Jakubinyi György körlevele az ökumenikus imahétre

2016. január 15. péntek 14:36

A 2016. január 18–25. közötti időszakra meghirdetett keresztény egységhét alkalmából Jakubinyi György gyulafehérvári érsek körlevelet adott ki.

Tisztelendő Paptestvérek! Kedves jó Hívek!

A főegyházmegyei zsinat javaslatai közt olvassuk: „A januári imahét alatt a történelmi és más keresztény egyházak meghívását a lelkipásztorok fogadják el. Hasonlóképpen mi is szervezzünk ökumenikus imahetet, ahova igehirdetetésre más felekezetű lelkipásztorokat is hívjunk meg.” (Javaslatok, 2.)

Ennek értelmében biztatom paptestvéreimet és a kedves híveket, hogy aktívan kapcsolódjanak be az imahét programjába. Ahol lehetséges, ott a más felekezetűekkel együtt szervezzék meg az imahetet. Ahol erre nincs lehetőség vagy nem aktuális a közös imahét megszervezése, ott a szentmisék keretében vagy más alkalommal imádkozzanak az egységért, felhasználva a Preorátorban (116–118. o.) megfogalmazott vagy az imahét programjában ajánlott imákat.

A 2016. január 18–25. között tartandó nemzetközi ökumenikus imahét mottója: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (vö. 1Pt 2,9).

A Romániai Püspöki Konferencia (CER) ökumenéért felelős püspöke, Msgr. Alexandru Mesian lugosi megyéspüspök találkozót szervezett tavaly november 24-én Balázsfalván az egyházmegyék ökumenéért felelős képviselőivel. Ez alkalommal így biztatott minket:

„Nyugaton jelen van a szekularizálódás szelleme, nálunk a templomainkból az emberek fogynak, és az ökumenizmus hivatalosan csak a keresztények egyetemes imahetére szorítkozik. Az egység Isten ajándéka, kegyelem, amit együtt kell kikönyörögnünk az Úrtól. Meg kell nyílnunk mindannyian az imádságban a Szentléleknek. Ez az ökumenizmus legfőbb feladata. A keresztények egységéért végzett imahéten meggazdagodva menjünk tovább az úton, egymás jobb megismerésében.” 

A 2016. évi imahét programját a lettországi keresztény testvérek állították össze, amit a mellékletben ismertetünk. Levelünkhöz mellékeljük az AIDRom által összeállított anyagot is, amelyet Tisztelendő Testvéreim tetszés szerint használhatnak.

Ne csak szokást vagy visszatérő hagyományt lássunk a január végi imanapokban, hanem hittel és bizakodó reménnyel imádkozzunk a mindannyiunk által igényelt keresztény egység megvalósulásáért.

Csatlakozom az imádkozók nagy táborához, és szeretettel küldöm főpásztori áldásomat!

Gyulafehérvár, 2016. január 11.

Jakubinyi György érsek


Az említett háromnyelvű segédanyag ITT érhető el.


Forrás: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Külhoni
Vezető híreink - olvasta már?
hogyan-tovabb-csaladpasztoracios-papi-talalkozo-leanyfalun
Hogyan tovább? – családpasztorációs papi találkozó Leányfalun

Az őszi családpasztorációs papi találkozót szeptember 26–28. közt tartják Leányfalun. Az eszmecsere Veres András püspök, Frankó Tamás, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, valamint Marton Zsolt, a Központi Papnevelő Intézet rektora felvezető előadásával kezdődött meg.

18:15
az-irgalom-mint-kapcsolat-interju-alois-testverrel
Az irgalom mindig kapcsolat – Interjú Alois testvérrel

A szeptember 24-én, Pannonhalmán megrendezett taizéi ifjúsági találkozó alkalmával Alois testvérrel, a franciaországi taizéi közösség elöljárójával beszélgettünk az irgalomról.

14:31