Idén folytatódik a Hangos Biblia felvétele

2019. április 24., szerda | 14:30

A Benyik György biblikus tanár, plébános, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója által elindított kezdeményezés keretében a következő hónapokban önkéntesek olvassák föl az Ószövetség teljes szövegét.

2016-ban kezdődött el a Hangos Biblia felvétele. A Kárpát-medencében élő, különböző magyar dialektusban beszélő ötszáz önkéntes háromperces részletekben olvasta fel az egész Újszövetséget.

Az idén tervbe vették a program folytatását: az egyházmegyénként szervezett felolvasócsoportok segítségével, háromperces részletekben a teljes Ószövetséget szeretnék rögzíteni. A program megvalósításához legalább 1641 felolvasóra van szükség, ezért tizenkét városban szerveznek ilyen csoportokat.

A tervek szerint szeptember 29-én, Szentírás vasárnapján ér véget a program. A háromperces részleteket – ahogy az már az újszövetségi szentírás hangzó változata esetében is történt – elérhetővé teszik a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia honlapján.

Benyik György a programmal kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a Szentírás évében készült vatikáni felmérés szerint a katolikus hívek tíz százaléka hallgatja és egy százaléka olvassa a Bibliát. A magyar protestáns biblikusok szerint ez az arány az ő híveik körében sem sokkal jobb. Mivel a fiatalok olvasási kultúrája szűkül, érdemes lenne ebbe a programba fokozottan bevonni az egyházi középiskolásokat és a hitoktatókat, akik ezáltal személyes tapasztalatokat szereznének az olvasás élményéről, és egyben a Magyarországon beszélt dialektusokat is rögzítenék.

Nyugat-Európában növekszik az antiszemitizmus – tette hozzá Benyik György –, egy ilyen program révén a résztvevők konkrét tapasztalatot szerezhetnek a keresztény Biblia zsidó gyökereiről, és csökkenhetne az információhiány ebben a témában.

Forrás: MTI

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Címkék: Biblia
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

2019. május 26., vasárnap