Jubileumi egyházmegyés papi zarándoklat Bodajkon – VIDEÓVAL

Hazai – 2014. augusztus 30., szombat | 13:03

Idén tizedik alkalommal gyűltek össze Bodajkon lelki, közösségi napra a Székesfehérvári Egyházmegye papjai, azon a helyen, ahová a hagyomány szerint István király és fia, Imre herceg együtt jártak imádkozni – közli az egyházmegye honlapja.

Az augusztus 28-i zarándoklat központi gondolata a papi élet és szolgálat örömei voltak.

A közösségi esemény a kegytemplomban Spányi Antal megyéspüspök köszöntőjével kezdődött, majd ezt követte a napközi imaóra elimádkozása. A nap során a délelőtti és délutáni előadások keretében négy pap osztotta meg gondolatait. Mórocz Tamás bodajki plébános a lelkipásztori szolgálat örömeiről beszélt, Kiss Csaba solymári plébános az újrakezdés öröméről, Nagy László tatabánya-bánhidai plébános az összegzés örömének, Száraz László piliscsabai plébános padig a lelki élet és imádság örömének szentelte előadását.

Délben az Úrangyala imádság vezette fel a szentmisét, a közös hálaadást. Ezt követően a résztvevők a kötetlen beszélgetéseknek és tapasztalatcserének is helyet adó ebédet költötték el együtt a zarándokudvarban.

Az összegzést és püspöki zárszót követően szentségimádással fejeződött be a testvéri közösségben eltöltött nap.

Videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír