Tanévkezdő intézményvezetői értekezletet tartott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Hazai – 2016. augusztus 27., szombat | 13:02

Tanévnyitó értekezletet tartott augusztus 24-én a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a köznevelési intézmények vezetőinek részvételével.

Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte az egyházmegye nyolc köznevelési intézményének igazgatóját. Üzenetében megfogalmazta, hogy a gyermekek, az ifjúság nevelése-növekedése egyrészt az ész pallérozását, másrészt a szív nevelését is jelenti, s ebben kéri a pedagógusok támogatását és segítségét. Tájékoztatta az intézményvezetőket arról, hogy Nagy Zsolt atyát bízta meg az ifjúsági referensi feladatokkal, s az egyházi iskolák első találkozóját – hagyományteremtéssel – Kisvárdán rendezi az egyházmegye. Az esemény házigazdája a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda lesz. Résztvevői az általános iskolák 8. osztályos tanulói, ahol pedig középiskola is működik, a 9-10. évfolyamon tanuló diákok lesznek.

A fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola (Fülöp) és a geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola (Geszteréd) megalapításával 2016. szeptember 1-jétől két új intézménnyel gazdagodott az egyházmegye.

Az intézményvezetői értekezleten elfogadták a 2015/2016-os tanév szakmai munkájának fenntartói értékelését, amelyet Molnár Katalin főigazgató készített az intézményi beszámolók és a záró tantestületi értekezleteken hallottak alapján. Megtárgyalták, hogy melyek lesznek az új tanév kiemelt feladatai. A résztvevők ezután megbeszélték a 2016/2017-es tanévet érintő jogszabályi változásokat, kiemelten is a 326/2013. (VIII. 30.) Kormányrendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról módosítását.

Minden intézményvezető megkapta a főigazgató által elkészített, a 2016/2017. tanévre vonatkozó egyházmegyei helyi rendet, a dokumentum határidők és feladatok megnevezésével segíti az igazgatók munkáját.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria