Szalai Kálmán pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelték Hegyeshalomban

Kishírek – 2017. július 10., hétfő | 17:52

Július 1-jén Hegyeshalomban Szalai Kálmán plébános pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából mutatott be szabadtéri szentmisét a Szent Bertalan-templom melletti Szigethy Attila téren.

Az ünnepi szertartás elején Jenőffy Gábor, a hegyeshalmi plébániai tanácsadó-testület elnöke köszöntötte a jubiláns lelkipásztort. A szentmisén koncelebrált Butsy Lajos fertőrákosi plébános, Wolf Pál Péter gyirmóti plébános, Drobilich József nyugalmazott plébános, Várnai Péter, a budapesti Árpád-házi Szent Margit-templom esperese és Benkó Attila, a mosonmagyaróvári Szűz Mária Királynő és Szent Gotthárd-plébánia káplánja. Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Kiss Miklós evangélikus lelkész, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperese.

Butsy Lajos szentbeszédében kiemelte Isten meghívásának csodáját. Mária nyitottan és üres tenyérrel fordult Istenhez: nem szorongatott semmi e világi dolgot. Továbbsugározta Isten szeretetét, alapállása az „igen” volt, noha nem értett mindent az angyal szavaiból – hangsúlyozta a fertőrákosi plébános, majd rámutatott arra, hogy pappá szentelésének ötvenedik, hegyeshalmi szolgálatának harmincötödik évfordulóját ünneplő paptestvére is ezzel a lelkülettel hagyatkozott Istenre. Ezt követően a szónok a papi örömökről beszélt: egy bűntől megszabadult hívő hálaadása, egy megtérő lélek boldogsága, a családi szeretet kötelékeinek megerősödése egyúttal a lelkipásztor öröme is. Butsy Lajos az Úr áldását kérte Szalai Kálmánra és a plébániájához tartozó hívekre, és arra buzdított mindenkit, hogy imádkozzanak új papi hivatásokért.

A liturgia zenei szolgálatát a helyi egyházközség és a település Erkel Ferenc Vegyeskarának egyesített kórusa végezte. A szentmise végén az egyházközség hívei és a Hegyeshalmi Német Önkormányzat képviselői ajándékot adtak át Szalai Kálmánnak, Hegyeshalom Nagyközség nevében pedig Gáli Péter jegyző és Belya Attila képviselő Hegyeshalom Nagyközségért emlékplakettel tüntette ki az ünnepeltet. Ezt követően Szalai Kálmán aranymisés áldásban részesítette a jelenlévőket.

* * *

Szalai Kálmán 1943. augusztus 29-én született Rábapatonán, katolikus, földműveléssel foglalkozó, négygyermekes családban. Tanulmányait a győri bencés gimnáziumban, majd a győri szemináriumban végezte. Bánk József megyéspüspök szentelte pappá 1967. június 18-án. Bői, téti, iváni és komáromi kápláni szolgálat után 1978-tól plébános volt Levélen, majd 1982-től Hegyeshalomban, 2000-től pedig Bezenyén. Plébánosi szolgálata idején kívül-belül megújult a hegyeshalmi templom, amely új haranggal és óraszerkezettel gazdagodott 2011-ben.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria