Szent István tiszteletére és Halmos Béla emlékére tartanak folkmisét a Szent István-bazilikában

Kultúra – 2017. május 23., kedd | 15:00

Gregorián és egyházi népénekek szólalnak meg május 30-án, kedden, a Szent Jobb megtalálásának emléknapján az államalapító királyunk tiszteletére és Halmos Béla emlékére tartott szentmisén Budapesten, a Szent István-bazilikában.

 

A maga nemében egyedülálló misét a Hagyományok Háza szervezi együttműködve a Zeneakadémia Népzene és Egyházzene Tanszékével, valamint a Szent István-bazilika gregorián énekes iskolájával. A misét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent Jobb őre celebrálja.

A szertartás keretében kétféle évszázados egyházzenei hagyomány, a gregorián és az egyházi népének egymást kiegészítve hangzik fel. Nagy zenetudósaink, Dobszay László, Rajeczky Benjámin és Szendrei Janka közös érdeme, hogy az Éneklő Egyház énekeskönyv összeállításával a folklórgyűjtések során lejegyzett egyházi népénekek színe-javát a magyar nyelvű gregoriánnal együtt a magyar katolikus liturgia szolgálatába állították. A Szent István-mise tételeit ebből, illetve a Medgyesy S. Norbert és Vakler Anna szerkesztésében Énekek Szent István királyról címmel megjelent gyűjteményből állították össze.

A május 30-i mise két nagyon értékes magyarországi zenei mozgalom ünnepe. Az UNESCO jó gyakorlatok listájára is fölkerült táncházmozgalom széles körben, szórakoztató formában népszerűsíti és tanítja a népi kultúrát és ezen belül a népzenét, népdalokat, egyházi népénekeket is. A mozgalom nagy érdeme és életerejének bizonyítéka, hogy fennállásának több mint negyven éve alatt sikerült a népzeneoktatás intézményi hálózatát is megteremtenie.

Inkább csak egyházi körökben ismert viszont, hogy a Dobszay László és Szendrei Janka által 1969-ben alapított, világszerte nagy hírnévnek örvendő Schola Hungarica gregorián kórus is egy  – csendes – mozgalom kiindulópontja lett. 1984-től a Dobszay László kezdeményezésére kísérleti jelleggel beindított Budapesti Énekes Iskola sikeres példája nyomán az ezredfordulót követően sorra alakultak a hasonló intézmények, ahol gyermekek százai a Kodály-módszer és a középkori Schola Cantorum hagyomány ötvözésével, órarendbe építve sajátítják el a kóruséneklés alapjait. Az alapfoktól a felsőfokig sikerült megszervezniük az egyházzenei képzést a Schola Hungaricában kinevelődött jeles szakembereknek. A budapesti énekesiskolák tanulói, több mint félezren, együtt énekelnek a hagyományos évnyitó és évzáró liturgiájukon. Így lesz ez május 30-án is, a 16 órától a Szent István-bazilikában megtartott Szent István-vesperás és Te Deum alkalmával is.

Az ezt követő ünnepélyes mise különlegessége, egyben missziója, hogy minden résztvevő  – a más felekezethez tartozók és a nem hívők is – követheti a liturgiát és bekapcsolódhat a közös éneklésbe az ajándékba kapott énekesfüzet segítségével.

A szentmisét Halmos Béla emlékének ajánlják, aki nemcsak a táncházmozgalom egyik „atyja”, hanem a Hagyományok Házában működő Táncház Archívum alapító vezetőjeként már az 1990-es évek elején kezdeményezte a Szent István tiszteletére bemutatandó gregorián tételeket és az archív felvételek szerint énekelt egyházi népénekeket tartalmazó „folkmise” megszervezését.

A misét a Duna Televízió és a Dankó Rádió élőben közvetíti, ezért a szervezők kérnek mindenkit, hogy 17.50-ig foglalja el helyét.

A mise énekes-zenés szolgálatát ellátják: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) Egyházzene és Népzene Tanszékének oktatói és hallgatói (ének, tekerő, duda, vonósok) Dobszay Ágnes, Richter Pál és Vakler Anna vezetésével; a Szent István Énekes Iskola 40 tagú gyermekkórusa Czifra Orsolya vezetésével, valamint a Magyar Tekerőzenekar és Cserta Balázs tárogatós. Orgonán kísér: Richter Pál, a LFZE Népzene Tanszékének vezetője, orgonán közreműködik: Igali Csanád, a LFZE egyházzene szakos hallgatója.

Forrás: Juhász Katalin/Hagyományok Háza

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria