Jóváhagyták a fiatalokról szóló püspöki szinódus munkadokumentumát

Ferenc pápa – 2018. május 9., szerda | 15:25

Ferenc pápa vezetésével május 7–8-án tartotta 14. ülését a Vatikánban a püspöki szinódus főtitkársága. A tanácskozáson Lorenzo Baldisseri bíboros, főtitkár ismertette az őszi, fiatalokkal foglalkozó szinódus munkadokumentumát, amelyet a testület egyhangúlag elfogadott.

Októberben tartják a XV. rendes püspöki szinódust a Vatikánban, melynek témája: Fiatalok, hit és hivatástisztázás. Ennek előkészületeként tanácskozott a szinódusi főtitkárság. Baldisseri bíboros ismertette az Instrumentum laborist, azaz a szinódusi munkadokumentumot, amelyet szakértők állítottak össze.

Az anyag négy forrás felhasználásával készült: egyrészt az arra jogosult szervek válaszai alapján, amelyet az előkészítő dokumentum záró kérdőívére adtak; másrészt a fiatalok körében végzett felmérés válaszaiból; harmadrészt a 2017 szeptemberében, a fiatalok helyzetéről tartott nemzetközi szeminárium anyagából; végül pedig a március 19. és 25. között megrendezett előszinódus záródokumentuma alapján. Baldisseri bíboros elmondta, hogy az előszinóduson sok fiatal vett részt a világ számos országából, egyházi és egyházon kívüli csoportok képviseletében.

A munkadokumentumot megvitatták az ülés résztvevői. Érdekes véleménycsere alakult ki, amelynek javaslatait és megjegyzéseit beiktatták a szövegbe, majd jóváhagyták azt.

Az ülésen még szóba kerültek a püspöki szinódus szervezési kérdései, Fabio Fabene püspök, szinódusi főtitkárhelyettes tájékoztatóját gyümölcsöző eszmecsere követte.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria