Július 2-án gyűjtik a péterfilléreket

2017. június 30. péntek 17:02

A Magyar Katolikus Egyház június 29., a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 2-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.

Ferenc pápa példával jár előttünk az anyagi javak értékének helyes megítéléséről és felhasználásáról. Örömmel társulunk hozzá ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal.

Tavaly a magyar egyház közel 56 millió forintnyi adományt küldött a pápa karitatív céljaira.

A Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek felajánlásait. Lehet banki átutalással segíteni a pápa által támogatott rászorulókat (számlaszám: FinecoBank S.p.A. IT 52 S 03015 03200 000003501166 EUR, bic: FEBIITM1, swift: UNCRITMM, tárgy: Obolo di San Pietro (Peter’s Pence), név és teljes lakcím feltüntetésével), sőt postán, csekken is fogadja a Szentatya az adományokat a Città del Vaticano 00120 címen.

A péterfillérek gyűjtése a 8. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált a kelet- és a nyugat-európai országokban egyaránt. Noha a reformáció idején szünetelt a péterfillérek gyűjtése, a 19. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált – ekkortól már kizárólag karitatív tevékenységre használták fel a befolyt összeget. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés a korábbi évtizedek állami akadályainak megszűnésével.

Forrás: Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
krisztus-bennunk-az-orok-elet-feltamadas-remenye-magyar-puspokok-szent-peter-bazilikaban
Krisztus bennünk az örök élet, a feltámadás a reménye – A magyar püspökök a Szent Péter-bazilikában

November 20-tól 25-ig ad limina látogatáson vesznek részt a Vatikánban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai. November 21-én, kedden reggel a magyar püspökök szentmisét mutattak be a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában Erdő Péter bíboros főcelebrálásával.

16:04
erdo-peter-aktualis-egyhazi-es-tarsadalmi-kerdesekrol-beszelt-ferenc-papa-magyar-puspokokkel
Erdő Péter: Aktuális egyházi és társadalmi kérdésekről beszélt Ferenc pápa a magyar püspökökkel

A magyar főpásztorok november 20. és 24. között ad limina látogatásra érkeztek Rómába. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai november 20-án kétórás beszélgetésen vettek részt az egyházfővel. Ez volt a püspöki kar hivatalos vatikáni látogatásának első megbeszélése.

2017. november 20. hétfő