Szent Ignác-i lelkigyakorlat Erdődhegyen

Kishírek – 2014. július 29., kedd | 11:30

A Szent Ignác-i lelkigyakorlatokról és a csoportéletről tartottak alapkurzust július 22. és 27. között az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban – írja a Szatmári római katolikus egyházmegye honlapja.

A Világiak Irodája szervezésében, Irene Luster-Haggeney nővér, Ágoston Ferenc krasznabélteki plébános és Kujbus Márta felnőttpasztorációs referens vezetésével zajlott rendezvényre a Szatmári és a Gyulafehérvári Egyházmegyéből is érkeztek résztvevők.

Az öt nap során impulzusokat kaptak a Szent Ignác-i lelkiségből, egyénileg, valamint csoportban gyakorlatokat végeztek, imamódokkal ismerkedtek, közös szentmisén vettek részt. Szintén fontos eleme volt a rendezvénynek a csoport életének alakulási fázisaiba való betekintés, valamint az egyéni élet döntéseinek meghatározása a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat alapján.

Magyar Kurír