Új ólomüveg ablakok és ereklye a soproni Szent Orsolya-templomban

Hazai – 2014. október 23., csütörtök | 15:06

Október 8-án ünnepélyesen megáldották a soproni Szent Orsolya-templom oltár feletti falát díszítő színes üvegablakokat, és ugyanakkor helyezték el IV. Károly utolsó magyar király csontereklyéjét a Szent Angéla-mellékoltárnál egy fakeresztben – számol be Bertha Ágnes a Győri Egyházmegye honlapján.


Az összesen 37 ablakkép az idén pappá szentelt Kovács Gergő Vilmos rajzai alapján, Wutka László budapesti üvegfestő-ólomüvegező műhelyében készült el.

Az idei év a jubileumok éve a Szent Orsolya-templomban: 150 éves a templom, amely hetven éve a bombázásokban sérült meg, ekkor törtek be színes üvegablakai is. Az 1990-es években Reisner Ferenc akkori plébános az utcafront felőli ablakokat az eredetihez hasonló stílusban pótoltatta; az oltár feletti ablakok elkészítését Havassy Bálint iskolalelkész kezdte szorgalmazni.


„Arra törekedtünk az üvegablakok tervezésénél, hogy egyediek legyenek tematikájukban, és illeszkedjenek a templom stílusához” – mondta el Kaposi Gábor templomigazgató. A háború előtti ablakok egyszerű szőnyegmintásak voltak, az újak a gótikára jellemző stílus- és színvilágot – piros, sárga, kék – tükrözik. A képek témája a Máriáról szóló egyházi tanítás: a bal oldaliaknál Szűz Mária Istenszülő dogma olvasható az iratszalagon, felette a loretói litániából az anyáról szóló címek, jobbról pedig Szűz Mária mennybevételének dogmája, felette ennek megfelelően a királynői címek sorakoznak, szintén a litániából. A főoltár közepén a szeplőtelenül fogantatott Mária szobra látható, mert ez a templom titulusa. Az oltár mögötti ablakokon a Szentírásból és a Szent Hagyományból vett szimbolikus ábrák láthatók. A záró részekre három csillag került. „A színes üvegablakok nemcsak szépek, hanem tanítanak is: csak akkor ragyognak, ha a fény megvilágítja őket. Mária is attól olyan szép, hogy Isten fénye átragyog rajta. Nekünk is az a feladatunk, hogy minden gyarlóságunk ellenére láthatóvá tegyünk valamit a Jóistenből” – tette hozzá a templomigazgató.


Összesen háromszor hat figurális ablak készült, továbbá tizenhat gótikus díszítésű ablak és a három csúcsív – Kovács Gergő Vilmos újmisés rajzai alapján Wutka László üvegfestő-ólomüvegező készítette el budapesti műhelyében. Az ablakok összesen 4,3 millió forintba kerültek, ebből 2,2 millió forint a hívek adománya, másfél millióval segített az önkormányzat, a maradékot pedig a templom állta.

A Szent Orsolya-templom Szent Angéla-mellékoltáránál egy fakeresztben IV. Károly utolsó magyar királyunk csontereklyéjét helyezték el. A Habsburg uralkodót tíz évvel ezelőtt II. János Pál pápa avatta boldoggá; a Károly Király Imaliga a Népek Békéjéért pedig minden évben, így idén is megemlékezést szervez Sopronban az egykori császár-király tiszteletére. IV. Károly gyermekkorában kapott egy jóslatot Mater Vincentia stigmatizált nővértől, miszerint a gyermeket imába kell „burkolni”, mivel császár lesz, és sokat fog szenvedni.

Fotó: Bertha Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria