Új boldoggal gazdagodott a világegyház – VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2014. október 19., vasárnap | 13:50

Október 19-én, vasárnap délelőtt a fél 11-kor kezdődő szentmisén Ferenc pápa a boldogok sorába iktatta elődjét, VI. Pál pápát. A Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise egyben a harmadik, a család témájával foglalkozó rendkívüli szinódus lezárása is volt.

A Szentatyával koncelebráltak Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor, Luciano Monari, Brescia püspöke, aki a boldoggá avatást kérelmezte a pápától, valamint Giovanni Battista Re, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa, Angelo Scola milánói bíboros, aki egyházmegyéje háromezer zarándokával együtt érkezett a szertartásra, továbbá Agostino Vallini, a pápa római helynöke, André Vingt-Trois párizsi érsek, szinódusi delegált elnök, Raymundo Damasceno Assis, Aparecida érseke, szinódusi delegált elnök, Luis Angonio Tagle manilai érsek, szintén szinódusi delegált elnök, Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkár és Bruno Forte érsek, a szinódus különleges titkára.

A Szent Péter teret már a reggeli órákban megtöltötték a szertartásra érkező hívek.

A téren a bíborosok mellett az első sorban foglalt helyet XVI. Benedek emeritus pápa, akit VI. Pál 1977-ben nevezett ki München-Freising érsekévé, majd később bíborossá kreált. Ferenc pápa a bíborosokkal és a püspökökkel érkezett, és első útja XVI. Benedekhez vezetett, akit szeretettel, hosszas kézfogással üdvözölt.

A szertartás elején Luciano Monari bresciai püspök a posztulátorral együtt a Szentatya elé járult, és kérte Isten szolgája VI. Pál boldoggá avatását. A posztulátor ismertette a leendő boldog életét, majd Ferenc pápa a szokásos formulával boldoggá nyilvánította VI. Pált, akinek liturgikus ünnepe születésnapjára, szeptember 26-ára került.

A pápa szavait nagy taps és harangzúgás követte, miközben leleplezték a Szent Péter-bazilika homlokzatán a Boldog VI. Pál pápát ábrázoló kárpitot.

A boldoggá nyilvánításkor a milánói főegyházmegyében is ünnepre harangoztak minden plébániatemplomban. VI. Pál ugyanis milánói érsek volt 1954 és 1963 között.

Szöveg és kép: Vatikáni Rádió

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria