Szalézi zenetábor Muzslyán

Kishírek – 2018. augusztus 9., csütörtök | 17:30

Második alkalommal tartottak szalézi zenetábort július 23-tól 29-ig a bánáti Muzslyán. A tábort a muzslyai származású Sándor Donát és felesége, Dorottya vezette.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A szalézi rend alapítójának,Bosco Szent János életének is szerves része volt a zene. Tanulóéveiben hobbiszinten muzsikált; szállásadója, egy kántor tanította énekelni és orgonán játszani, a későbbiekben pedig elsajátította a hegedű és a cimbalom fortélyait is. Híres mondása, hogy „Egy oratórium zene nélkül olyan, mint egy test lélek nélkül…”

Sándor Donát és párja, Dorottya, mindketten szalézi animátorok. Tavaly szervezték meg az első szalézi zenetábort Péliföldszentkereszten. Tervük a két település közötti baráti viszony megteremtése volt, de időközben jött az ötlet, hogy valami olyat alkossanak, ami egész Magyarországot összekötheti Vajdasággal.

Az idei tábornak a muzslyai Emmausz-kollégium és a Mária Szent Neve-plébániatemplom adott otthont. A fiataloknak minden nap közös reggeli imával kezdődött, majd próbákkal folytatódott, melyet a templomi főpróba követett. A próbák között jutott bőven idő túrázásra, előadások látogatására, örömzenélésre, barátkozásra. A tábor ideje alatt az esti szentmisén is ők látták el a zenei szolgálatot. A táborozók egy szentmisére és zárókoncertre készültek, amelyet július 28-án, szombat este mutattak be a Mária Szent Neve-templomban.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria