Ivan Pirjev: A Karamazov testvérek

2016. február 27. szombat 14:05

Ivan Pirjev szovjet filmrendező 1968-ban kezdett hozzá Dosztojevszkij talán legnagyobb, tartalmilag és szerkezetileg is legsokrétűbb regényének a megfilmesítéséhez, de váratlan halála miatt az alkotást a mozi két főszereplője, Mihail Uljanov és Kirill Lavrov fejezte be.

A regény alapkonfliktusa az apa, Fjodor Karamazov és legidősebb fia, Dmitrij közötti kibékíthetetlen ellentét, gyűlölet, aminek kiváltó oka, hogy mindketten ugyanabba a nőbe, Grusenykába szerelmesek. Grusenyka gyönyörű és szeszélyes, a pillanatnyi hangulatainak, érzelmeinek engedelmeskedve viselkedik, szinte élvezi, ha szenvedést okoz a hódolóinak. Az öreg Karamazov a felelőtlen hedonizmus megtestesítője, Dmitrijt a féktelen, korlátokat nem ismerő szenvedély jellemzi. A középső fiút, Ivánt kétségek gyötrik Isten létével, jóságával kapcsolatban, s ezt cinizmussal, az emberek iránti megvetéssel próbálja feloldani. A legkisebb testvér, Aljosa a krisztusi irgalom és szeretet megtestesítője. A törvénytelen fiú, Szmergyakov háttérbe szorítottsága, cselédsorba taszítottsága miatt gyűlöli apját és féltestvéreit is. Dmitrij elhagyott menyasszonya, Katerina Ivanovna képtelen túllépni azon, hogy női méltóságát súlyos sérelem érte, a nem csillapuló bosszúvágy cselekedeteinek mozgatórugója.

Dosztojevszkij regénye és a belőle készült film is olyan, az emberiséget ősidőktől kezdve izgató alapkérdéseket boncolgat, mint hogy létezik-e Isten, és az ellene mindenkor lázadó sátán? Ha van Isten, ráadásul az irgalom, a szeretet és a megbocsátás mindenható Ura, akkor miért van annyi szörnyűség a világban? Miért a sok öldöklés, miért nem képes békében élni egymással még az apa és a fia sem. Az öreg Karamazov kétségbe esik attól a gondolattól, hogy az emberiség „mennyi hiú és hiábavaló ábrándot pazarolt el” arra a kérdésre, hogy létezik-e Isten? Az önmaga démonaival küzdő, önmagát alávalónak tartó Dmitrij mondja ki a mű egyik alapgondolatát: „Az a legborzasztóbb, hogy a szépség nemcsak félelmetes, hanem titokzatos dolog is. Itt az ördög harcol az Istennel, és az emberek szíve a csatatér.” Iván a nyilvánosság előtt azt hangoztatja, hogy nincs sem Isten, sem ördög. Ám Aljosa előtt megvallja: „Kijelentem őszintén és egyszerűen, én elfogadom Istent. Elfogadom a bölcsességét és a számomra teljesen ismeretlen célját is. Hiszek az élet rendjében, értelmében…” Iván azonban nemet mond az Isten által teremtett világra, mert képtelen elfogadni, hogy abban a mindenkori hatalmat megjelenítő tábornok egy jelentéktelen vétségért a kutyáival marcangoltat szét egy nyolc éves kisfiút, az anyja és a szolgái szemeláttára. Ez a minden képzeletet felülmúló kegyetlenség elborzasztja Aljosát, de szembeállítja ezzel a Megváltó Krisztus végtelen szeretetét, aki feláldozta ártatlan vérét az emberiségért. Iván nem feledkezett meg erről, de számára csak a rideg valóság létezik. S mivel azt látja, hogy a mindennapokban, az egymás közötti kapcsolataikban az emberek elutasítják Krisztus szeretetét, ő is ezt teszi, és a saját törvényei szerint éli az életét.

Ebbe pedig beletartozik az a jog is, hogy az ember mások, akár a saját apja halálát kívánja, s ezt ki is mondja. Ivan gőgös lélek, az életet nem sokra becsüli, mélységesen lenézi apját és Dmitrijt is, a kettőjük közötti acsarkodás lehetséges végkifejletéről így fogalmaz: „Az egyik féreg felfalja a másikat. Úgy kell lenni mindkettőnek.” A vele szemben minden egyes embert Isten képmásának tartó, méltóságát tisztelő Aljosa döbbenten hallgatja bátyját, s fölteszi a kérdést: „Hogyan tudsz élni a lelkedben ezzel a kettőséggel?” Miután pedig apjuk gyilkosság áldozatává válik, azt mondja Ivánnak: „Egyet tudok, nem te ölted meg apánkat.” Fizikailag valóban nem, de a Karamazovokat gyűlölő törvénytelen fiúban, Szmergyakovban termékeny talajra hullottak Iván szavai, s ő, az apagyilkosságot elkövető személy mondja ki: „Maga ölte meg. Maga a tettes, a fő gyilkos, én pedig csak az ön eszköze, engedelmes szolgája voltam, s az ön szavai szerint hajtottam végre ezt a dolgot.” Ölni ugyanis nem csupán fizikailag lehet, de szavakkal is, Ivan pedig nyíltan hangoztatta, hogy egy Isten nélküli világban, a halhatatlanságba vetett hit nélkül „semmi sem számít erkölcstelennek. Az embernek minden megengedett lesz, szó szerint, az önzéstől a gonoszságig.”

Az apagyilkosságban vétlen Dmitrij saját féktelen természetének, korlátokat nem ismerő indulatainak lesz az áldozata. Nyíltan hirdeti, hogy egyszer úgyis megöli az apját, tettleg is bántalmazza. A végzetes estén valóban azzal a szándékkal keresi fel, hogy megölje, de valami megmagyarázhatatlan erő visszatartja minden bűnök egyik legszörnyűbbjétől, az apagyilkosságtól. Dmitrij lelkét két ellentétes érzés tölti be: a Grusenyka iránti szenvedélyes szerelem, és az ugyanilyen hőfokon élő gyűlölet apjával szemben. Tragédiája, hogy elhagyott menyasszonya, Katerina Ivanonva képtelen felülemelkedni sértettségén, s a bíróságon megmutatja a perdöntőnek tekintett bizonyítékot, egy levelet, melyet Dmitrij írt neki: megöli az apját, ha nem tud tőle pénzt kicsikarni, amiből visszafizetheti a Katerina Ivanovnától kapott, eldorbézolt pénzt.

A legkisebb Karamazov-fiú, Aljosa csupán a megjelenésével, szeretetet és szelídséget sugárzó lényével képes arra, hogy a többiek feltárják előtte legféltettebb titkaikat, érzéseiket, megmutassák igazi énjüket. Aljosa önvizsgálatra készteti a környezetében élő személyeket, de ehhez nincs szüksége ravaszságra, mesterséges eszközökre, egyszerűen a lelkéből áradó tisztaságtól lesznek jobbak az emberek. Legalább arra a néhány percre, míg a társaságában vannak. A film végén Aljosa az, aki elbúcsúzik a szibériai száműzetésre ítélt Dmitrijtől, akit követ Grusenyka is. A fiatal kora ellenére már rengeteg megpróbáltatáson keresztülment, az életet korábban játéknak tekintő, férfiakat elcsábító lányból komoly, éretten gondolkodó és mélyen érző asszonnyá fejlődik, aki vállalja az áldozatot szerelméért. Dmitrij így búcsúzik Aljosától: „Isten áldjon, Aljoska, Isten áldjon, testvérem! Ne feledd, felragyog még az igazság a földön! Egyszer még felragyog!”

Eszünkbe juthatnak Krisztus szavai: „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32). Isten igazsága, amely mindig együtt jár az irgalmassággal. Ami viszont oly sokszor hiányzik a világi igazságszolgáltatásból.

Ivan Pirjev filmje hűen követi Dosztojevszkij regényének eredeti alapkoncepcióját, s ugyanúgy nem hagy bennünket megnyugodni, még napokkal a megnézése után is a hatása alatt vagyunk, csakúgy, mint a könyv elolvasását követően.

A Karamazov testvérek (szovjet filmdráma, 1969. 215 perc)
Készült: Mihail Fjodorovics Dosztojevszkij azonos című regényéből

Rendező és forgatókönyvíró: Ivan Pirjev

Főbb szereplők:
Aljosa Karamazov: Andrej Mjagkov
Dmitrij Karamazov: Mihail Uljanov
Ivan Karamazov: Kirill Lavrov
Fjodor Karamazov: Mark Prudkin
Pavel Szmergyakov: Valentin Nikulin
Grusenyka: Lionella Pirjev
Katerina Ivanovna: Szvetlana Korkosko

(Kiadja: Etalon Film Kft., 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
szekely-janos-gonoszsag-hatalma-nem-korlatlan-vilagban
Székely János: A gonoszság hatalma nem korlátlan a világban

Július 28-án, csütörtökön Székely János esztergom-budapesti segédpüspök tartott katekézist a krakkói Fatimai Boldogasszony-templomban. Elmélkedésében Isten irgalmáról beszélt, mint ami egyedül képes gátat szabni a gonosz hatalmának.

2016. július 28. csütörtök
ferenc-papa-cz-stochowaban-isten-stilusa-kicsive-kozelive-es-konkretta-valni
Ferenc pápa Częstochowában: Isten stílusa: kicsivé, közelivé és konkréttá válni

Ferenc pápa első lengyelországi szentmiséjét július 28-án, csütörtök délelőtt Częstochowában mutatta be, az ország keresztény hitre térésének 1050. évfordulója alkalmából. Homíliájának magyar nyelvű fordítását teljes terjedelmében közöljük.

2016. július 28. csütörtök