Szalézi munkatársak formációs felelősei találkoztak Óbudán

Megszentelt élet – 2018. január 8., hétfő | 12:48

Január 6-án, vízkereszt ünnepén tartották találkozójukat a szalézi munkatársak formációs felelősei az óbudai tartományfőnökségen.

A találkozót Sárvári Miklós, a szalézi munkatársak formációs felelőse nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy nem a szolgálat áldozatában, hanem az örömében kell élnünk, majd Marillai Andrea, a szalézi munkatársak koordinátora üdvözölte a megjelenteket, arra emlékeztetve, hogy már Don Bosco is fölfedezte, szüksége van társakra, odafigyelt azokra, akik körülötte dolgoztak, és megosztotta velük a lelkiségét, mert tudatában volt annak, hogy egyedül nem boldogult volna.

A délelőtt során Bángi-Magyar Anna titkár beszámolója hangzott el a tartomány és a régió jelenlegi helyzetéről a munkatársak szempontjából, majd Sárvári Miklós részletesen bemutatta az új formációs módszertant, amire a résztvevők röviden reflektáltak.

A délelőtt szentmisével zárult az óbudai Boldog Sándor István-kápolnában, amelyet Ábrahám Béla tartományfőnök mutatott be. Prédikációjában a napkeleti bölcsek történetén keresztül felvázolta a tartomány jelenlegi helyzetét, és párhuzamot vont az aktuális események és a bibliai történések között.

A délutánt Andrásfalvy János, a szalézi munkatársak tartományi küldöttje vezette be, bemutatva a 2018. évi strennához (a rend minden évben kiadott útmutatója – a szerk.) készült videót, és kifejtve annak jelentősebb irányvonalait.

A 2018-as év formációs tervéhez javasolt témák és irodalom bemutatása után a résztvevők megbeszélték a feladatokat, értékelték a találkozót és megvitatták a csoportok jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a jelöltekre és érdeklődőkre.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria