Minden aleppói veszélyben van – szalézi helyzetjelentés Szíriából

Kitekintő – 2015. március 4., szerda | 10:55

Közel négy évvel a háború kitörése után a szíriai Aleppóban továbbra is súlyos a helyzet, állandó bizonytalanság uralkodik. A szalézi közösség négy szerzetesből (három pap és egy papságra készülő diakónus) és egy jelöltből áll – Munir El Rai közel-keleti tartományfőnök beszámolója a Szaléziak.hu-n.

A szaléziak rendszeresen jelen vannak állandó tevékenységeikkel: katekizmust tanítanak, végzik az egyetemi hallgatók képzését, animálják a csoportokat, találkozókat, sportversenyeket és játékokat szerveznek – emeli ki a március 4-én közzétett helyzetjelentés. Minden pénteken mintegy háromszáz fiú és lány vesz részt a hittanoktatáson, az általános iskolástól egészen a középiskolás korosztályig. A közelmúltban a számuk megnövekedett, aminek több oka van. Az egyik, hogy a terület, ahol az oratórium található, eddig viszonylag biztonságosabb volt, mint a többi plébániai ifjúsági központ. Azonban február 18-án a körzetre öt aknavetőgránátot lőttek ki, melyből három ötven méterre az iskolától robbant fel. Kilenc civil halt meg, köztük négy diák, és több mint harmincöt ember sérült meg. „Aleppo minden polgára veszélyben van, és nem lehet azt mondani, hogy egy terület biztonságos vagy távol van a háborús zónától” – hangsúlyozta a tartományfőnök.

Az elmúlt három hónapban a szalézi rend igyekezett az ünnepi eseményeket olyannyira megülni, amennyire csak lehetséges volt. Megünnepelték a karácsonyi misét, de nem éjfélkor, hanem 5-kor, a helyzet bizonytalansága miatt. Az alapító Don Bosco emléknapján, január 31-én is megtartották az ünnepi misét az egész papság részvételével, a városból összesen kilencvenen voltak jelen, beleértve az ortodox és a protestáns paptestvéreket is. Az ünnepség másnap is folytatódott az oratóriumi fiatalokkal, a szülőkkel és a szalézi család tagjaival – több mint ezerkétszáz emberrel.

Továbbra is igyekeznek segíteni a fiatalokat, gyermekeket és a rászoruló családokat élelmiszerrel, gazdasági támogatással és ösztöndíjjal, mivel sokakat el tudnak érni.

A kivándorlók száma azonban továbbra is növekszik. Különösen szembetűnő a húsz és harminc év közötti fiatalok hiánya. Elhagyják az országot, hogy munkát, biztonságot találjanak, és emberhez méltó életet élhessenek. Ez nagyon szomorú, mert egy ország nem tud fejlődni a fiatalok jelenléte nélkül.

„Felsorolva mindezeket a nehézségeket, úgy tűnhet, hogy elveszítjük a reményt, de nem így van – írja Munir El Rai. – A fiatalok, akik még itt vannak, továbbra is nagy erővel, bátorsággal és élni akarással élik az életüket. Továbbra is járnak egyetemre, hogy tanuljanak, és eljönnek az oratóriumba, hogy segítsenek a különböző tevékenységekben. Az ő jelenlétük ad nekünk bátorságot és erőt a folytatáshoz.”

 „Arra kérünk benneteket, legyetek közel hozzánk az imádságban, mert teljes bizalmunkat az ima erejébe vetjük” – zárul a közel-keleti szalézi tartományfőnök beszámolója.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria