Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét Győrben a bencés öregdiák-találkozón

Megszentelt élet – 2017. május 22., hétfő | 17:05

Az egykori bencés diákok május 20-án, szombaton tartott találkozója a győri Szent Ignác-templomban ünnepi szentmisével vette kezdetét, melyet a Czuczor Gergely-gimnáziumban 45 éve érettségizett Ternyák Csaba egri érsek mutatott be a bencés papokkal együtt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Kedves bencés diáktestvéreim! Amikor átlépjük ennek a templomnak a küszöbét, akkor mindannyiunknak megdobban a szíve. Mi, volt bencés diákok – lélekben legalábbis – ismét megfiatalodtunk. Eszünkbe jutnak azok az élmények, amelyek bennünket ehhez a templomhoz kötnek. Itt formálódtunk felnőtt kereszténnyé, itt alakult ki hivatásunk, a későbbi élethivatásunk is. Jó most ide visszatérni!” – kezdte szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek az ünnepi szentmisén. Az érsek felidézte azokat a régi, nehéz időket, amikor szüleik, papjaik biztatására vállalták azt, hogy bencés diákok lesznek. Ami akkor részben megbélyegzést jelentett, büszkeséggel is eltöltötte őket, mert a bencés diáklét egyfajta rangot is jelentett és jelent is a mai napig – fejtette ki.

A szentmise keretében a jubiláló osztályok egy-egy képviselője mécsest gyújtott azokért, akik már nem tudtak velük jelen lenni, elhunyt tanáraikért és diáktársaikért. A könyörgésben hálát adtak tanáraikért, szüleikért, hivatásukért, házasságukért és családjukért.

A Czuczor-gimnázium dísztermében folytatódott az öregdiák-találkozó a Bencés Diákok Győri Egyesületének (BDGYE) ünnepi közgyűlésével. A szónok Horváth István (Győrben érettségizett, 1967-ben), a Pécsi Egyházmegye nagyprépostja volt, aki az ötven éve végzett diákok nevében mondta el ünnepi beszédét. Magassy Dániel (Gy, 1957), a BDGYE alapító tagja is felszólalt a jubileumi érettségi találkozón, majd Kőrösi Tamás, a BDGYE elnöke átadta a Győri Bencés Diákokért díjat. Az elismerést Balogh Gyula (Pannonhalmán érettségizett, 1954-ben) kapta.

Éppen öt évvel ezelőtt, 2012-ben érettségizett az első két olyan bencés osztály, melyekben már tizenegy-tizenegy lány is tanult. Így Ecker András (Gy, 2012) informatikus mellett a bencés egyetemi ösztöndíjjal jutalmazottak között lehetett Kamocsai Márta (Gy, 2012) orvostanhallgató, valamint Hancz Bianka (Gy, 2014) tanító szakos, versenytáncos is.

A Szent Mór Bencés Perjelség részéről Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel köszöntötte az öregdiákokat. „Szent Benedek megtanít bennünket arra, hogy az örök életre fordítsuk figyelmünket” – fogalmazott. Hozzátette: „A mi horizontunk nem a pillanat öröme, a talmi csillogás, a gyors és azonnali jóérzés és öröm, hanem távolabb nézünk. Tudjuk, hogy szent rendünk már több mint 1500 éve szolgálja Európát, a világot, ez az intézmény már lassan 400 éves, a bencések 215 éve vannak itt jelen. Mi nagyobb távlatokban gondolkodunk, és így akarjuk építeni magyar hazánkat, Egyházunkat. Tudjuk, hogy mi csak kövek vagyunk, egy nagy és pompás lelki, szellemi épület kövei.”

A jubileumra a perjelség támogatói díjat alapított, melyet első alkalommal ketten kaptak meg. Szijjártó Péter (Gy, 1997) a bencés szellemiség képviseletéért, a rend kulturális örökségének megőrzése érdekében végzett tevékenységéért kapta a Szent Mór Bencés Perjelség elismerését. (Hivatalos elfoglaltsága miatt személyesen nem vehette át díját.) A másik díjazott pedig Péter Tamás (Gy, 2000), akinek a Bencés Diákszövetség győri egyesületének önzetlen szolgálatáért, a bencés szellemiség hiteles képviseletéért adta át az elismerést a perjel. A díjat Zsabokorszky Lili és Püspöki Apor (APLI Design) tervezték és alkották.

A nap az osztályok találkozóival folytatódott. A legidősebb diákokat az igazgatói irodában fogadta Tóth Konstantin OSB, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium vezetője. A találkozón részt vett a 97 éves, 1938-ban érettségizett Tóth József, valamint a 70 éves érettségi találkozójukon megjelent Csöndes József (Gy, 1947) és Istvánffy Miklós (Gy, 1947).

Forrás és fotó: Szent Mór Bencés Perjelség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria