Hogy mihamarabb a boldogok között tisztelhessük – Nagy Norbert viceposztulátor Zita királynéról

Nézőpont – 2019. május 4., szombat | 18:55

Nagy Norbert viceposztulátort Vértesaljai László kérdezte Isten szolgálója Zita osztrák császárnéról és magyar királynéról, valamint a boldoggáavatási eljárásról.

Zita, utolsó apostoli királynénk ügyében érkeztem Rómába. Svájcban élek 2012 óta (egyébként nagyváradi származású vagyok), doktori tanulmányokat folytatok liturgikából a friebourgi egyetemen. Néhány évvel ezelőtt kaptam a felkérést, hogy Zita királyné boldoggáavatási ügyében a magam szerény módján segítsek – mondja el magáról Nagy Norbert.

A királynéról így vall: „Zita királyné számomra mindenekelőtt egy bátor édesanya, egy bátor hitvestárs és egy mélyen hívő katolikus keresztény uralkodónő, aki az uralkodást elsősorban szolgálatként, a házastársi és édesanyai küldetést pedig a hit átadásának a lehetőségeként élte meg.”

– Hogyan lettél Zita királyné boldoggáavatási ügyének viceposztulátora?

– A Habsburg családdal való „kapcsolatom” jó néhány éve, még a bonni egyetemen eltöltött magiszteri tanulmányaim idején kezdődött, amikor az akkori posztulátor és a német területért felelős viceposztulátor megkért, hogy fordítsak le magyarra egy Zita királynéról szóló imafüzetet. Ez az imafüzet 2016-ban jelent meg magyarul, Veres András akkori szombathelyi megyéspüspök előszavával.

– Bemutatnád a kort, amelyben Zita királyné és IV. Károly király éltek?

– A 19. század utolsó éveibe kell visszamennünk, amelyből számunkra most a legfontosabb kettejük megismerkedése. Bármennyire is furcsa, de az ő kapcsolatuk a „szerelem első látásra” érzésből alakult. Ez fölülírta az arisztokrata családok politikai, birodalmi, dinasztikus törekvéseit és érdekeit. Zita és Károly esetében a szerelem, az egymás iránt érzett mély tisztelet és elköteleződés játszott döntő szerepet. A család mindkét részről más házastársat választott volna, a fiatalok szerelme azonban annyira mély, őszinte és erőteljes volt, hogy nem hagyták magukat leterelni a közös útról.

Zita királyné Olaszországban született, pármai Bourbon hercegnő volt, anyanyelve az olasz és a francia volt. Károllyal kötött házassága után került német területre, Bajorországba és Ausztriába. A fiatal főherceggel egy üdülővárosban találkoztak, a mai Csehország területén, ami annak idején a Monarchiához tartozott.

– Egyre több történész vallja, hogy a második világháború véget ért, de az első valamiként még ma is folytatódik…

– Ami napjainkban Európában a népek és államok közti konfliktusként értelmezhető, az mind az első világháború tragédiájához vezethető vissza. Éppen ebben az összefüggésben nagyon fontos nekünk IV. Károly, aki a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett szarajevói merénylet után került az első helyre a trónörökösi sorban. Miután az öreg Ferenc József császár 1916-ban meghalt, a fiatal Károly és a szintén nagyon fiatal Zita – akik korábban nem is gondoltak arra, hogy uralkodók lesznek –, kerültek az Osztrák-Magyar Monarchia trónjára: Károly mint I. Károly osztrák császár és mint IV. Károly magyar apostoli király.

Boldog IV. Károly király és Zita királyné életéről ITT olvashatnak.

– Az osztrák császár magyar királyi mivolta jó ideje hagyomány volt, de Zita hogyan lépett a magyar királyné szerepébe?

– Miután Ferenc Ferdinándot és feleségét Szarajevóban meggyilkolták, Károly és Zita tudatosan készültek az uralkodásra. Igyekeztek azonosulni nemcsak az osztrák államisággal, hanem a korona minden országával, így a magyar királysággal is. Ennek egyik jele az volt, hogy Zita elkezdett magyarul tanulni, a rá mindvégig jellemző erős kötelességtudattal. Meglátogatta Magyarország különböző vidékeit, hogy megismerje azokat az embereket, akiknek majd királynéja lesz.

– Milyen kapcsolat volt Karol Wojtyła, illetve Károly király és Zita királyné között?

– Karol Wojtyła édesapja a Császári és Királyi Hadsereg tisztje volt, fia azért kapta a Károly nevet, mert az apa nagyon tisztelte IV. Károlyt, több szempontból is. Nemcsak mint császárt és uralkodót, akit megillet a tisztelet, hanem tisztelte az első világháború idején béketörekvéseit is. Károly, attól a pillanattól, hogy a trónra került 1916-ban, azon fáradozott – és ebben Zita nagyon komolyan támogatta őt –, hogy mihamarabb véget érjen a világháború és befejeződjék a „haszontalan vérontás”. Károly mindezt az ő nagyon mély katolikus keresztény hitéből fakadóan tette. Éppen ezért Karol Wojtyła édesapja felnézett Károly királyunkra és tisztelte őt. 1920-ban a Károly (Karol) nevet adta a fiának.

E név ebben a korban programot is jelentett, melynek célja Európa népeinek egymással való kiengesztelése volt. Hogy ne legyen nacionalizmusba fajuló háborúskodás és vérontás, hanem egy sokszínű, erős, megbékélt Európa, a népek nagy családja és a kultúra otthona, benne szuverén nemzetekkel. A Monarchiában is volt arra törekvés, hogy a nemzetek egymással kiengesztelődve tudjanak élni, természetesen nem feladva a nyelvüket és kultúrájukat.

 Károly király és Zita királyné életútja mutatja, hogy mennyire megfér egymás mellett a sokféle kultúra, nyelv és hagyomány. Ha mindezt mi ajándékként és adományként éljük meg, ha nem állítjuk szembe egymással, akkor ez nagyon mély megtartó erővel rendelkezik. Hiszen minél inkább megismerem a környező népeket, kultúrákat és nyelveket, annál inkább megismerem a saját hagyományaimat és azokon keresztül önmagamat is. Így jutok el egy olyan személyes meggyőződésre, mely hozzásegít ahhoz, hogy megtaláljam a helyemet az én népem családjában, az én népem tagjaként.

Szent II. János Pál pápa tisztelte Zita királynét, ahogy az őáltala képviselt értékeket is, mint a házasság szentségének a védelme, az élet mindenek fölé helyezése, küzdelem az emberi méltóságért, az emberek és a népek szabad önrendelkezése. Mindez abban a kelet-európai összefüggésben értendő a 20. század második felében, melyben akkor a kommunizmus nemcsak az egyházat üldözte, hanem az embert a lelkiismereti szabadságában is megpróbálta korlátozni.

Ekkor Zita királyné egy óriási példa volt, hiszen ő nem kötött kompromisszumot. Amikor trónra lépett 1916-ban, és december végén magyar királynévá koronázták Károly királyunk mellett, akkor fogadalmat tett, hogy életét a népeinek szenteli, hogy népeiben a hit elmélyüljön, a keresztény értékek szabadon virágozzanak, és hogy szabadon élhessük meg a keresztény hitünket. Ez Zita királyné számára élete végéig tartó program volt. Ezzel magyarázható az ő nagyon intenzív kapcsolattartása papokkal, püspökökkel és magával a Szentszékkel is. Mindszenty bíborossal is kapcsolatban állt, a bíboros többször meglátogatta őt. Zita bencés oblátaként mély lelkiéletet élt. Boldoggáavatási eljárása a Franciaország területén található Le Mans egyházmegyében indult el, ahol a híres solesmes-i bencés apátság és annak testvérapátsága, a Szent Cecília női bencés apátság is található. Zita ebben a bencés apátságban volt obláta, rendszeresen járt lelkigyakorlatokra a monostorba, ahol Szentírást olvasott, imádkozott, lelkibeszélgetéseket folytatott, így próbált a hitben elmélyülni és választ találni arra, hogyan tudja továbbra is szolgálni az ő népeit és az ő egyházát. Nagyon hosszú életet élt, 1892-ben született és 1989 márciusában halt meg száműzetésben, Svájcban.

– Hogyan áll most a boldoggá avatás ügye?

– Minden boldoggáavatási ügynek két szakasza van, az egyházmegyei szakasz és a római eljárás. Az egyházmegyei szakasz kezdődött el 2009-ben, és ennek vagyunk most a kellős közepén. A feladatom – mint a magyar ügyekért felelős viceposztulátornak –, amelyre Alexander Leonhardt atyától kaptam megbízatást, aki a strasbourgi egyházmegyében az egész eljárás posztulátora, ebben a folyamatban kettős: egyrészt magyarként, magyar anyanyelvűként azokat a Zita királynéval kapcsolatos dokumentumokat és forrásokat kell feltárnom Magyarországon, amelyek a boldoggáavatási eljárás számára elengedhetetlenek. A cél, hogy minél teljesebb kép rajzolódjon ki arról, ki volt Zita királyné, és hogyan élte meg hitét a mindennapokban.

– Vannak források?

– Források vannak, és nagyon jó kapcsolatba kerültem az egyházmegyei levéltárakkal. A legfontosabbak a veszprémi, illetve az esztergom-budapesti levéltár. A nemrégiben Budapesten létrejött Habsburg Ottó Alapítvány szintén foglalkozik gyűjtéssel. Ez inkább egy szakmai, történészi feladat, amelyben nyilván viceposztulátorként mások támogatására vagyok ráutalva, de e támogatást megkapom. Másik feladatom pedig Zita emlékezetének az ápolása, az általa képviselt értékeknek – a család, az élet, a hűség, a kitartás, a mély és megrendíthetetlen hit, a népek és nemzetek békéjéért való munkálkodás – a köztudatban való hangsúlyozása, ezen értékeknek Zita személyéhez való kötése, az életpálya és az életszentség bemutatása, hiszen minden boldoggáavatási eljárás alapvetően a hívek kérésére indul. Természetesen ennek megvannak a szabályai, a lépcsőfokai, de a legfontosabb, hogy a magyar hívő emberekben fogalmazódjék meg a kérés és kívánság, hogy ezt a szent életű asszonyt mihamarabb a magyar boldogok seregében tisztelhessük.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News; Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria