Jorge Mario Bergoglio Szent György nyomdokán

Ferenc pápa egyik legközelebbi munkatársát már több mint húsz éves ismeretség fűzi Jorge Mario Bergoglióhoz. Az argentin prelátus egyfajta modern Szent Györgynek látja a Szentatyát, aki elszántan, keresztény lelkülettel küzd a rossz erői ellen. Krisztus az, aki rajta keresztül elhinti a jót, hogy küzdjön a rossz ellen. Ezzel példát mutat, mint ahogy már Buenos Airesben is tette, ugyanazzal az egyszerűséggel, amely őt jellemzi, de amely olyannyira erős és fontos ebben a pillanatban a világ számára, amikor a jó jelenlétére van szükség.

Argentínában még bíboros korában is úgy mutatkozott be mint Jorge atya. Most, pápaként is nagyon erős a lelkipásztori dimenzió számára, amit jezsuita szerzetes volta is erősít. Karcher prelátus nagyon meghatónak tartja, amikor szerdánként az audienciára argentin zarándokok érkeznek a nekik fenntartott szektorba, és sokan Jorge atyának szólítják a pápát. Ilyenkor kézzelfogható az a családias, baráti kapcsolat, amelyet ő Buenos Airesben kiépített, amikor a város utcáit járta, és fölkereste a legszegényebb negyedeket. Látszik, hogy az emberek ma is közel érzik magukhoz a pápát, aki örül ennek, és egy mosollyal, egy öleléssel, egy atyai tekintettel viszonozza a szívből jövő köszöntést.

Ha valahol kritikát hall, a Szentatya nem veszi a lelkére. Nevet, és azt mondja: „Jól van, jobb ez így, tudjuk, milyenek az emberek.” A lélek szabadsága és nagy belső erő jellemzik. A Lélektől fölkent ember ő, aki az egyház által rábízott küldetését végzi az egyház és a világ javára, s teszi mindezt lelki derűvel és biztonsággal – mondta a Vatikáni Rádiónak a pápai szertartásmester.

A világot lenyűgözi Ferenc pápa közvetlensége, ugyanakkor tudjuk, hogy a Szentatya igazi lelki ember, aki elmélyül az imádságban. Karcher prelátus, aki testközelből látja nap mint nap a pápát, megerősítette ezt: „Igen, olyan ember a Szentatya, akit erős lelkiség jellemez, az imádság embere, Isten embere ő.”

Elég arra gondolnunk, hogy minden reggel két órát szentel felkelés után az imádságnak, az elmélkedésnek. A szertartásmester számára szembeötlő a különbség, ami a pápának a sekrestye, illetve a szentmise előtti és utáni viselkedését illeti.

„A Szentatya szívesen és nagy szeretettel köszönti a papnövendékeket, a ministránsokat – ahogy ezt a Szent Péter téren is látjuk. Amikor azonban magára ölti a liturgikus ruhát, megváltozik: a bazilikába vagy a téren fölállított oltárhoz érkező pápát az imádság emberének látjuk, aki az Eucharisztia ünneplésére, a szentmise bemutatására összpontosít. Ugyanez történik akkor, amikor a bazilika főhajójából kilépve mindenki éljenzi őt: »Éljen Francesco! Szeretünk téged!«, ő azonban a sekrestyébe tart. Mondjuk úgy, hogy egy zárójelet tesz. És ez példaértékű egy pap számára is, abban az értelemben, hogy mi, papok a néppel vagyunk, de amikor Istennel kell lennünk, akkor Istennel vagyunk” – fejtegette az argentin prelátus.

Szinte ugyanezekkel a szavakkal jellemezte Stanisław Dziwisz bíboros II. János Pál pápát, akinek a titkára volt – jegyezte meg a rádió munkatársa, mire Karcher prelátus így válaszolt: „Igen, II. János Pálról is tanúságot tehetek, mert őt is segítettem annak idején szertartásmesterként. Ami közös bennük, az Istennek ez a jelenléte, amely a megfelelő pillanatban fölerősödik.”

Guillermo Karcher prelátus Bergoglio pápa mellett állt megválasztása estéjén, és ő tartotta neki a mikrofont, amikor első ízben beszélt az urbi et orbi áldás osztásakor. Arra a kérdésre, hogy mit kíván neki névnapja alkalmából, így válaszolt: „Azt, hogy továbbra is legyen önmaga, a rá jellemző következetességgel és világossággal. Hogy így folytassa tovább, mert nagyon jó, amit tesz. Azt kívánom, hogy Szent György oltalmazza, és folytassa a jóért való küzdelmét, a jót hintve maga körül, ahogy már most is teszi.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír