Százötven éves templomát ünnepelte a délvidéki Écska

Kishírek – 2014. október 7., kedd | 15:59

Német László nagybecskereki megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét Écskán, a templom felszentelésének 150 éves jubileumán, október 5-én – tájékoztat a Nagybecskereki Egyházmegye.

Az écskai hívekkel együtt ünnepeltek a környező településekről – Nagybecskerekről, Muzslyáról, Lukácsfalváról és Erzsébetlakról – érkezett zarándokok. A kétnyelvű szentmisén magyarul és horvátul hangzottak el az olvasmányok. A zenei szolgálatot a Mezei Szimóna vezette muzslyai Don Bosco Gyerekkórus végezte.

Écska Nagybecskerektől 10 km-re délre, a Béga bal partján, Lukácsfalva, Zsigmondfalva és Óécska közt fekszik. Az egykori plébániát Écskai Lázár János kegyúr kérésére alapították 1793-ban. Az első templomot egy évvel később építették, de 1836-ban a falu hatvan házával együtt leégett.

A jelenlegi templomot Lázár Zsigmond építtette és Bonnaz Sándor csanádi püspök szentelte fel 1864. szeptember 18-án. A templomban eredeti állapotában megtalálható az Adolf van der Venne holland festő által készített három nagy festmény: Krisztus megkeresztelése, Judit (Lázár Viktorina, Lázár Zsigmond felesége arcvonásaival), Magyarországi Szent Erzsébet (Lázár Zsigmond édesanyja, Edelspacht Erzsébet vonásaival).

Fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria