Isten olyan, mint egy igaz barát – Egy fiatal az elköteleződésről és a nyitottságról

2016. február 17. szerda 11:44

Sárkány Bence a Szegedi Tudományegyetem hallgatója, mellette Budapesten dolgozik a vendéglátásban, egy bárban. A házasság hete kapcsán az Ifjúsági Világtalálkozó magyar szervező munkatársa beszélgetett vele az elköteleződésről, és arról, miért éri meg nyitottnak lenni.

– Az ószövetségi iratok gyakran egy öreg és szigorú istenképet festenek le. Szent II. János Pál pápa viszont azt mondta, hogy „Isten fiatal, mert az öröklét jelenében él”. Benned milyen istenkép él?

– Istenre nem úgy gondolok, mint egy idős bácsira, vagy egy bíróra, aki a hibáimat figyeli. Számomra Isten olyan, mint egy barát. Egy igaz barát, aki segít megtalálni a helyes utat, és végigvezet rajta. Igéje útmutatást ad, iránytű az életemben. Egy-egy problémával vagy fontos döntéssel szembesülve mindig érzem az ő segítségét. Tudom, hogy rá mindig számíthatok, még akkor is, ha eltávolodom tőle.

– Elkezdődött a nagyböjt. Ilyenkor különösen is fontos, hogy elcsendesüljünk, és az Atyára figyeljünk. Te hogy tudod megvalósítani ezt a mindennapokban?

– Nekem nagyon nehéz az elcsendesedés. Az egyetem és a munka miatt nagy távolságokat utazom, rengeteget ingázom, így nagyon szorosak a mindennapjaim. Nehéz akár egy pillanatra is megállnom, és Istenre figyelnem. Olykor azonban próbálok a zajból a csendbe húzódni, megtalálni a lelki egyensúlyomat a szentmisében és az imádságban. Jó támpont a Biblia olvasása is. Ez az időszak eszembe juttatja a kérdést, hogy jelenleg a helyes úton járok-e. Próbálok minél közelebb kerülni Istenhez, nemcsak lemondani valamiről, hanem jót is cselekedni, segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá, vagy szólni a barátaimhoz, ismerőseimhez egy-egy jó szót. Számos barátom van, akit személyes életemben példaértékű, hiteles embernek tartok. Mellettük sokkal könnyebb jónak lenni, ezért gyakran keresem a társaságukat. A nagyböjtben is próbáljuk egymást felfelé húzni.


– Említetted, hogy nehéz megtalálni a helyes utat. Mit gondolsz, te most helyes úton jársz?

– Remélem. Próbálok úgy élni, hogy Istennek tetsző legyen, és ebben én is megtalálom a boldogságomat.

– Február második hetében a házasság hetét ünnepeltük. Manapság sok fiatal fél az elköteleződéstől. Szerinted miért van így?

– Ez nehéz kérdés. A fiatalok ma sok mindennel elfoglaltak és túlterheltek. Nehezebben alakítanak ki személyes, bizalmas kapcsolatokat. Ezt sok minden előidézhette: a nagy technikai fejlődés; a személyes találkozások, a beszélgetések hiánya. Felgyorsult világban élünk, és ami elromlik, azt inkább kidobjuk, ahelyett hogy megjavítanánk. Nehezen tudunk lemondani az énközpontú gondolkodásról, és feláldozni magunkat a másikért, teljesen odaadni magunkat a társunknak. Nem csupán félig, hanem egészen. Úgy gondolok a jó házasságra, mint egy szeretetközösségre, amelyhez nemcsak a két fél kell, hanem ott kell lennie Istennek is a házastársak mindennapjaiban. Már fiatalon el kell kezdeni imádkozni jövendőbeli házastársunkért, akit így nemcsak évekre, hanem egy életre tudunk választani.


– Te mennyire tartasz az elköteleződéstől?

– Nem tartok tőle, sőt várom, hogy megoszthassam egy másik emberrel mindazt, amit kaptam. Ehhez hozzájárul az is, hogy szerető családban nőttem fel, és jó példákat láttam magam körül. Remélem, hogy nekem is sikerül majd ezt továbbadnom a gyermekeimnek. Az elköteleződést kíváncsian várom.

– Említetted, hogy Budapesten dolgozol egy bárban. Hogyan tudsz példát mutatni, Istent közvetíteni a munkahelyeden?

– Elég forgalmas helyen dolgozom. Nagyon fontos szerintem az, hogy mindig szeretettel és türelemmel forduljunk a kollégáink felé, és azok felé az emberek felé, akiket valamilyen módon szolgálunk. Meghallgatjuk azokat, akik bejönnek enni vagy inni valamit, és beszélgetünk velük. Sokszor felmerül, hogy miért vagyok ilyen nyitott az emberek felé – talán azért, mert szeretném továbbadni ezt a nyitottságot másoknak.

Forrás: Krakko2016.hu

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-papoknak-irjatok-tovabb-az-evangelium-lapjait-az-irgalmassag-tetteivel
Ferenc pápa a papoknak: Írjátok tovább az evangélium lapjait az irgalmasság tetteivel!

Július 30-án, szombat délelőtt Ferenc pápa a II. János Pál-központban mutatott be szentmisét, ez volt az az alkalom, amikor külön a lengyel püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, pap- és szerzetesnövendékekkel találkozott.

20:00
megmutatni-szentharomsag-szeretetet-az-embereknek-koszontjuk-80-eves-lukacs-laszlot
Megmutatni a Szentháromság szeretetét az embereknek – Köszöntjük a 80 éves Lukács Lászlót

Lukács László piarista szerzetes, pap, teológus, irodalomtörténész, középiskolai és egyetemi tanár, a Vigilia főszerkesztője, a katolikus közélet kimagasló képviselője. Július 31-én ünnepli 80. születésnapját. Életéről, hivatásáról, a Vigiliáról, társadalomról, fejlődésről kérdeztük a Tanár Urat.

18:00