Horváth Sándor O.P.: Angyalok, démonok

Kultúra – 2015. augusztus 16., vasárnap | 15:42

Horváth Sándor (1884-1956) domonkosrendi szerzetes 1948-49-ben írta meg tanulmányát, melyben mind elméleti, mind pedig gyakorlati megközelítésben mutatja be a címben jelzett teológiai tárgykört.

Ez a kötet a szerző utolsó magyarul megjelent műve, az akkor hatalomra jutott ateista-kommunista diktatúra idején szóba sem jöhetett, hogy bármilyen könyvét kiadják.

Horváth Sándor kiemeli: a katolikus hit szerint az angyalok Isten teremtményei. Ez kizárja az olyan elképzelést, hogy a sátán természeténél fogva a „teremtetlen” legfőbb rossz lenne, tehát, hogy lényege szerint Isten ellensége. Ugyanez áll a jó angyalokra is. Mindkét rend szabad akaratából lett Isten „megerősödött barátja, ügyeinek védelmezője, vagy pedig bukott ellensége és Isten országának megrögzött üldözője.” A manicheizmus valamilyen formában mindig visszatérő tévedéseivel szemben a szerző az angyalvilág alávetettségét hangsúlyozza, a gnoszticizmussal szemben a teremtés tényét állítja. Az angyalok tehát „nem az istenségből folyó, vele valamiképpen azonos lények, hanem a semmiből létrehozott valóságok.” Önálló, Istentől független hatáskört nem szabad nekik tulajdonítani. A jók Isten pozitív terveit valósítják meg, a gonoszok pedig hiába törekszenek ezek meghiúsítására. „Ideig-óráig sikereik vannak, de aztán az örök mozgató erő visszaterel mindent Isten útjaira.”

A jó angyalok közölnek velünk annyit Isten titkaiból, amennyi Isten céljainak eléréséhez szükséges, vagy pedig az emberi élet szemléletéből meríthető. A sátán és démonai viszont, bukásuk következményeként nem tudnak annyit a kinyilatkoztatásról, mint amennyi megillette volna őket, ha kitartanak. A démonokból teljesen hiányzik az érzelmi ismeret, amely az akarat hajlandóságából, a szeretetből fakad. „Istent, mint a természetfeletti rend alkotóját és ennek minden megnyilvánulását gyűlölik és ellenségként üldözik.” Ebben az irányban tehát értelmük teljesen elhomályosodott, elvakult. „Sátán és angyalai akaratuk szerint megrögzöttek, azaz meg nem téríthetők, természetfeletti jóra nem hajlíthatók, azaz örökre elkárhozottak.”

A teológus szerző összehasonlítja az angyalok és a démonok kommunikációját is. Az angyalok Istenhez csak megnyilatkozás formájában szólhatnak, mert előtte semmi sem ismeretlen. Ez történik az imádásban, amikor hódolatukat fejezik ki. Ez az angyali karok szüntelen éneke, „a ránk nézve halhatatlan, de a világegyetem legtisztább harmonikus zenéje, minden teremtett hódolatnak vezetője.” Ennél csak Jézus Krisztus beszéde szebb és hatalmasabb, „mert ennek nemcsak vezérmotívumait adja, hanem minden teremtett imádás értéke is ettől függ.” Az angyali beszéd másik formája az imádság, a kérelem, Isten rendelkezésének megismerése és átvétele végett. Az angyalok sokat tudnak, de Isten döntései csak részben ismeretesek előttük. Ezért fordulnak hozzá kérelemmel, döntéseit pedig közlik egymással, sőt a démonokkal is, Isten rendelkezése szerint. A jó angyalok között szeretet uralkodik. A felsőbbrangú angyal kinyilatkoztatás formájában szól a közlendőket nem ismerő kisebb angyalokhoz, ők pedig kérés útján fordulnak hozzájuk felvilágosításért.

A démonok éppúgy beszélnek, mint a jó angyalok, parancsokat adnak és kapnak a sátántól és többi vezéreitől, egymást uszítják az Isten elleni küzdelemre és az emberek félrevezetésére. Egymást azonban nem világosítják fel. A felvilágosítás ugyanis „az igazság közlése, ami csak Istenre való vonatkozás által ilyen, ha ettől elvezet, akkor tévelygés, hazugság, sötétség. Gonoszságuk pedig abban nyilvánul meg, hogy nem Isten, a természetfeletti rend Ura felé terelik egymást, hanem a vele való ellenségeskedést szítják. Ez pedig nem felvilágosítás, hanem elsötétítés.”

Az angyalok tökéletesen ismerik az anyag törvényeit. Így a benne rejlő eszmei magvak szerint közreműködhetnek, a jók az emberek javára, a démonok félrevezetésére. Tiszta fogalmakkal az angyal nem férkőzhet az emberi értelemhez, érzéki érzelmei révén azonban igen. A jó angyal csitítja, jó irányba tereli ezeket, a démon pedig ingerli és végsőkig fokozza azokat, hogy rosszra csábítsa az embert. „Amit az alkohol, a harag csírái, az érzékiség különböző hajlandósága és ezek ingerlői okoznak, azt mind játszva elvégezheti a démon a vigyázatlan emberben.” Az angyalok ugyanis nemcsak a természet törvényeit, hanem az emberi lélek rejtélyeit is jól ismerik, s ezek révén befolyásolják az ember sorsát. „A jók Isten rendelkezései szerint, a rosszak Isten elnéző türelmét használják ki gonosz terveik megvalósítására.”

Horváth Sándor tényként szögezi le, hogy Jézus földi megtestesülésének pillanatában elkezdődött a sátán újabb rohama Isten országa ellen és a tudatos démonizmus megvalósítása. A Megváltó Krisztus életében és egyházának történetében lépten-nyomon kimutatható a sátáni hatalom „erőlködése. Krisztust keresztre feszíttette, hogy megakadályozza a természetfölötti rend Urának a kinyilatkoztatását, az egyház sohasem hirdette békében Krisztus igéjét, és sokszor állott a megsemmisülés veszélye előtt.” Krisztus azonban feltámadt, az egyházon pedig „nem vettek erőt a pokol kapuiból kitóduló seregek, vagy az onnan ingerelt földi hatalmasságok. Sátán mindig veszített és bukik tovább is a világ végéig”.

(Szent István Társulat, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria