Szeretetszolgálat a végeken – Bemutatkozik két szabolcsi település görögkatolikus segélyszervezete

Nézőpont – 2018. augusztus 7., kedd | 19:04

A Nyíregyházi Egyházmegye számos egyházközségében működik szociális ellátást biztosító szolgálat. Közülük Csenger és Szabolcsveresmart az egyházmegye, illetve az ország peremén helyezkedik el, mindkét településen a helyi parókus irányítja a görögkatolikus szeretetszolgálat működését.

Itt, a „végeken” bizony vitézül helyt kell állnia annak, aki a rászorulókon akar segíteni, hiszen az ország legkeletibb szegletébe nehezen és ritkán érkezik támogatás, pályázati pénz, de még híres ember is. A több tízezer rászoruló közül ők még így, szervezett formában is csak néhány száz embernek nyújtanak támaszt – ez csepp a tengerben –, és leginkább Isten oltalmával és segítségével vívják mindennapi harcaikat.

Sokan tisztes élettel a hátuk mögött, szerény hajlékban, de egyedül, és talán koruk vagy betegségük miatt nehézkesen élik szűkös mindennapjaikat. Nem tudnak egyedül vásárolni járni, takarítani, vagy nincs egy ember, aki rájuk nyitná az ajtót, s őszintén odafordulva meghallgatná bánatukat, félelmeiket. Velük is foglalkozni, rájuk is gondolni kell. Ehhez azonban egy figyelmes szomszéd vagy a jó szándékú utca embere egyedül kevés. Szervezett formára van szükség: legyen bár az állam, az önkormányzat, valamely civil szervezet vagy épp az Egyház a szociális ellátást nyújtó szervezet fenntartója. A Nyíregyházi Egyházmegye területén közel harminc egyházközség tart fenn ilyen szociális szolgálatot.


A Csengeri Görögkatolikus Egyházközség 2010-ben úttörő módon szinte elsőként élt azzal a lehetőséggel, hogy segítségnyújtó és gondozó szolgálatot szervezzen alapellátásban időskorúak és rászorultak számára. A csengeri esperesi kerületben ezzel a kezdeményezéssel sajnálatos módon egyedül is maradt, s ma már normatíva sincs új szeretetszolgálat létrehozására.

A százhúsz fővel induló Gondviselés Háza Szolgálat étkeztetést és házi segítségnyújtást biztosít ellátottjainak, bár a megszorítások következtében megcsappanó támogatás miatt dolgozói ma „csak” 82 főt látnak el nap mint nap, igaz, a  városban három másik (egyházi, önkormányzati és civil) szolgálat is működik. Lelkesen, s bizony nem kevés hittel mutatja be munkájukat az intézmény vezetője, a helyi parókus, Ignácz András. Vele együtt tizenöt ember igyekszik minőségi ellátást adni a zömében 65–80 éves csengerieknek, akik jelképes összegű saját hozzájárulás ellenében naponta meleg élelmet és mindennapi életüket könnyítő segítséget kapnak (többek közt bevásárlás, ügyintézés, takarítás, gyógyszerfeliratás és -kiváltás), valamint lelki táplálékot első péntekenként – de ha szükséges, a nap bármely időpontjában, és azonnal.


Az ellátottak legalább kéthavonta találkozhatnak is, hiszen állandó programok várják őket az év – és különösen az egyházi év – ünnepeihez igazítva: szeptemberben a Kisasszony-napi búcsú Máriapócson, almafesztivál közös főzéssel, októberben a szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson, idősek napja, advent előtti zenés összejövetel, karácsony előtti koszorú- és ajándékkészítés, új évi házszentelés, februárban ökumenikus találkozó, húsvét előtt elcsendesedés Máriapócson, anyák napja. Ignácz András kedves emlékként idézi fel, ahogyan a mindennapi fájdalmakból kilépve mind a máriapócsi kegykép körútja, mind a missziós kereszt látogatása során beteg ellátottjaik bekapcsolódtak a templomban zajló eseményekbe, s gyógyulást remélve érintették meg az ikont vagy a keresztet. A szürke hétköznapokból ünnep lett. Volt olyan, aki verset írt a templom különleges vendégéhez.

A dolgozók feltöltődésére néhány napos augusztusi kirándulással, lelki megújulásukra a viszonylag rendszeres templomlátogatások alkalmával nyílik lehetőség. Ez előnye és erénye is az egyházi fenntartásban álló segítő szolgálatnak. Az ellátást nyújtók lelkileg abból a krisztusi forrásból táplálkoznak, amely kiapadhatatlan, s amely a szolgálatot végzőt nem csupán gyakorlati segítővé, de igazi hallgatósággá és vigasszá is teszi egy-két órára a magányos, megfáradt lelkek számára.

„A dolgozók az egyház kinyújtott karjai – mondja Ignácz András. – A közös találkozási lehetőségeken túl köszöntjük a 65 év felett kerek évfordulókat ünneplő ellátottakat, azután is, ha az ellátott esetleg már bentlakásos intézménybe került. A lelki köldökzsinór így megmaradhat köztünk.” A parókus elpanaszolta, hogy van olyan gondozottjuk, akit több éven keresztül segítettek, de előrehaladott betegsége vagy kora miatt 12 vagy akár 24 órás felügyeletet igényel. Ezt azonban ők már nem tudják megadni, pedig szeretnék. Az addig kézen fogott gondozottak más felekezet által fenntartott intézménybe kerülnek, és épp életük végső szakaszába nem kísérheti gondozó és parókus a saját ellátottjait-híveit. Hiszen a Csengerben működő nem katolikus intézményben nem végezhet liturgiát, sokáig nem szentelhette meg az ellátott szobáját, s az épp megengedett pasztorációs munka elvégzése miatti feszültség szinte tapintható. Hiányzik a saját fenntartású görögkatolikus szociális otthon.

A probléma visszaköszön a másik határ menti község, Szabolcsveresmart görögkatolikus szociális szolgálatával, a Szent Jobb Szeretetszolgálattal kapcsolatban is. Máté Csaba parókus már két éve dolgozik azon, hogy engedélyt kapjanak egy bentlakásos intézmény felépítésére.

A szociális háló Szabolcsveresmarton máshogyan épül fel, mint Csengerben. Öt nagy területen 57 fő dolgozik a településen és kistérségében (Dombrádon, Dögén, Fényeslitkén, Kékcsén, Tiszakanyáron és Újdombrádon): házi segítségnyújtást, étkeztetést, nappali házat, tanyagondnokságot és bölcsődét működtetnek. A bővülő alapszolgáltatási körök között a legelső a házi segítségnyújtás, majd az étkeztetés volt 2011-ben. Az akkori 407 ellátott száma a támogatás megszorítása miatt mára 279-re csökkent. A feladat azonban csak nőtt, amikor 2015-ben a tanyagondnokság is a szabolcsveresmarti görögkatolikus egyházközség fenntartásába került.

2016-ban nyílt meg a demens betegeket ellátó nappali ház, a Szent Jobb Szeretetszolgálat Fényeslitkei Szociális Háza, ahol 8 és 16 óra között negyven gondozottal foglalkoznak naponta, és minden pénteken liturgiát végez Máté Csaba. A gyermekjóléti alapellátást is felvállalva 2017-ben az egyházközség fenntartója lett a Lurkó Kuckó Családi Bölcsőde Hálózatnak is. A bölcsőde a 31 fős keretet csaknem teljesen kitölti, és egyedülálló, háztól házig szolgáltatást nyújt azoknak a családoknak, akik nem tudják máshogy megoldani az Újdombrádra való bejárást. A családi bölcsőde a közeljövőben átminősítéssel minibölcsődévé szeretne válni, akkor önálló intézményként még több lehetősége nyílna a családok segítésére.

A két ellátás (nappali ház, bölcsőde) kiegészíti egymást, összefonódnak, egy éve rendszeresen találkoznak gyermekek és öregek. „Ezek gyógyító találkozások a generációk közt, hiszen kölcsönösen merítenek belőle önzetlen szeretetet, elfogadást mind az idősek, mind a kicsik – fogalmazza meg a parókus. – A híd az idősek és a gyerekek közt mindenkinek jót tesz. A nappali ház ellátottjaival idén már másodjára zarándokoltunk Máriapócsra, ahol gyóntak, és 23-an a betegek kenetét is felvették. Kiscsoportos találkozásokon őszinte beszélgetések bontakoztak ki a sokszor igen nehéz terheket cipelő özvegyek, egyedülállók, betegek és félelmekkel teli idősek között.” A sok öröm és elért eredmény között szomorúság, hogy bár már telekfelajánlás is érkezett, a bentlakásos otthon építésére két éve nem kapnak engedélyt. Az igény mindenesetre megvolna rá.

Máté Csaba ezt követően a tanyagondnoki szolgálatot mutatja be. Bárányház, Kacsavártanya, Kistiszahát, Nétola tanyákon száz feletti a lakosok száma, de közülük csupán 19 állandó ellátottja van a tanyagondnoknak. A 70–90 év közötti zárkózott öregek számára az orvoshoz jutás, a kert rendbetétele vagy a bevásárlás is gondot jelent, ezért mindenben segít a tanyák őre, aki szinte egyedüli kapcsolat a „külvilággal” (lévén, hogy posta, bolt már rég bezárt a környéken). „A kezdeti bizalmatlanság, a bezárkózás után egyre többen kérnek segítséget, de valakivel mai napig nem tudtunk beszélni” – mondja el a parókus. A megszólítandó ember azonban a térségben ezen kívül is tetemes: 14 578. Ebből a görögkatolikusok gondozásában lévő 319 ember kevésnek tűnik – még szervezett keretek közt is. Csepp a tengerben.

Pedig a bölcsőde, a házi segítségnyújtó szolgálat és nappali ház által sokkal több embert értek el már (akár hitéletüket tekintve), mint kezdetben. Pasztorális szempontból építő, de rögös úton jár a parókus, aki minden apró sikernek tud örülni. Kifejezetten örömmel állapítja meg, hogy a hagyományos egyházközségi bálra 140 ember is el szokott jönni, vagy épp azt, hogy Fényeslitke önkormányzatának felajánlásaként a nappali ellátottak számára filagória épül az intézmény udvarán.

A bemutatott ellátásokat nyújtó szolgálatok és azok dolgozói Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében minden napért megküzdenek. De ugyanígy a gondozottak is. A tanyavilág, a peremterület szükségét szenvedő emberei és az élet erdejét bejárt időskorúak éppúgy a végeken vannak. Az ő segítésük a mi emberségünk mérlege.

Forrás: Polyákné Tóth Nóra / Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Ignácz András, Máté Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria