Szent Miklóst ünnepelték a gyermekek a róla elnevezett nyíregyházi intézményben

Kishírek – 2017. december 12., kedd | 14:20

Nyíregyházán, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában is járt a Mikulás december 6-án. Az általános iskolások műsort adtak a szent püspök tiszteletére, majd a gimnazistákkal együtt ünnepi liturgián vettek részt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói is ünnepelték Csodatévő Szent Miklóst december 6-án.

Az óvodában a gyermekek énekszóval és versekkel várták a nagy ajándékozót, aki csomagokon kívül kedves történetet is ajándékozott az intézmény legkisebbjeinek.

Az általános iskolásokhoz a szent életét feldolgozó drámajáték után érkezett a püspök követe, a Mikulás, aki minden osztályban megajándékozta a gyermekeket.

Az ünnepség a székesegyházban folytatódott, ahol a Szent Liturgiát Kovács Csaba, az iskola lelki igazgatója vezette. Prédikációjában elmondta: Myra püspöke azért oly híres, mert arról adott nekünk példát, hogyan kell Krisztust követni.

„Azért ajándékoz, mert ő maga is nagy ajándékot kapott a Jóistentől. Vajon mi tudunk-e helyesen ajándékozni?” – tette fel a kérdést Kovács Csaba atya. Tanmeséjével arra tanította a gyermekeket, hogy úgy adjunk másoknak – jó szívvel –, hogy el is tudják fogadni felajánlásunkat.

Forrás és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria