Huszadik alkalommal rendezett bált a kazincbarcikai karitászcsoport

2016. február 9. kedd 19:02

Február 6-án, szombaton rendezte meg a hagyományos városi katolikus bált a kazincbarcikai római katolikus plébánia karitászcsoportja. A Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagiskolájában megtartott bálon közel 300-an vettek részt.

A vendégek köszöntése után Andrásfalvy János szalézi szerzetes, a karitászcsoport jelenlegi vezetője néhány gondolatban mutatta be a csoport elmúlt húsz évét. Adománygyűjtés és -osztás, idősek és betegek látogatása, illetve a jótékonysági bál szervezése tartozik legfőbb tevékenységei közé, melyeket kivétel nélkül az áldozatos szeretet vezérel, hogy szolgálata eredményesen valósulhasson meg.

Andrásfalvy János beszédében Don Boscóra tekintett vissza, és az ő szavait idézte: „A szeretet tetteivel bezárjuk a pokol kapuját és megnyitjuk a mennyországét.” Ezt a szeretetet elevenítették fel azok a képek, melyek a csoport eddigi odaadó munkáját mutatták be.

A bál kulturális műsorát az egyházközség ifjúsági ének- és zenekara nyitotta meg Tompa István kántor vezetésével, két számmal örvendeztették meg a vendégeket. Az elmúlt húsz év emlékére a korábbi kórustagok is részt vettek a közös éneklésben.

Az esten a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai is közreműködtek: Csiszárik Kata, Horváth Anna, Hilóczki Zsuzsi és Mihalik Eszter két zeneszámmal készültek a vendégek szórakoztatására, Fülöp Tibor szalézi testvér pedig egyéni énekprodukcióval, a műsort a Hollósi Brigitta és Cservenyák Gábor Áron páros zárta, akik flamencót és szambát táncoltak.

Ezután Vitális Gábor szalézi szerzetes, aki egyben a bál fővédnöke is volt, köszöntötte a megjelenteket, és egy pohár pezsgővel koccintva, formálisan is megnyitotta a jótékonysági bált. A zenét Molek Csongor szolgáltatta, aki immár sokadik éve közreműködik az eseményen. A vacsora előtti ima során felköszöntötték Vitális Gábor és Salagala Rajesh atyákat, akik a közelmúltban ünnepelték születésnapjukat.

Az esten, a tánc mellett, sor került csoportos játékra és tombolára is. 

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-gondoljuk-ki-az-irgalmassag-uj-cselekvesformait-szeretet-kepzeloerejevel
Ferenc pápa: Gondoljuk ki az irgalmasság új cselekvésformáit a szeretet képzelőerejével!

A pápa június 30-án általános kihallgatást tartott, melynek keretében az irgalmasság cselekedeteiről tartott katekézist az utolsó ítéletről szóló jézusi példabeszéd (Mt 25,31–46) alapján, majd beszélt nemrég véget ért örményországi, valamint közelgő grúziai és azeri látogatásáról.

19:51
megrendult-a-hely-ahol-egyutt-voltak-fogvatartottak-zarandokoltak-szentkuti-kegyhelyre
„Megrendült a hely, ahol együtt voltak” – Fogvatartottak zarándokoltak a szentkúti kegyhelyre

Június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén tizenöt büntetés-végrehajtási intézményből százharminc fogvatartott gyűlt össze a mátraverebély-szentkúti kegyhelyen, az irgalmasság szentévében rendezett zarándoklaton. A nap lelkivezetője Bíró László püspök volt.

18:01