Vörösbe öltözött a Trevi-kút az üldözött keresztényekre emlékezve

Kitekintő – 2016. május 2., hétfő | 10:46

Április 29-én este Rómában a Kirche in Not segélyszervezet kezdeményezésére fénycsóvákkal vérvörösre festették az örök város egyik szimbólumát, a Trevi-kutat. Ezzel emlékeztek arra a 200 millió keresztényre, akiket a 21. század kezdete óta üldöznek.

A Trevi-kútnál tartott megemlékezésen jelen volt annak az olasz papnak, Andrea Santorónak a testvére, akit Törökországban gyilkoltak meg 2006-ban. Megemlékeztek Shahbaz Bhattiról is, aki Pakisztán első és ez idáig egyetlen katolikus minisztere volt, s akit 2011-ben öltek meg. Fölidézték a négy jemeni szerzetesnővért, akiket márciusban gyilkoltak meg, valamint a garissai egyetem 148 diákját, akikkel tavaly végeztek Kenyában. „Azért vagyunk itt, hogy megüzenjük az üldözött keresztényeknek: nincsenek magukra hagyva, nincsenek egyedül; és hogy kérjük az erre járó embereket, ne feledkezzenek el létezésükről” – mondta Nunzio Galantino püspök, az olasz püspöki konferencia titkára.

Az aleppói káld püspök, Antoine Audo a Trevi-kútnál mondott beszédében felemelte szavát a Közel-Keleten élő keresztények iránti közöny ellen. A másfél millió keresztényből ugyanis, akik a háború kirobbanása előtt éltek Szíriában, mára mindössze 500 ezer maradt. Aleppóban 160 ezer hívő élt: mostanra a számuk 40 ezerre apadt. A homszi keresztényeknek nincs többé templomuk, Malulából pedig, ahol a legősibb kegyhelyek voltak, el kellett menekülniük.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír