Visszahelyezték Don Bosco ellopott ereklyéjét

Kitekintő – 2017. augusztus 18., péntek | 10:55

Az olaszországi Colle Don Boscóban augusztus 16-án visszahelyezték őrzési helyére, a bazilikában, Bosco Szent János ereklyéjét, amelyet júniusban loptak el.

Don Bosco születésének 202. évfordulóján a szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime ünnepi szertartás keretében visszahelyezte eredeti őrzési helyére a fiatalok szentjének június 2-án ellopott ereklyéjét, amelyet az asti rendőrség június 15-én talált meg.

Az ünnepélyes eseményen jelen voltak a csendőrség és az állami szervek képviselői, valamint az olasz rendőrség erői, akik részt vettek az ereklye felkutatásában és visszaszerzésében. A rendfőnök köszönetet mondott mindannyiuk munkájáért.

A lopás világszerte megdöbbentette a szaléziakhoz közel állókat, különösen a torinói érsekségben, ahol Cesare Nosiglia érsek felhívást intézett a hívekhez, hogy imádkozzanak az ereklye visszaszerzéséért. A nyomozók a helyszínen talált ujjlenyomatok elemzése után gyorsan kézre kerítették a tettest, akinél meg is találták az ellopott ereklyét – a Don Bosco agyának egy kis darabját tartalmazó fiolát – Istennek hála, teljesen épen és sértetlenül.

Ma az ünnepelt, Don Bosco ajándékoz meg bennünket azzal, hogy a születésnapján hazatér közénk – mondta a szentmise kezdetén Ezio Orsini, a bazilika igazgatója. Köszönetet mondva a rendőrségnek és a hatóságoknak, akik felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak a nyomozás során, a rendfőnök emlékeztetett arra, hogy az ereklye visszatért arra a helyre, ahol Don Bosco született, ahol a Biglione tanya parasztháza állt (éppen ott, ahol most a bazilika áll – a szerk.).

A rablás utáni napokban több ezren fordultak imával az Úrhoz. Kifejezve háláját, Artime atya hangsúlyozta, Don Bosco háza ma már ott van számos külvárosi oratóriumban szerte a világon; most mindannyian meg vagyunk híva, hogy elvigyük és megismertessük őt minden fiatallal az egész világon.

Az ünnepi szentmisén jelen voltak a Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai is, akiknek augusztus 11-én kezdődő európai találkozója (Confronto Europeo 2017) ezen a napon ért véget.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria