Török József tartott előadást a pálosokról Szombathelyen

Kishírek – 2015. október 8., csütörtök | 12:19

Szeptember 23-án Török József egyetemi tanár a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium dísztermében előadást tartott a pálosokról. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége helyi csoportjának meghívására érkezett Szombathelyre.


A pálos rendtörténet nemzetközi hírű kutatója előadásában részletesen ismertette az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend kezdeteit és a remeték renddé szerveződésének folyamatát. Érdekes történetekkel színezte mondanivalóját, kitért a remeték viseletére és étkezési szokásaira is. Bemutatta az egyiptomi Remete Szent Pál és Remete Szent Antal életét is, akik a rend szellemiségét meghatározták, és akiket a pálos szerzetesek példaképül választottak. Kiemelte a pálosok komoly műveltségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a középkor végére a rend Európa számos országában elterjedt, a rendi káptalanra még Portugáliából is érkeztek pálos szerzetesek. Végezetül Szombathelyi Tamásról beszélt az előadó, aki a 15. század végén, Mátyás király idejében lett a budaszentlőrinci nemzetközi központ vezetője és a rend generálisa: szombathelyi születésű volt, és az egyik legjelentősebb generálisnak számít a rend történetében.


Előadása után Török József kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az 1950-es feloszlatás után az illegalitásban is működtek a szerzetesek, próbálták életben tartani a rendet. Kérdések hangzottak el a középkori pálos kolostorok régészeti problémáival kapcsolatban is, amelynek kapcsán az előadó a hiteles forráselemzés fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria