Szent Erzsébet-napi körlevél Erdélyben

Külhoni – 2014. november 18., kedd | 18:00

Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke Szent Erzsébet ünnepe alkalmából kiadott körlevelét adjuk közre.


Tisztelendő Paptestvérek, Kedves Hívek!

Az egész életükben becsülettel dolgozó és gyerekeiket felnevelő idős és különböző betegségekkel küszködő emberek utolsó éveikben sokszor ide-oda költöző, nemkívánatos személyekké válnak.

Ahogy közeledünk a matuzsálemi korhoz, egyre kevésbé béklyóz már le a földi lét. A lelkünkkel egyre inkább képesek leszünk úgy repülni, ahogy kisgyermekkorunk legszebb álmaiban tettük egykoron. A szép öregkor egy helyesen leélt élet legnagyobb ajándéka.

Természetesen mindez nem akarja azt a hamis illúziót kelteni, hogy az időskor az örömök teljességét hozza el. Valaki egyszer találóan fogalmazta meg ezzel kapcsolatban: „Tudod, fiam, amikor fiatal voltam, rengeteg volt az energiám. Csak sajnos nem tudtam azt, hogy mire is használjam. Most, hogy megöregedtem, már nagyon tudom, hogy mit kellene tennem. De már sajnos nincs hozzá energiám.”

Az időskor nemcsak a lelki kiteljesedést, hanem a lehetőségek beszűkülését is magával hozza. Ez a beszűkülés együtt jár a felelősség csökkenésével, s ehhez adódik még a fizikai meggyengülés is...

A Caritas Otthoni Szociális és Beteggondozásának nagy családja nap mint nap hozzájárul ahhoz, hogy őszinte szívvel, töretlen lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel segítsen az idős és beteg rászorulókon. Az elmúlt évben a hátrányos helyzetű gyermekeket, valamint a Gyulafehérvári Caritas gyermekeknek szánt programjait sikerült megsegíteni adományaikkal, amelyek összesen 180 797 lejt tettek ki.

Ebben az évben az idős és beteg testvéreink szolgálatát segítő Otthoni Szociális és Beteggondozás támogatására kérjük szíves adományaikat.

Felidézem Szentatyánk, Ferenc pápa elmúlt évi felhívását, amelyet egyik katekézisében a következőképpen fogalmazott meg: „Az a társadalom, amely magára hagyja a gyermekeket és kirekeszti az időseket, kitépi gyökereit és elhomályosítja jövőjét. A kicsinyek és az idősek gondozása a civilizáltság jele.”

Az élet viharában megfáradt, remegő kéz szorításáért, egy elégedett pillantásért, csendes mosolyért, hálás „köszönöm”-ért érdemes segíteni, jelen lenni.

Az idősek több évtized terheit, örömeit, bánatait hordozzák nap mint nap. Számunkra megtiszteltetés, hogy megbíznak bennünk, és elfogadják a feléjük nyújtott, segítő kezünket, hogy kéz a kézben haladhassunk azon az úton, amelyet mindannyiunk Teremtője kijelölt számunkra.

Főtisztelendő pap testvéreimet és kedves híveinket szeretettel kérem, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék főegyházmegyei Caritas-szervezetünk kezdeményezését. A folyó év november 23-ára tervezett Szent Erzsébet-gyűjtésből befolyt összegeket kérjük a Gyulafehérvári Caritas Román Kereskedelmi Banknál (BCR) nyitott, RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 számú bankszámlájára utalni (hivatalos megnevezése: Caritas Alba Iulia, adóhivatali szám: C. F. 4562770), vagy a helyi kirendeltségeknél, munkapontoknál leadni.

Adományaikért ezúton is őszinte köszönetet mondunk. A jó Isten fizesse meg mindenkinek áldozatát, a maga kegyelmi gazdagságából.

Gyulafehérvár, 2014. november 7.

Jakubinyi György érsek

Magyar Kurír