerű dolgot művelnek. Önállóságra neveljük őket. A fiatalok láthatják, hogy meg tudnak élni saját munkájukból. A munka egyáltalán nem áll távol a mai fiataloktól, csak meg kell találni azt a közeget, amelyben fontosnak és hasznosnak látják saját tevékenységüket. Szeretnek alkotni, kreatívak és ügyesek: értelmes és hasznos mesterségekre kell őket tanítani, bátorítást kell nekik adni, ők pedig szárnyalni fognak. Adolf Kolping többször is figyelmünkbe ajánlja, hogy a munka és a vidámság, az összeszedettség és jókedv jól megfér egymás mellett. Talán éppen ezért sajátosak iskoláink, ebben van erejük és különlegességük. Azokkal a fiatalokkal, akik saját maguk vetették el a gabonát és aratták le a termést, már soha nem fogják tudni elhitetni, hogy értéktelenek lennének. Nem sokat kell magyarázni a munka fontosságáról azoknak a tanulóknak sem, akik az asztalosműhelyekben precíziós hőszigetelt ablakokat tudnak gyártani, sem azoknak a kőműveseknek, akik képesek lennének saját maguknak iskolát építeni és azt beburkolni. A munka az emberi élet természetes része, amely önbizalmat és megbecsültséget ad, a mi iskoláink pedig olyan keresztény közösséget teremtenek, amely megtartja és elkíséri a fiatalokat.

– Milyen anyagi körülmények közt tudják iskoláikat működtetni?

– Az állami normatívára és az egyházi kiegészítő támogatásra is szükségünk van, hogy fenn tudjuk tartani iskoláinkat. Takarékos gazdálkodással és a pályázati lehetőségek okos felhasználásával mégis el tudtuk érni, hogy több iskolánkat kívül-belül felújítottuk, és energiahatékonysági beruházásokat hajtottunk végre. A helyi önkormányzatokkal nagyon jó a kapcsolatunk, sok esetben tőlük is kapunk támogatást a működtetéshez. Ugyanakkor a mi célunk is az, hogy az iskolák beágyazódjanak a település életébe: legyenek részei a falvak és városok mindennapjainak. Sok helyen a miénk az egyetlen általános iskola a településen, közös érdekünk, hogy ez az iskola a falu büszkesége legyen. Ha jó az iskola, a családok is szívesebben maradnak a településen, így mi is hozzátehetünk valamit a falvak megmaradásához. A szakiskolák pedig akkor működnek jól, ha olyan szakmákra képeznek, amelyekre valóban szükség van. Az a célunk, hogy a diákok a végzettségük megszerzése után munkát is találjanak, méghozzá Magyarországon.

Természetesen a német Kolping-szervezetek révén lehetőségünk nyílik arra, hogy a szakképzésben tanuló gyerekek ellátogassanak ottani iskolákba, illetve az ottaniak eljöhessenek hozzánk. Ez mindig bátorítást, illetve plusz lehetőséget ad diákjainknak. Sok segítséget kaptunk a német Kolping-szervezetektől már iskoláink indulásakor is. Gépeket, taneszközöket, bútorokat illetően is sok köszönni valónk van a német partneriskoláknak.

A felnőttképzés bevonásával pedig szeretnénk elérni, hogy a tanulókon kívül szüleik, nagyszüleik is hasznos képzéseken vehessenek részt, s a tanfolyamok díját iskoláink fejlesztésére tudjuk fordítani. Természetesen ahol csak lehet, pályázatokon is indulunk. Célunk, hogy a tanárok és a tanműhelyek szabad kapacitását a felnőttképzésben hasznosítsuk. Terveink között szerepel, hogy gyártási tevékenységet is indítunk, hiszen a fiatalok a szakvizsgát, esetleg az érettségit is megszerezve képesek lennének a termelésben is részt venni, termékeik akár piacra is kerülhetnének.

– Szeptember elsejétől változtak a szakképzéssel kapcsolatos törvények. Miként érinti ez önöket?

– Szakközépiskoláinkból szakgimnáziumok lettek, a hároméves szakiskolákból pedig szakközépiskolák. A szakgimnázium érettségit és valamilyen OKJ-s szakképzettséget is ad. A szakközépiskola alapvetően csak szakmai végzettséget biztosít, ám a diák, amennyiben szeretné, bent maradhat a rendszerben és a három év után két esztendő alatt érettségit is szerezhet. A törvényi változások ugyan bennünket is érintenek, de bizakodó vagyok, hiszen tanáraink felkészültek ezekre a változásokra. Ami esetleg nehézséget jelenthet, az a kerettanterv, amely meghatározza a szakmai óraszámokat és azt, hogy mit mikor kell tanítani. Ez elég későn jelent meg, nagyon gyorsan és ügyesen kellett az iskolaigazgatóknak erre reagálniuk.

