Interjú Erdő Péter bíborossal a 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusról

2016. február 4. csütörtök 11:46

Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője interjút készített Erdő Péter bíborossal Ferenc pápa döntéséről, a 2020-as budapesti eucharisztikus kongresszusról.


– Bíboros úr, Ferenc pápa vasárnapi videoüzenetében bejelentette, hogy a következő eucharisztikus kongresszust 2020-ban Magyarországon tartják. Mit jelent ez a döntés a magyar katolikus egyház számára? Ez az elismerés a magyar egyház eucharisztikus hitének is köszönhető?

– Én nem tudom, hogy milyen gondolatok vezették a Szentatyát a választásban. Az biztos, hogy kérni szokták a városok, az országok püspökei azt, hogy lehessen náluk a nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Így volt ez persze most is. De én azt gondolom, hogy mivel az irgalmasság éve van, ez a gesztus a Szentatya részéről számomra az irgalmasságnak a jele. Az irgalmasság évében nekünk szükségünk van arra, hogy egy nemzetközi eucharisztikus kongresszust rendezhessünk. Hiszen azt látjuk, hogy akár most itt a Fülöp-szigeteken, akár korábban más országokban, ez nagy lelki megújulást jelentett. Mégpedig nemcsak a legünnepélyesebb zárórendezvény, hanem az egész előkészületi idő. Azt látjuk, hogy világi hívek, szerzetesek, szerzetesnők, papok, püspökök együtt dolgoznak egy olyan közös célért, ami nem csupán kulturális, de az is, nem csupán művészeti, de az is, nem csupán azt jelenti, hogy párbeszédet kell folytatni a társadalom és a hívek legszélesebb köreivel, hanem ez az életre való lelki reflexiónak az alkalma.

Tehát nagyon nagy szükség van rá. Azt láttuk itt a Fülöp-szigeteken, hogy például a szegények iránti figyelmet az Eucharisztia ösztönzésére növelte ez az előkészület. Ugyanígy elmélyítette a népek közötti testvériségnek az érzését, hiszen hetven országból jöttek küldöttek, ugyanabban a hitben, ugyanazt a Jézus Krisztust tudtuk ünnepelni szeretni. Azután nagyon fontos, hogy például a különböző sérülésekkel, fogyatékosságokkal küzdő emberek iránt megnövelte az érzékenységet. Ez egészen szép rendezvényekben és tematikus kongresszusokban is kifejeződött, például a siketnémák közti pasztoráció területén. Aztán láttuk, hogy új fényben világítja meg az Eucharisztia tisztelete és szeretete a családok életét. Láttuk, hogy milyen gyönyörű volt az ötezer elsőáldozó a péntek esti szentmisében, amikor a családok kísérték a gyerekeiket az oltárhoz, és láttuk azt, hogy mindenki büszke és örül, és hogy ezek a gyerekek, egészen kicsik is köztük, biztosan ugyanolyan örömmel fognak visszaemlékezni erre a kongresszusra, mint ahogy a szentmise főcelebránsa, Vidal bíboros úr is, nyugalmazott cebui érsek tette, aki a ’37-es eucharisztikus kongresszuson volt elsőáldozó. Ezek az élmények is a családot erősítik.

Aztán a fiatalokra is nagyon vonzó hatása volt a kongresszusnak. Azt láttuk, hogy megmozgatta az összes katolikus szervezetet és iskolákat. Ott voltak kisegítőként, önkéntesként rendelkezésére állva mindenkinek, és segítettek tájékozódni, de segítettek azzal is, hogy vizet osztottak, tartották a körmenet rendjét, nagyon szép munkát végeztek.

Aztán a vallásközi dialógus elmélyítése. Épp az Eucharisztiáról való elmélkedés kapcsán Ázsiában különösen is fontos téma, hiszen a nagy világvallások mind ott élnek, és nagyon igényes és nagyon gazdag teológiai beszédeket és előadásokat is hallottunk erről a témáról. Az Eucharisztia, ami nekünk a legsajátosabb és legszentebb titkunk, ugyanakkor egy olyan szemléletet ad, amelyik közelebb visz minket a többi világvalláshoz is. Ez is egy felejthetetlen mozzanata volt ennek az alkalomnak.

Aztán a missziós lelkület megújulása. Ebben is azt hiszem, hogy ott a helyszínen láthatóan segített ez a kongresszus. Hát ha ilyenekre lehetőséget ad, akkor erre nekünk nagyon nagy szükségünk van, és ugyanígy, amit a vallásos művészet érdekében a kongresszusi előkészületek során tettek. Pályázatok születtek, mindennap más és más énekes szentmisét tartottak, amelyet a Fülöp-szigetek legjobb zeneszerzői komponáltak erre az alkalomra. Mi is elmondhatjuk, hogy a II. vatikáni zsinat óta a liturgikus megújulást az egyházi zene még nem teljesen vette át. Tehát itt az alkalom! Nyilván nem csupán egy himnusznak, hanem nagyon sok mindennek a megpályáztatására, igényes, de ugyanakkor a nép által is követhető formába öntésére. Ugyanezt láttuk a képzőművészetben is. Azt hiszem, hogy erre is nagy szükségünk lehet.

És persze szükségünk van nekünk itt arra Európában, hogy a szomszédos népekkel való együvé tartozást és szeretetet erősítsük. Ezt már ott a helyszínen is átéreztük, amikor jöttek külön a román, a szlovák, a cseh küldöttek és delegációk azért, hogy gratuláljanak nekünk, és hogy mennyire örülnek annak, hogy majd Budapesten találkozunk az eucharisztikus kongresszuson. Azt hiszem, hogy ezek az örömök máris kezdik éreztetni a hatásukat. Nagy szervezőmunka lesz ez, sok imádság és sok emberi együtt gondolkodás kell majd hozzá.


– Sajátos tapasztalatot szerzett a magyar egyház a háború utáni kommunista diktatúra idején: az ateizmussal szemben milyen szerepe volt akkor az Eucharisztiának, a szentségi Jézusnak?

– Óriási szerepe volt, ezt egyébként néhány előadó is megemlítette. Volt például olyan szentbeszéd, Diarmuid Martin dublini érseké, aki egy korábbi eucharisztikus kongresszusnak a házigazdája volt, aki két olyan főnökéről beszélt, akik a Római Kúrián voltak az ő elöljárói, és akik megtapasztalták személyesen is a kommunista börtönöket, így Văn Thuận bíboros úr, és elmondták azt, hogy mit jelentett az, hogy a börtönben mégis néha tudtak titokban szentmisét celebrálni.

Még kevésbé szélsőséges körülmények között jómagam is beszámolhattam egyik prédikációmban az egybegyűlteknek erről. Gyakori tapasztalata volt az embereknek, hogy például választaniuk kellett a hitük megvallása és a munkahelyük között. Sokszor éppen a családtagok voltak azok, akik a kereső apát arra biztatták, hogy legyen hűséges a hitéhez, mert lehet, hogy anyagilag most éppen könnyebb volna nekik, ha a másik utat választaná, de akkor mi lesz az életük értelme, akkor kire nézhetnek föl, akkor mi lesz az életükben, ami fontosabb, mint a mindennapi jólét. Hiszen ennek a reménynek is az Eucharisztia volt az egyedüli hordozója.

– Ferenc pápa videoüzenetében az Eucharisztia kapcsán asztalközösségről és lábmosásról, egyfajta szociális-közösségi elköteleződésről beszél. Gondolom, hogy az az üzenet számunkra is fontos lehet.

– Természetesen, sőt Az Eucharisztia és a szegények címmel tanulmányi nap volt itt a programban, de ennek számos akciója is volt az előkészítésben, és lesz a következményei között is. Nyilván a szociális elköteleződés minden országban nagyon fontos, mindenütt a saját arcát mutatja ez a probléma. A Fülöp-szigeteken nagyon nagy a szegénység ma is. Ott Cebu cityben és környékén is rendkívül nagy kiterjedésű nyomortelep van, még az úgynevezett jobb városrészekben is. Ha a mellékutcákba benéz az ember, azt látja, hogy az emberek ott ülnek a földön. Nagy tehát a nyomorúság. Ezzel együtt sokan vannak, akik akarnak előrejutni, akarnak dolgozni, akik megmosakszanak, és eljönnek ezekre a szertartásokra, és úgy vesznek rajta részt, hogy örülnek, hogy a többiekkel közösségben lehetnek. Szóval úgy látszik, hogy a szegény emberek lelkében ez reményt ölt. Az is látszott, hogy mire van szükségük ezeknek a nagyon leszakadt és a társadalmon szinte kívül élő személyeknek. A legnagyobb szükségük arra van, mondták azok, akik foglalkoznak velük, hogy a nevüket tudjuk és a nevükön szólítsuk őket, mert akkor ők már nemcsak tárgyak a környezetünkből, hanem valakik, akikkel személyes kapcsolatunk lehet.

– Bíboros úr, hálásan köszönöm a gazdag beszámolót, és a továbbiakban nagy lelkierőt kívánok az előkészítő munkálatokhoz.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
a-hivatas-muhelyei-veszpremi-foiskola-uj-utakat-keres
A hivatás műhelyei – A veszprémi főiskola új utakat keres

Varga István rektort és Sebestyén József szakvezetőt kérdeztük a veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola jubileuma alkalmából.

2016. december 4. vasárnap
ferenc-papa-akkor-keszitjuk-az-ur-utjat-ha-valtoztatunk-eletunkon
Ferenc pápa: Akkor készítjük az Úr útját, ha változtatunk életünkön!

December 4-én az Angelus elimádkozása előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy Isten országa már most köztünk van, az advent időszaka pedig lelki elmélyedést kíván, életünk felülvizsgálatát és megváltoztatását igényli. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

2016. december 4. vasárnap