Fiatalok gyűjtöttek árvízkárosult gyerekek számára Indiában

Megszentelt élet – 2016. február 7., vasárnap | 13:05

Kisgyermekek is képesek nagy gesztusokra: az Emberi Jogok Klubjába járó gyerekek az indiai Andhra Pradesh és Telangana államokban úgy döntöttek, hogy megtakarított pénzükből támogatják társaikat Chennaiban, akiket árvíz sújtott tavaly decemberben.

A kezdeményezés elindítói azok a fiatalok, akik a szaléziak indiai társadalmi kezdeményezése, a PARA (People's Action For Rural Awakening – Népi Akció a Vidék Fejlesztésére) által támogatott Emberi Jogok Klubjának tagjai.

Az egyik rendszeres ülés során a gyermekek klubja Kazipetben úgy döntött, hogy segítenek egy diáktársukon, aki napokig nem járt iskolába, mert nem volt, aki ápolja a beteg édesanyját. Később, a sok gyermekre gondolva, akik szenvednek az árvíz következményeitől Chennaiban, ami szintén befolyásolta a részvételüket az iskolai tevékenységekben, úgy döntöttek, hogy adománygyűjtésbe kezdenek számukra – nem külső adománygyűjtésbe, hanem egymás között, a saját megtakarításaikból és zsebpénzükből adnak. Amint vállalták ezt az elkötelezettséget, az emberi jogok hálózatán keresztül azonnal el is terjedt a két állam minden iskolájában.

Ez a szolidáris elkötelezettség a fiatalok részéről 150 000 rúpiát (2000 €) eredményezett. A kezdeményezésben részt vettek a PARA alkalmazottai is, akik erre a célra a fizetésük 10 százalékát adományozták – így a teljes összeg 175 000 rúpiára emelkedett.

A gyermekek három képviselője, valamint három tanár elmentek Chennaiba, és átadták az iskolai egyenruhákat, könyveket és tanszereket, melyeket különböző iskoláknak adományoztak Chennaiban, valamint három nagy teljesítményű számítógépet a süketek és vakok iskolájának Nungambakamban.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria