Újabb sikereket ért el a Lautitia kóruscsalád

Kultúra – 2016. július 26., kedd | 14:41

Az olaszországi Goriziában, a Seghizzi Nemzetközi Kórusversenyen állt közönség elé július 22. és 24. között a Lautitia kóruscsalád: a Lautitia Gyermekkar és a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar. Elnyerték a legjobb ifjúsági kórus díját és a közönségdíjat.

Az énekkar reneszánsz kategóriában első, 20. század kategóriában második helyen végzett. Megkapta a legjobb ifjúsági kórus díját, illetve a közönségdíjat, a Grand Prix-n pedig második helyen zárták a versenyt. Ahogy a közösségi oldalon fogalmaznak: „Köszönjük a görögkatolikus egyháznak, hogy támogatnak és szeretnek bennünket, köszönjük a családjainknak, hogy elviselik az elkötelezettségünket, reméljük, büszkék ránk, mi nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk!”

A Lautitia Gyermekkar 1959-ben alakult Kissné Weiser Katalin vezetésével, s az elmúlt több mint fél évszázadban számos nemzetközi és hazai sikeres szereplést tudhat maga mögött. A kórus a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolában működik. Tagjai a felsős zenei osztályok tanulói, valamint 15-16 éves diákok. 2006 óta a gyermekkart Nemes József irányítja, aki korábban maga is a kórusban énekelt. A gyermekkarból kinőve a pár évvel idősebbek számára a Lautitia Ifjúsági Vegyeskarban van lehetőség a folytatásra.

„Kórustagjainkat a zene szeretete, valamint az egymás iránti tisztelet tartja össze és motiválja a folyamatos, igényes zenei munkára. Elsődlegesen az a célunk, hogy magas színvonalú munkánkkal örömet és maradandó zenei élményt nyújtsunk. Tevékenységünket nem a kényszer, hanem az alkotás öröme szüli, s teszi izgalmassá minden egyes nap” – fogalmazzák meg elkötelezettségüket.

Az elmúlt évben két kiemelkedő elismerést szereztek. A kóruscsaládot Hajdú-Bihar megyei területi Prima díjjal jutalmazták, a szlovéniai Celjében megrendezett nemzetközi kórusversenyen pedig első helyezést ért el a Lautitia Gyermekkar.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria