Hiteles szavak, melyek gyógyítani tudnak – Böjte Csaba is részt vett a Vászonkrisztus vetítésén

2019. január 30., szerda | 17:55

Vászonkrisztus filmklub címmel új, kilencrészesre tervezett sorozat indult a Párbeszéd Házában a Vászonjézus folytatásaként. Negyedik alkalmán, január 29-én este a román Cristian Mungiu „Négy hónap, három hét, két nap” című, 2007-ben készült filmdrámáját láthatták az érdeklődők.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A film a Mesék az aranykorból, a romániai kommunizmus szubjektív története, a városi legendák fényében című sorozat része. A Ceausescu-diktatúra utolsó időszakában, 1987-ben játszódik. Gabita és Ottilia műszaki egyetemre járnak, kollégiumi szobatársak. Gabita várandós, több mint négy hónapos magzatot hord a méhében.

A filmet látva eszünkbe juthat a klasszikus mondás: egy nő két dologért képes megtenni mindent, hogy gyereke legyen, illetve, hogy ne legyen. Ebben a filmben az utóbbi tétel igazolódik. Gabita, aki a lassú víz partot mos jellem tipikus megtestesítője – látszólag kettőig sem tud számolni, ám összevissza hazudozik, amit mindig megmagyaráz –, Ottilia segítségével felkutat egy Bebe nevű, önmagát orvosnak kiadó férfit, hogy végezze el az abortuszt, természetesen titokban, hiszen a ’80-as években Romániában tilos volt a magzatelhajtás. Bebe – aki alighanem a filmtörténet egyik legvisszataszítóbb figurája – pillanatokon belül felismeri a két lány tökéletes kiszolgáltatottságát. Gabita és Ottilia jobb ügyhöz méltó szívóssággal tartanak ki elhatározásuk mellett, tűrve, hogy a férfi lelkileg és fizikailag is megalázza őket. Az életben mindennek ára van, mindenért fizetni kell, hangzik el a filmben.

Gabita vétkei Ottiliát is súlyosan érintik, többek között feszültté válik a kapcsolata szerelmével, Adival. Mondhatnánk azt, hogy Ottilia szeretetből áldozatot hoz a barátnőjéért, ám szeretetről nem nagyon beszélhetünk, egyrészt, mert látszólag végig idegesíti Gabita jellemtelensége, másrészt pedig – és ez a súlyosabb dolog –, hogy itt végső soron egy élő lény elpusztításáról van szó. Ami a filmben hideg, technokrata precizitással történik, izgalom csak amiatt van, hogy sikerüljön. Az, hogy talán a lelkiismeret is megszólal a két lányban, a kamera mozgása sejteti, hosszasan időzve Gabita és Ottilia feszültséget tükröző arcán.

Meghatározó szerepe van a filmben a bizalom hiányának: senki nem bízik igazán a másikban, még a legjobb barátnők, illetve a szerelmespár sem, ezért vannak az elhallgatások, a hazudozások, a szavak félreértelmezései. Az idősebb nemzedék és az ifjú generáció között sincs átjárás; fájdalmas az értelmes, lélektől lélekig terjedő kapcsolat hiánya. Döbbenetes a két lány magánya is, senki sincs, akitől tanácsot kérhetnének, hogy talán létezne más lehetőség is, mint a vetélés.

Cristian Mungiu filmjében a kereszt ott lóg a magzatát elvető Gabita nyakában, de Isten mintha nem is létezne. Nem tényező, a hit jelentősége nulla a szereplők lelkében. Jézus szavai juthatnak eszünkbe: „Nem az egészségeseknek, a betegeknek van szükségük orvosra” (Mt 9,9).

A vetítést követően Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Házának igazgatója beszélgetett Böjte Csaba ferences szerzetessel és Szekeres Csaba rendezővel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárával. Szabolcs atya nagyon erős kérdésnek nevezte, hogy hol vannak a filmben a férfiak. Szekeres Csaba válaszul idézett Alfonso Cuaron Oscar-díjra is esélyes, Roma című filmjéből, amelyben két nő beszélget egymással, és egyikük azt mondja: „Egyedül vagyunk mi, asszonyok.” Cristian Mungiu filmjében is egyedül vannak a nők – állapította meg Szekeres. Kifejtette: Mungiu (1968) a román filmes újhullám kiemelkedő képviselője. Ezek a rendezők még a szocializmusban szocializálódtak, felnőttkoruk viszont már a kapitalizmus időszakára esett. Filmjeikben szakítanak a hollywoodi és a korábbi román stílussal is, és azt mesélik el, amit ők is megéltek.

Böjte Csaba testvér is nagy kérdésnek nevezte, hogy hol vannak a férfiak a filmben. Felidézte: van Déván egy szemétdomb, afféle senki földje, ahol azonban mindig él negyven-ötven szegény család. Gyakran ellátogat ide, így húsvétkor is. Az egyik alkalommal megszólította egy tizenöt éves korú fiú, és arra kérte, szentelje fel a házát. Talán az apád házát, jegyezte meg Csaba testvér. A fiú azonban öntudatosan mondta, hogy a saját házáról van szó. Kiderült, hogy ez a „ház” a szemétből kiszedett gumicsizmákból, üvegpalackokból, félredobott téglákból épült fel, sárból, földből egybetapasztva. Mindezt a fiú egyedül végezte. A házikó falára kiírta: „Isten hozott, drága feleségem!” Arra készült, hogy a kórházból hazavigye a feleségét, újszülött gyermekükkel együtt, s hogy méltóképpen fogadhassa őket, kérte meg Csaba testvért otthonuk megszentelésére. Ez az egyszerű, nyomorban élő cigány kamasz, de már apa, tudta, hogy neki mint férfinak mi a dolga: gondoskodni a családjáról. Ez a férfibüszkeség része. Más férfi meg, sokkal jobb körülmények között élő, ad száz eurót a párjának, hogy kapartassa el a méhében növekvő magzatot.

Csaba testvér a hozzá forduló, hasonló helyzetben lévő lányoknak, nőknek mindig azt tanácsolja: az életnek kell győznie, Isten kezébe kell helyeznünk magunkat. Egyúttal megosztott egy történetet a hallgatósággal: néhány éve egy négygyermekes családanya elmesélte neki, hogy egyetemistaként – még a férjhezmenetele előtt – elvetetett egy babát. Három fia már megvolt, de nem tudta túltenni magát, hogy az első gyermekét elvetette, évekig küszködött depresszióval. Egyszer aztán félálomban megjelent előtte egy fehérruhás férfi, vezetett egy kilenc év körüli kislányt, aki pont akkora volt, mint az ő abortált magzata. A gyermek azt mondta neki: Édesanyám, én jól vagyok, de te tönkreteszed magad az állandó önmarcangolásoddal, pedig föl kell nevelned a három gyermekedet. A saját lánya kérte, hogy engedje el a bűnét, a fájdalmát. Ezt követően az anya hamarosan megint áldott állapotba került, és ezúttal kislányt szült. Az Ég válaszaként élte ezt meg, a bűnbánatára.

Istennél van az ítélet, Teremtőnk nekünk a szeretet parancsát adta – mondta Csaba testvér. Hozzátette: jó lenne, ha a szavainkat, tetteinket minden esetben jól átgondolnánk.

Szekeres Csaba ugyancsak elmesélt egy történetet, amelyben egyértelműen megmutatkozott az isteni Gondviselés. Egy házaspár gyermeket vár, de a szülők egyike sem akarja, hogy a magzat megszülessen. A pénz összegyűlik az abortuszra, a férfi, zsebében az összeggel, hazafelé tart, amikor megáll egy cipőbolt előtt. Nézelődik, megtetszik neki egy pár cipő, ami pont annyiba kerül, mint az abortusz. Megveszi a cipőt, így a kislány megszületik. A szülők azonban így sem tudják elfogadni.

Közben Szekeres Csaba barátja és a felesége tizenöt éve várnak arra, hogy gyerekük szülessen, de nem jön össze nekik. Telefon érkezik a kórházból, van itt egy újszülött baba, jöttök? Naná, hogy igen! Eltelik néhány hét, és a babáról kiderül, hogy súlyos szívproblémái vannak. Az örökbefogadó szülők ott vannak vele végig, a legnehezebb pillanatokban is, éjjel-nappal, egészen addig, míg hazavihetik a gyógyult babát.

Sajgó Szabolcs szerint léteznek hiteles szavak, tettek, amelyek gyógyítani tudnak. A környezetünkben mindig vannak helyzetek, amelyek jó alkalmak arra, hogy segítsünk másoknak. A másik problémáit soha nem tudjuk megoldani, de erősíteni egymást, növelni egymásban a hitet, a reményt, minden körülmények között megtehetjük ezt.

Fotó: Hojdák Kristóf/Párbeszéd Háza; Facebook

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
ferenc-papa-hogy-imadkozni-tudjunk-egyugyuve-kell-valnunk
Ferenc pápa: Hogy imádkozni tudjunk, együgyűvé kell válnunk!

Május 22-én a Szentatya befejezte a Miatyánknak szentelt katekézissorozatát. Figyelmeztetett, hogy állandóan ápolnunk kell az imádság szellemét, és minden élethelyzetben kapcsolatban maradhatunk az Atyával, ha engedjük, hogy a Lélek imádkozzon bennünk.

2019. május 22., szerda
grzegorz-gorny-az-elet-kulturajarol-az-civilizacio-mely-gyermeket-megoli-halalra-van-itelve
Grzegorz Górny az élet kultúrájáról: Az a civilizáció, mely megöli a gyermekét, halálra van ítélve

Grzegorz Górny lengyel riporter, esszéista, publicista, dokumentumfilm-rendező „Gyilkosság és orvostudomány” című könyve a Magyar Kurír „Új Ember Kiadványok” sorozatában a közelmúltban magyarul is megjelent. Ennek kapcsán beszélgettünk vele Budapesten.

2019. május 22., szerda