Hogyan került a názáreti Szent Ház Loretóba?

Kitekintő – 2019. március 26., kedd | 14:16

A loretói kegyhely története a 13. század végére nyúlik vissza: 1294. december 10-én érkeztek az Adriai-tenger partjára, Recanati kikötőjébe annak a háznak a kövei, melyben Szűz Mária lakott családjával Názáretben – vallja a hagyomány s erősíti meg a régészet, az építésztörténet és a pollenkutatás.

Assisi Szent Ferenc egyik írása említi, hogy 1219-ben szentföldi zarándoklata során felkereste Názáretet, hogy „megtisztelje azt a házat, melyben az Ige testté lett”.

A mai Szent Ház oltárlapja fölött latin felirat hirdeti a János-evangélium híres karácsonyi szavait: „Az Ige testté lett”. Egyetlen szót tettek hozzá: „itt”. A szöveg latinul így hangzik: „Hic Verbum caro factum est”, vagyis „Itt testesült meg az örök Ige”. Ez a rövid, de sokatmondó szó meghatja a zarándok szívét, és valójában Loreto ezért lett Itália legjelentősebb kegyhelyévé – immár több mint hétszáz éve. Aki eljön ide, hozza el magával a Szentírást, olvassa el János evangéliumának előszavát, a híres prológust, és Lukács evangéliumából élje át azt a beszélgetést, mely a legfontosabb Isten és az ember történetében. Ebből a beszélgetésből született Urunk, Jézus, az Isten és Mária Fia, aki megváltotta a világot.

A názáreti Szent Ház története izgalmas eseménysorozat. Szent Ferenc még látta 1219-ben; 1288-ben egy domonkos zarándok is még imádkozhatott falai között. Egy német zarándok azonban 1332-ben már csak romokat talált az egykori ház helyén. 1288 és 1332 között eltűnt a Szent Ház, elmenekítették a muszlim hódítók elől – és éppen 1291-ben, amikor elesett Szíriában a Szent János Ispotályos Lovagrend akkói vára, a kereszténység utolsó ottani bástyája, hozták el a Szent Ház köveit és menekítették Nyugatra.

Hajón vitték, nem angyalszárnyon – mégsem téved a középkor eszmevilága, mely angyaloknak tulajdonítja a Szent Ház Itáliába érkezését: egy 1985-ben felfedezett okirat az Angeloi bizánci nemesi család történetéről tudósít, miszerint Nikéforosz Angelosz epiruszi uralkodó kiházasítja Itamár nevű lányát a nápolyi király fiával, II. Tarentói Fülöppel. A hozománylistáján a rejtély kulcsa: „A szent kövek, amelyeket a Szűz és Istenanya, Miasszonyunk házából hoztak el”. Az Angelosz görögül angyalt jelent – az Angeloi már családi név, és valóban ők, e nemzetség mentette Názáretből az Adriai-tenger túlpartjára a Szent Ház köveit. A frigy időpontja is ismert: 1294 augusztusa–októbere. Recanati városa akkor a Pápai Államhoz tartozott, az adományt a pápának szánták, az 1294 júliusában megválasztott V. Cölesztin remetepápának, aki három nappal a Szent Ház megérkezése után, 1294. december 13-án lemondott.

A kis házat Recanati közelében egy tengerre néző hegyfokra helyezték, hogy onnan „hazalásson”. Egyszerűen a földre emelték, alapozás nélkül – így áll ma is ott, csodájára mindeneknek. A Szent Házat pápák sora kereste fel, és mintegy kétszáz szent a történelem során. Mert ott lett emberré az egyedül Szent, a názáreti Jézus Krisztus!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria