Alakulóban a piarista Kilátó Központ

Megszentelt élet – 2018. május 24., csütörtök | 18:07

Megalakult a Piarista Rend Magyar Tartományának új intézménye, a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ. A kezdeményezésről május 24-én szakmai napot tartottak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében, Budapesten.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Labancz Zsolt SP, a Piarista Rend Magyar Tartományának főnöke köszöntőjében elmondta, hogy ennek az intézménynek az alapjait Mikesy György piarista öregdiák, a Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény vezetője álmodta meg, ő kereste meg a piaristákat: álljanak e jó ügy mellé. Ha Kalazanci Szent József élne, ő is biztosan igent mondott volna rá, hiszen a fogyatékkal élők segítése szorosan kapcsolódik a piaristák világához. A rendalapító azt a célt tűzte ki, hogy a piarista iskolák diákjai boldogok legyenek, keresztény hitben éljenek, de emellett az is a szándéka volt, hogy rendje a társadalom alakulására is hatást gyakoroljon. Egy társadalom humán érettségét pedig jól jelzi, hogy mennyire együttérző, segítőkész azokkal, akik valami miatt hátrányos helyzetben vannak. Ez az intézmény osztozik azok sorsában, akikért létrejött, hiszen küldetésének sikeres megvalósításához szüksége van mások segítségére.

A Kilátó Központ céljáról, létrehozásának hátteréről Zikkert Antal projektmenedzser beszélt. Az intézmény a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománnyal együttműködve jött létre, ugyanis 2019 májusától – 1500 négyzetméteren – a volt váci ferences rendház biztosít számára helyet. A piaristák 25 évre kapták meg az épületet. A belső egyházi jogi személy megalapításával – 2018. január 31. – egyidejűleg, alapos tervezés után, megkezdődött a kolostor felújítása is, melynek munkálatait a ferences rend koordinálja. A szolgáltatások egy részét ugyanakkor már idén ősztől biztosítja a központ. Létrehozását Magyarország Kormánya támogatta, a kolostor felújításához és a szakmai koncepció kidolgozásához a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosított forrást. A Kilátó Központ szakmai partnere a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a térségben működő piarista oktatási intézmények.

A programról Szabó Gabriella szakmai vezető adott tájékoztatást. Elmondta: a központ az általános iskolák 7–8. osztályosai közül azokat segítené, akik az SNI (sajátos nevelési igény) körébe tartoznak. A középiskolás korosztályt is támogatják, valamint a fogyatékkal élő fiatalokat, 30 éves korig. A központ indulása után elsősorban az enyhén értelmi fogyatékos, nagyothalló, siket, gyengén látó, vak, mozgásszervi fogyatékos, beszédfogyatékos és az autizmus spektrum zavarral élő fiataloknak tud érdemben segítséget nyújtani. A munka során szeretnék felvenni a kapcsolatot a helyi köznevelési, munkaügyi és szociális partnerekkel. Feladatuk lesz az információnyújtás, a diagnosztika, a szükségletek és igények felmérése, de segítenek a végzettség megszerzésében, a pályaorientációban, és támogatják az elhelyezkedést is. Nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a mentorálásra és a személyes kísérésre is.

A központ létrehozását széleskörű felmérés és kutatómunka előzte meg. 2018 augusztusára elkészül az egyéni és csoportos tanácsadások pontos tartalma, eljárásrendje, a Kilátó Központ munkadiagnosztikai vizsgálatainak protokollja, a mentorálás és a mentorképzés teljes módszertana, decemberig pedig a szolgáltatások pilot jellegű kipróbálása is megtörténik. A következő időszakban munkatársakat keresnek, kidolgozzák a megfelelő dokumentációkat, valamint elkészítik a kutatási tervet és a minőségbiztosítási rendszert. A szolgáltatást elsősorban Pest, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében biztosítják, de módszertani, kutató- és mentorképző központként országos intézmény lesz a Kilátó.

A központ piarista szemléletét Guba András SP intézményvezető ismertette. A piaristák minden időben segítették a szegényeket, bármiben is szenvedjen valaki hiányt. Értelemszerű tehát, hogy a fogyatékkal élők felé is odafordultak. Pivár Ignác piarista szerzetes 1883-ban kapott megbízást arra, hogy egy siketekkel foglalkozó intézményben legyen hittanár. Ugyanabban, mint amit ma Mikesy György vezet. A Kilátó Központban megforduló fiatal felé azt szeretnék közvetíteni, hogy ő is fontos, hogy Isten az ő számára is kijelölt valami feladatot. Azt kell megtapasztalnia, hogy „van embere”, van, aki odaáll mellé. „Szándékunk az is, hogy felvillantsuk számukra a spirituális dimenziót, és rámutassunk arra, hogy Isten rájuk is figyel. Emellett szeretnénk utat mutatni az Egyház felé is.”

A piaristák számára fontos a közösség léte. „Azt szeretnénk, hogy a Kilátó világába bekapcsolódó fiatalok emberi közegre találjanak, ahol úgy érezhetik, hogy jó nekik ott élni.” E közösség létrehozásában nagy szerepet kaphat a váci és gödi piarista iskola, de igazából minden más piarista intézmény is. A piaristák a minőségi munka mellett a színvonalas képzést is fontosnak tartják. A Kilátó Központ pedig már eleve magában hordozza azt a célt, hogy önmagát és környezetét is fejlessze. 

Az SNI célcsoportok életpálya-tanácsadási munkájának ismertségéről és a Kilátó Központ tervezett szolgáltatásairól készített TÁRKI közvélemény-kutatás eredményeit Török Réka vezető szakértő mutatta be. A kutatás során felmérték a célcsoportot, az elvárásokat, és a pályaorientációt nyújtó szervezetek véleményét is kikérték. Megkeresték a szülőket, a diákokat és a megváltozott munkaképességű dolgozókat. Megkérdezték a pályatanácsadókat, a pedagógusokat és a munkáltatókat is. A felmérés során megfogalmazták, hogy több szakemberre van szükség; fontosak a képzések, a tájékoztató anyagok, a naprakész adatbázisok, emellett a társadalmi szemléletet is formálni kell. Minél több rész- és rugalmas munkaidőben végezhető, speciális munkakört kellene kialakítani. Az általános iskolás diákok leginkább a pályaorientációs szolgáltatást veszik igénybe, míg a középiskolások az önismeret fejlesztésében segítséget nyújtó támogatást tartották fontosnak. Az is kiderült, hogy a megkérdezettek 42 százaléka nem vett igénybe még ilyen jellegű szolgáltatást, a nem dolgozó és nem tanuló réteghez pedig szinte egyáltalán nem jutnak el ezek a szolgáltatások.

Fotó: Lambert Attila

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria