Játszóteret avattak Zsirán

Kishírek – 2014. szeptember 4., csütörtök | 12:12

Felújított és kibővített játszóteret adtak át augusztus 24-én, vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán – tájékoztatott a Győri Egyházmegye.

Az idei nyár elején lakossági kezdeményezésre megkezdődött az általános iskola és a Szent Lőrinc-templom szomszédságában taláható, 2001 óta működő zsirai játszótér felújítása. A július közepén megtartott falunapig a zsirai önkormányzat anyagi hozzájárulásával, valamint a szülők társadalmi munkájával befejezték a munkálatokat. A falunapi rendezvény során gyűjtést szerveztek, így a helyi lakosság és a vállalkozások adományaiból összegyűlt több mint félmillió forint, amit új játékok: egy hintás, csúszdás, mászókás fajáték és egy rugós motor vásárlására fordítottak.

A megújult játszótér ünnepélyes felavatásán az ötletgazda és főszervező, Tajmelné Kövér Ibolya köszöntötte a gyermekeket és szüleiket, majd a helyi plébános, Németh István atya megáldotta az új játékokat, illetve imádkozott a gyermekekért, akik itt fognak játszani. Ezután a Zsirai Általános Iskola igazgatónője, Doroginé Kovács Melinda köszönte meg a szülőknek a játszótér felújításához nyújtott segítséget. A falu polgármestere, Dorogi Árpád is köszönetet mondott a szervezésért és a munkálatokért. Kiemelte, hogy a helyi lakosság összefogott, és a gyermekek érdekében együtt újították fel a játszóteret. Az ünnepélyes avatást követően a szülők házi finomságokkal vendégelték meg a résztvevőket, a gyerekek pedig boldogan vették birtokukba az új játékokat.

Fotó: Bátky István

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria