Szíriában meggyilkolt britek hozzátartozói és síita vallási vezetők a pápánál

Ferenc pápa – 2015. március 27., péntek | 13:43

A március 25-i általános kihallgatás végén a Szentatya elé járult Mike Haines, az iszlám szélsőségesek által 2014-ben meggyilkolt David Haines bátyja és Barbara Henning, a szintén az Iszlám Állam által kivégzett Alan Henning felesége, valamint muzulmán vallási vezetők. A Vatikáni Rádió híradása.


Mike Haines és Barbara Henning 2014 októberében közös levelet tettek közzé, amelyben a különböző vallású emberek egységére hívtak a társadalomban. Arra buzdítottak, hogy a templomok, a mecsetek és a zsinagógák nyissák meg ajtajaikat, és fogadják be a más vallású embereket.

A 47 éves taxisofőr, Alan Henning önkéntesként szállított segélyt Szíriába, amikor elrabolták az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei. Brutális meggyilkolásáról 2014 októberében tettek közzé videót. A 44 éves kétgyermekes családapa, David Haines egy nemzetközi segélyszervezetnek dolgozott az Atmeh melletti menekülttáborban Szíriában, amikor 2013 márciusában az iszlám szélsőségesek foglyul ejtették. Több mint két évtizeden át dolgozott segélyszervezeteknek Líbiában, a volt Jugoszláviában és Dél-Szudánban.

Mike Haines testvére halála óta a vallások közötti tolerancia hirdetésének szenteli idejét, az összefogást szorgalmazza a szélsőségesség ellen. A BBC-nek korábban nyilatkozva elmondta, hogy „a kivégzés hírére a reakciója lehetett volna a gyűlölet, de testvére élete nem arról, hanem az emberek iránti szeretetről szólt. A radikalizálódás jelentheti a legnagyobb fenyegetést a világon az emberek biztonsága számára. Ez nem faji, vallási vagy politikai kérdés, hanem emberi kérdés, amely mindennapi életünket érinti”.

A brit szentszéki nagykövet, Nigel Baker a találkozó kapcsán azt nyilatkozta, hogy „Haines a vallásközi megértés üzenetével érkezett a Vatikánba. Ferenc pápa közös elkötelezettségre hív a harcok, a gyűlölet és az erőszak felszámolása érdekében. Haines ezt az utat követi”. Mike Hainest elkísérte a pápai kihallgatásra Shah Nawat Haque imám Londonból.

A két brit áldozat hozzátartozóinak tanúságtételét erősítette a muszlim vallási vezetők jelenléte is a Szent Péter téren, akik ezekben a napokban Rómában vallásközi találkozón vesznek részt, amelyet a Szent Egyed közösség és az Imam al-Khoei Alapítvány, az iraki síiták legmagasabb rangú vallási vezetőjéhez, Ali al-Szisztáni ajatollahhoz kapcsolódó intézmény szervezett. Mindkét fél történelmi jelentőségűnek nevezte a Katolikusok és síiták. A hívők felelőssége egy globalizált és plurális világban című rendezvényt, amelynek célja, hogy megerősítse a párbeszéd útját a szélsőségesség erőszakos irányzataival szemben.

A párbeszéd részleteit az Irakból, Iránból, Libanonból, Szaúd-Arábiából, Bahreinből és Kuvaitból érkezett tíz síita vallási vezető ismertette Ferenc pápával szerdán délelőtt. Állást foglaltak a vallási alapú terrorizmussal szemben, amely elborzasztó képet fest a világban a iszlám vallásról. A muzulmánok és keresztények működjenek együtt a békéért – hirdeti Waleed Farádzs Allah, a kufai iraki teológiai fakultás tanára.

Az iraki menekülttáborokat célozza meg a Keleti Egyházak Kongregációja és a Cor Unum Pápai Tanács küldöttségének missziója. A találkozó résztvevőiből álló delegáció bemutatta a pápának a kezdeményezést, és áldását kérte három Szűz Mária-képre, melyeket a drámai helyzetben élő iraki keresztényeknek ajándékoznak majd.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria