Igazgatói értekezletet tartottak a debreceni püspöki hivatalban

2016. január 14. csütörtök 12:59

Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyelete (EKIF) kibővített igazgatói értekezletet tartott január 13-án a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalában. A találkozón az iskolai gazdaságvezetők is részt vettek.

Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket, majd közös imádság után a felolvasott evangéliumi szakasz kapcsán útravalót nyújtott: minden intézményben mindent meg kell tenni ahhoz, hogy az ott tanuló gyermekek boldogok legyenek, gyógyítani kell a világ sebeit, s az Istennel való szeretetkapcsolatot is ápolni kell.

„Mindenki Téged keres!” – mondták az apostolok; Jézus megtalálásának elősegítése a feladatunk, de csak akkor tudjuk ezt hitelesen támogatni és közvetíteni, ha előtte mi magunk már megtaláltuk Őt. Ezt a gondolatiságot adjuk át a pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak, minden intézményi dolgozónak – hangsúlyozta a főpásztor.


Az értekezlet fő témája a 2016. évi intézményi költségvetés előkészítése volt; Fodor András püspöki helynök tájékoztatta a jelen lévő intézményvezetőket és segítséget nyújtott a március 1-jéig benyújtandó költségvetés eredményes elkészítéséhez.

Rácz Tiborné szakmai vezető megköszönte az intézményvezetők lelkiismeretes munkáját a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0010 számú, „Új tartalomfejlesztések a KPSZTI-ben, az Esztergom-Budapesti és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéknél” című projekt zárásaként.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-diakonusoknak-ne-legyetek-elojegyzesi-naptaratok-es-fogadoora-rabjai
Ferenc pápa a diakónusoknak: Ne legyetek előjegyzési naptáratok és a fogadóóra rabjai!

Május 29-én, vasárnap a Szentatya több ezer diakónussal együtt mutatott be szentmisét a Szent Péter téren, akik az irgalmasság szentéve alkalmából zarándokoltak Rómába. A mise végi Úrangyala-imádság előtt pedig többek között azt kérte, hogy csatlakozzunk a szíriai gyermekek imádságához.

2016. május 29. vasárnap
interju-erdo-peter-biborossal-nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-elokeszuleteirol
Interjú Erdő Péter bíborossal a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő látogatásra érkezett május 25. és 28. között Budapestre Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke. A világesemény előkészítési folyamatáról Erdő Péter bíborost kérdeztük.

2016. május 28. szombat