A változásnak az a lényege, hogy ebben a hároméves rendszerben a kilencedik évfolyam nagyobbik részét ugyan az iskolában töltik diákjaink, de már kijárnak gyakorlóhelyre. A következő két év döntő részét viszont külső gyakorlóhelyen teljesítik. Nyilván az a cél, hogy megfelelő munkatapasztalatot szerezzenek a diákok, nekünk pedig arra kell figyelnünk, hogy jó gyakorlati helyre kerüljenek, egy asztalos tanulónak például ne egész nap raklapot kelljen pakolnia. Ez elveszi a kedvüket és lemorzsolódnak. Fenntartóként erre nekünk kell megoldást találnunk.

– A KOSZISZ óvodát, iskolát és szociális otthont is fenntart.

– Igen, s ez nagy szerencsénk is. Szeretnénk például, ha a szociálisgondozó-képzésünk gyakorlati óráit a fiatalok saját intézményeinkben teljesíthetnék. Terveink közt szerepel például, hogy asztalos tanulóink a szociális intézményeinkben szükséges szekrényeket, asztalokat, nővérpultokat, nyílászárókat le tudják gyártani gyakorlatuk során, ezzel hasznos munkát végeznének – mindenki megelégedésére. Figyelve a mindig változó igényekre, a közeljövőben Zalában szeretnénk indítani egy a vendéglátáshoz kapcsolódó képzési központot. Szakácsokat, cukrászokat, pékeket, pincéreket képeznénk, de igény van szobaasszonyok és takarítók képzésére is. Ma már közismert, hogy a Balatonnál „elfogytak” a vendéglátósok. Számunkra előnyös adottság, hogy a közelben található Alsópáhok, ahol a négycsillagos Hotel Kolping működik, s ez lenne a bázis gyakorlóhely, de más szállodák is jelezték, hogy örömmel fogadnák diákjainkat, mi pedig örömmel küldjük őket magas színvonalú, nívós gyakorlóhelyekre.

Ugyanakkor megkeresést kaptunk arra vonatkozóan is, hogy képezzünk építőipari szakmunkásokat: kőműveseket, burkolókat, festőket, és jelentős igény van már fémmegmunkáló szakemberekre is. A vállalkozások vezetőivel beszélgetni hasznos időtöltés: így biztosíthatjuk, hogy majdani tanulóink garantáltan jó helyre kerüljenek, s a végzettség megszerzésével akár azonnal munkahelyet is találhatnak.

– A gyerekek érdeklődése vagy a szülő dönti el, mit tanuljon a fiatal?

– Sok szülő úgy választ szakmát gyermekének, hogy az iskolát megkérdezi, melyek az állam által támogatott szakmák, hol lehet ösztöndíjat kapni. A szakképzésnek tehát az is előnye, hogy a diák tizennégy éves kora után, ha nem is válik önfenntartóvá, de hozzá tud járulni a családi kasszához. Ez persze nem mindig szerencsés pályaválasztási szempont, de a fiúk és lányok azt élhetik meg, hogy dolgoznak, hasznos tagjai a társadalomnak, emellett szüleik anyagi terheit is csökkentik.

– Anyagi gondok, tanulási problémák a cigányság soraiban is vannak. Sok roma gyerek tanul iskoláikban?

– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Tolnában és Somogyban viszonylag jelentős számban tanulnak nálunk roma tanulók, de jól integrálódnak a képzésbe, ezért nem nagyon lehet különbséget tenni ebből a szempontból a fiatalok között. Amelyik családokban már megszületett az elképzelés, hogy tanulni, dolgozni kellene, azok gyermekei szívesen jönnek hozzánk, s alkalmazkodnak a körülményekhez. Minden azon dől el, hogy a fiatal szeretne-e a képzésünkön részt venni, akar-e tanulni.

Több vidéki iskolánkban működik olyan programunk, amelyben utólagosan segítünk az általános iskolai kompetenciák megszerzésében – a már nem tanköteles fiataloknak. Ezzel igyekszünk felkészíteni őket arra, hogy valamilyen szakmát tanuljanak. Itt a legnagyobb problémánk a lemorzsolódás. Bár sokan jelentkeznek, nehezen szokják meg a rendszeres jelenlétet, tanulást, végül viszonylag kevesen tesznek vizsgát. Aki megmarad, az viszont szakmát tanulhat az iskolában. A zömében cigány származású tanulók ezt jogosan sikerként élik meg. Már azt is, hogy eljöttek, hogy kibírták, hogy iskolába jártak, sőt szakmát szereztek. Ma már jó eséllyel állást is talál az, aki szakmát tanult, akinek pedig állása és önálló keresete van, nem sodródik, hanem céljai vezetik. Ezek az emberek talpra álltak és támogatást találtak iskolájuk keresztény közösségében. Ha jól dolgoztunk, nemcsak a fejükben, hanem a szívükben is változás történt. Azt hiszem, Adolf Kolping atya ilyenkor mosolyog...

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria