Több száz ferences óra – Nyílt levél a Lánchíd Rádió vezetésének

Megszentelt élet – 2018. április 13., péntek | 14:54

Dobszay Benedek ferences tartományfőnök az alábbi nyílt levelet írta az április 10-én, kedden éjfélkor elhallgatott Lánchíd Rádió vezetésének.

Kedves Lánchíd Rádió!

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány vezetőjeként szeretném kifejezni köszönetemet a Rádió vezetésének a ferencesek iránti megkülönböztetett figyelmükért. 2010 szeptemberétől az elmúlt vasárnapig, vagyis bő nyolc év alatt a vasárnaponként jelentkező Hitvilág, illetve a péntekenkénti Kettesben című műsorokban, amelyeket a Ferences Sajtóközpont igazgatója, Szerdahelyi Csongor szerkesztett és vezetett, 390 ferences témájú műsor, illetve műsorrész hangzott el. Ez a több száz órányi megjelenés lehetőséget adott arra, hogy a ferences lelkiséget, törekvéseinket és értékeinket egy sokak által hallgatott, nem egyházi médiumban heti rendszerességgel bemutassuk. Az említett műsorok témaválasztásukban nyitottak voltak más szerzetesrendek, katolikus kezdeményezések, illetve nem csak katolikus témák iránt. A műsorok a keresztény értékek, a szeretet, a szolidaritás, a szegények, elesettek iránti elkötelezettség nemes példáit igyekeztek bemutatni a hallgatóknak. Külön köszönöm, hogy a műsorok gyártása során munkatársunk mindvégig teljesen szabad kezet kapott. A lehetőség megszűnése, a Rádió elhallgatása szomorú hír, és bízunk benne, hogy az nem végleges.

Köszönettel és tisztelettel:


fr. Dobszay Benedek OFM
tartományfőnök
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria