Istenes versfolyam Komáromban

Kishírek – 2018. április 16., hétfő | 17:22

Március 21-én immár negyedik alkalommal tartotta Komáromban a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda a helyi katolikus közösséggel együtt az Istenes versfolyam című irodalmi estjét.

Az eseménynek a Szent Ignác Közösségi Ház adott otthont. A szavalók – köztük Bros Gergely komáromi, Bors Imre gyömörei plébános, Both Andrásné óvónő, Horváth Marianna református segédlelkész, Mészáros Sándor baptista lelkész, valamint a katolikus oktatási intézmény egykori diákjai – egy általuk kiválasztott verset osztottak meg a jelenlévőkkel.

Az idei versfolyam egyik különlegessége az volt, hogy a város református és baptista közösségéből is érkeztek vendégek és fellépők, a másik pedig, hogy a versek jelentős részét Wass Albert istenes költeményei adták, emlékezve a költő halálának huszadik évfordulójára. Az eseményen Majthényi Flóra, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Füle Lajos és Reviczky Gyula több költeménye hangzott el.

A versek elhangzása előtt Egyed Gábor, a komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda magyartanára mondott néhány bevezető gondolatot a szerzőkről és a műveikről.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, Komárom

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria