Trianoni megemlékezés Mosonmagyaróváron

Az emlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a mosonmagyaróvári Csütörtöki Szalon tagjainak verses-zenés összeállítását hallgathatta meg a közönség.

Emlékbeszédet Szakály Sándor történészprofesszor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója mondott. Úgy fogalmazott, el kell gondolkoznunk azon, hogy nem voltak-e olyan pillanatok, amikor megfeledkeztek rólunk: az égiek vagy a földiek. Lehet, hogy az égiek segítettek volna, de 1920. június 4-én Versailles-ban a Nagy Trianon-palotában ezt akkor nem tették meg. Egy több mint ezer éves ország hullott elemeire és romjaira. Romjaira, mert romokká váltak azok az egykoron épített kapcsolatok, várak, épületek, amelyek nemzetté formálták azt a magyarságot, amely a Kárpát-medencében évszázadok viharait volt kénytelen túlélni. A szónok kiemelte, a megaláztatás, kisemmizettség ellenére is legyünk büszkék, s gondoljunk azokra az eleinkre, akik e kifosztott, megalázott országból az 1930-as évek végére egy európai középmezőnybe tartozó országot varázsoltak. Kétkezi munkások, gyártulajdonosok, nagybirtokosok, egyszóval mindenki, mert úgy érezték, hogy meg kell mutatni e világnak, hogy él nemzet e hazán, és ilyen körülmények között is képesek magyarnak maradni. Szakály Sándor emlékeztetett: 96 évvel ezelőtt volt a nagy trianoni tragédiánk, a történelmi Magyarország feldarabolása, amit még fokozott a második trianon, amikor is az 1947-es párizsi diktátum értelmében – s ez a jelen lévő emlékezők számára ismert és közeli kell, hogy legyen –, elcsatolták Magyarországtól Dunacsúnyt, Oroszvárt és Horvátjárfalut.

Az emlékbeszéd után ökumenikus imát mondott Vereb Zsolt piarista szerzetes és Kiss Miklós evangélikus esperes, majd a jelenlevőkkel együtt elimádkozták a Miatyánkot. Végül áldásukat adták a megjelentekre.

Az emlékezés végén megkoszorúzták az emlékművet, amiben közreműködött a helyi 70. Számú Széchenyi István Cserkészcsapat.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír