Szalézi önkéntesként HIV-fertőzött fiúk között

Kitekintő – 2017. február 20., hétfő | 9:04

Des Williams a Bosco Önkéntes Akció (Bosco Volunteer Action – BOVA) önkénteseként négy hónapot töltött az indiai Szálemben egy otthonban, ahol HIV-fertőzött fiúkat gondoznak. Tapasztalatait a Szaléziak.hu tette közzé.

A Don Bosco Gondozóotthonban (Don Bosco Care Home) hatvankét 7 és 21 év közötti fiú él. Mindannyian HIV-fertőzöttek; szinte mind így is születtek.

Daniel Sebastian, az intézet igazgatója az elmúlt öt évben hozta létre azt az otthont, ahol holisztikus megközelítéssel viselnek gondot a fiúkra. A tanuláson és sportoláson kívül gazdasági munkákat is tanítanak nekik: nyolc tejelő tehenük van, a tej eladásából pénzt kapnak, amit a gondozóközpont fenntartására fordítanak. Minden fiú dolgozik a földeken, zöldséget és gyümölcsöt termesztenek, például kukoricát, sárgarépát, hagymát, kókuszt, mangót.

Hétköznap 5-től 6-ig sportfoglalkozás van, és hétvégén is kétszer biztosítanak sportolási lehetőséget. Kéthetente különleges programokat szerveznek, amikor vidám jeleneteket adnak elő, énekelnek és táncolnak. A fiúk nagyon tehetségesek, és lelkesen készülnek a szórakoztató műsorokra. A tanulásra nagy gondot fordítanak, a fiúk reggel, iskola előtt és este két órán keresztül tanulnak. Minden fiú hétköznap 5.30-kor kel, és be kell tartaniuk a szigorú időbeosztást, de a hétvégék lazábbak, több a sport, a pihenés és a kikapcsolódás.

A fiúk túlnyomó többsége elvesztette legalább az egyik szülőjét a HIV-fertőzés miatt fellépő betegségekben. Ha az egyik szülő meghal, a másik szülőnek hatalmas pénzügyi, fizikai és érzelmi teherrel kell megbirkóznia. Ezekben az esetekben a fiúk számára a legjobb megoldás, ha a szaléziak segítségével új otthonra találnak.

A fiúk többsége naponta kétszer kap immunrendszert erősítő gyógyszert. Havonta járnak kórházi vizsgálatra, és folyamatosan ellenőrzik a vérükben levő fehérvérsejtek számát.  Az otthonban figyelnek az egészségükre és a jó közérzetükre, szellemileg és érzelmileg támogatják őket, így ezeknek a fiúknak jó esélyük van rá, hogy várható élettartamuk meghosszabbodjon.

Krisna 17 éves, és két évig élt az otthonban. Édesanyja kígyómarástól halt meg, amikor ő csak néhány hónapos volt, az apja pedig tüdőgyulladásban, amikor hatéves volt. Egy nagynéni viselte gondját tizenhárom éves koráig. Akkor elment otthonról, és két évig dolgozott egy szállodában a konyhán, amíg tizenöt éves nem lett. Egy szervezet segítségével ekkor a Don Bosco otthonba helyezték el Szálemben.

Azt, hogy hogyan fertőződött meg HIV-vírussal, nem tudja, de elfogadja a mostani helyzetet. Amikor megérkezett az otthonba, nagyon törékeny volt, és a vérképe sem volt biztató. Úgy érezte, hogy inkább halott, mint élő. Des Williamsnek elmondta, szeret a gondozóközpontban élni, és nem megy többé vissza a szülőfalujába. Ugyanakkor szomorú is, hiszen nincs közeli barátja. Tizenhét évesen a HIV-fertőzöttek otthonában él, és nem a családja vagy közeli barátai körében. Nem remélheti, hogy lesz kapcsolata vagy házasságot köthet. A megelégedettséget és a jutalmat a művészetben találja meg. Szeret rajzolni és festeni. Két év késéssel kezdte az iskolát, és időről időre hiányzik a betegség miatt, mint sokan az itteni fiúk közül. 

A fiúk az otthonban a szalézi rend szerint élnek: napjaikat az otthon és az iskolában eltöltött idő ritmusa határozza meg, amelyben a tanulás és a játék felváltják egymást, kiegészülve a napi imádsággal. Bár csupán néhányan katolikusok, mégis mindenki mondja a reggeli és esti imákat, és elmennek misére is az ünnepi alkalmakon. 

A HIV-vírussal fertőzött betegeket megbélyegzi a társadalom, a falvakban, ahol a fiúk születtek, nemcsak a közösség, hanem a család is közönnyel fordul feléjük, elutasítja őket, mert pénzbeli és érzelmi terhet jelentenek. Ezek a fiúk tudják, hogy valószínűleg fiatalon meghalnak majd. Vélhetőleg látták a szüleiket meghalni a HIV-fertőzéssel összefüggő betegségekben. Nemcsak a gyermekkor szokásos problémáival és aggodalmaival, de ezekkel a kérdésekkel is együtt kell élniük. A szalézi atyák nélkül ezek a fiúk nem lehetnének ma itt.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria