Ian Barry: Karácsonyi kívánság

Kultúra – 2014. október 19., vasárnap | 14:29

Egy igaz ember története elevenedik meg Ian Barry alkotásába, melyet az Etalon Film Kiadó jelentetett meg 2014 szeptemberében.

Warren Martin, egy ingatlanügynökség köztiszteletben álló vezetője negyvennyolc évig élt együtt Ruthszal, a feleségével, tökéletes harmóniában. Egyetlen fiuk és menyük tragikus autóbalesetét követően fölnevelték unokájukat, Willt. Amikor Warren meghal, a húszas éveiben járó fiú, aki sikeres pénzügyi menedzser New York-ban, hazautazik, hogy örökösként rendbe tegye nagyapja – szerinte – „szétesőben lévő” cégét.

Warren halálát követően Ruth rátalál elhunyt férje naplóira, melyekből kiderül: szeretett társa az elmúlt huszonnégy évben minden szentestét egy Lilianne nevű hölggyel töltött. Az özvegyet szíven üti ez a felfedezés, hiszen nagy szerelemben és szeretetben élt a férjével, hihetetlennek tűnik számára, hogy esetleg titkos viszonyt folytatott volna valakivel. Amikor Will megkérdezi tőle, milyen ajándékot szeretne karácsonyra, azt kéri tőle, derítse ki, kicsoda ez a titokzatos Lilianne.

Will számára ez komoly lelki megpróbáltatás, hiszen a rajongásig szerette nagyapját. Attól fél, olyan dolgokat fog felfedezni, amelyek utólag negatív színben tüntetik fel nagyapja személyiségét. Nagyanyja azonban mindenképpen ragaszkodik az igazság felderítéséhez: tudnia kell, ez az ismeretlen Lilianne milyen szerepet töltött be férje életében.

Will Warren kérdezősködései nyomán kirajzolódik Warren Martin jelleme. Ötven évig vezette a nevével fémjelzett ingatlanügynökséget, és ezalatt egyetlen munkatársát sem bocsátotta el. Egyik volt üzlettársa szerint „csodálatos” ember volt, s csupán egyetlen hibával rendelkezett, hogy hiányzott belőle a „gyilkos” ösztön. Ha a hatalmasnak ígérkező üzlet azzal járt volna, hogy lebontsák az olcsó bérházakat, és utcára tegyék a kisfizetésű bérlőket, akkor visszautasította. Will nagyapja „mindig előrébb helyezte az embereket a profitnál, így tudott felépíteni egy sikeres céget”. Munkatársait nem hasznot termelő gépeknek tekintette, hanem érző lényeknek, s ha vétkeztek, a dolgok mögé nézett, kereste a miérteket. A cég egyik legkiválóbb alkalmazottja, Mrs. Enid Cook ereje megfeszítésével dolgozott, közben ápolta súlyosan beteg szüleit. Az egyre csak szaporodó kórházi számlák teljesen lenullázták őt anyagilag, ezért belenyúlt a cég kasszájába, vagyis sikkasztott. Warren Martin azonban ahelyett, hogy elbocsátotta volna, kifizette a tartozásait, s megtette főkönyvelőnek. Mrs. Cook ettől kezdve a Martin ügynökség leghűségesebb dolgozója lett, mert Will nagyapja „tudta, hogy kell bátorítani az embereket, és hogyan kell ráébreszteni őket önnön erejükre”.

Miközben Will Martin egyre jobban megismeri nagyapja teljes személyiségét, az ő jelleme is fejlődik. Eredetileg fényesnek ígérkező karrierjét veszélyeztető tényezőnek tekintette a Martin cég rendbetételét, de mire Lilianne kilétére fény derül, rádöbben: amit ő kitérőnek gondolt, az a célállomás, hiszen küldetése az, hogy továbbvigye nagyapja cégét, az ő szellemiségében, mindenkor az emberek érdekeit szem előtt tartva.

Ian Barry végtelenül egyszerű eszközökkel készített a lelket mélyen megérintő filmet. Az ingatlanügynökséget vezető Warren Martin szívében mindenkor ott élt Jézus Krisztus, nem csupán karácsony éjszakáján – igazolva azt az örök igazságot, hogy a megbocsátás az egyetlen világot megtartó magatartás; a jó cselekedetek pedig túlélik létrehozóikat, s gyümölcsöző példaként élnek tovább az ittmaradottak emlékezetében.

Karácsonyi kívánság – Egy igaz ember
Magyarul beszélő, amerikai film, 86 perc, 1998.

Rendező: Ian Barry
Író: Richard Siddoway
Forgatókönyvíró: Grey Taylor
Szereplők:
Neil Patrick Harris (Will Martin)
Debbie Reynolds (Ruth)
Naomi Watts (Renee)
Alexandra Wilson (Julia)
Beverly Archer (Mrs. Enid Cook)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria