Vallásturisztikai fejlesztések Nagykárolyban és Máriapócson

Külhoni – 2014. augusztus 31., vasárnap | 11:50

Szeptember végéig befejeződnek a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus templom tornyának, valamint a szentélyt körülvevő folyosónak a felújítási munkálatai – közli a Frissújság.ro.

Egy határon átívelő magyar–román projekt révén sikerült támogatást szerezni a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus templom tornyának és a szentélyt körülvevő folyosónak a felújítási munkálataira. Az európai uniós pénzekből finanszírozott projekt révén egy másik nagykárolyi templom, a magyar ajkú görögkatolikus templom is megújul.

A külső részen, illetve a belső rotundán zajló látványos munkálatokon kívül egyéb újdonságokra is lehet számítani: állandó kiállítás is helyet kap a templomban. Amennyiben sikerül tartaniuk a határidőket, szeptember végén vagy október elején kerülhet sor az ünnepélyes felavatásra.

Az állandó tárlatot bejelentkezés útján lehet megtekinteni. A kiállítás Nagykárolyt és környékét, valamint az ottani katolikus és piarista örökséget mutatja be.

A két nagykárolyi templomon kívül a világ legnagyobb görögkatolikus zarándokhelye, a máriapócsi templom is megújul. A Mária sugara – Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása nevű projekt a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg. A templomfelújítások mellett a projekt további célja a Máriapócs—Szatmárnémeti és a Máriapócs—Nagyvárad zarándokútvonal infrastrukturális kiépítése.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria