Zenés, verses estet tartottak az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében

Kishírek – 2016. november 12., szombat | 17:15

November 8-án első alkalommal került megrendezésre egy olyan est a fiatalok számára, ahol bárki előadhatta kedvenc versét a megjelentek előtt.

Középiskolások, kollégisták és egyetemisták érkeztek a meghirdetett kötetlen beszélgetéssel egybekötött zenés, verses estre Egerbe.

A rendezvény meghívott, budapesti művésze Kormos Bálint volt, aki egyrészt magyar költők verseit zenésítette meg és adta elő gitáros kíséretben, másrészt saját szerzeményeivel is megörvendeztette az őt hallgatókat.

Füleczki István egyetemi lelkész elmondta, hogy az est folyamán érződött „Isten Lelkének bennünk való sóhajtozás”, amikor a művészet, irodalom segítségével közelebb kerülhettünk az Úrhoz.

A gitáros előadás szüneteiben sokan felolvasták, előadták kedvenc verseiket.

Forrás és fotó:  Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria