Kegyelmet és eszközöket kapunk a hithez – Vízi Elemér SJ tartományfőnök a huszonöt éves Manrézáról

2018. december 9. vasárnap, 19:59

Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdeztük.

Huszonöt évvel ezelőtt áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát, amely azóta folyamatosan várja a híveket, a keresőket, a mindennapok forgatagából rövidebb-hosszabb időre elvonulni akarókat. November 18-án ünnepi összejövetelen látták vendégül mindazokat, akik ismerték és szerették a Manrézát.

– A rendalapító Szent Ignác egy, a katalán városka, Manresa mellett lévő barlangban írta jegyzeteit lelki tapasztalatairól, melyekből később megszületett a lelkigyakorlatos könyv. A jezsuiták ezért lelkigyakorlatos házaikat szívesen nevezik Manrézának. A dobogókői miként született meg? 

A jezsuiták magyar rendtartománya 1909-ben jött létre. Ekkor vált függetlenné az osztrák rendtartománytól. A következő esztendőkben megnőtt a hivatások száma, megerősödött a jezsuiták lelkipásztori és szociális ereje. Az az igény is megfogalmazódott elődeinkben, hogy intézményes keretek között teljesíthessék a lelkigyakorlatos szolgálatot, hiszen – az alapító szándékából kiindulva – a lelkigyakorlatok végzése és felkínálása másoknak szorosan hozzátartozik rendünk tevékenységéhez. Évszázadok óta segítjük a keresőket, hogy el tudják mélyíteni az Istennel való kapcsolatukat. 1927-ben így született meg a szándék egy lelkigyakorlatos ház építésére. A Zugligetben megnyitott Manréza eredetileg férfiak számára készült. Pécelen hasonló funkcióval nyílt egy másik ház, ahová a nőket várták a Jézus Szíve Társaság tagjai.

– Miként működött a zugligeti Manréza?

A ház működése során nagyon sok megtérés történt, ez még a mai Manrézára is hatással van. Amikor egy alkalommal a lelkigyakorlatozókat arról kérdeztem, hogy ki miként jutott el hozzánk, egy hölgy elmondta, hogy egy háború előtt kiadott regényben olvasott a zugligeti Manrézáról, s ennek hatására keresett meg minket, és jött el hozzánk Dobogókőre…

– Miért éppen Dobogókőre került a Manréza? 

1950-ben a rendünket feloszlatták, a házainkat elvették. Fiatalabb rendtársaink külföldre mentek, csak az idősebbek maradtak itthon. A rendszerváltozás után nyílt lehetőségünk arra, hogy újból nyissunk egy lelkigyakorlatos házat. Az egykori épületünket nem adták vissza, csereépületként a dobogókői MSZMP-üdülőegyüttest kaptuk meg. Kezdetben valamennyi épület – az MSZMP-üdülő, a Kádár-villa és a kormányőrség épülete egybetartozott. Lelkigyakorlatos házat és szállodával egybekötött konferenciaközpontot üzemeltettünk. A Kádár-villából rendház lett, egy részében lelkigyakorlatos szobákat alakítottunk ki, az egykori kormányőrség épületét pedig egy kápolnával és egy ebédlővel, illetve szobákkal bővítettük. 2008-ban szétválasztottuk a két profilt, a szállodai részt bérbe adtuk. Figyelmünket inkább a lelkigyakorlatos részre összpontosítottuk.

– Az első tizenöt esztendőben Sajgó Szabolcs SJ, majd közel tíz évig Ön vezette a Manrézát. 

Igen, Sajgó Szabolcs nevéhez fűződik a Manréza újraindítása. A rendtartomány és Szabolcs atya is úgy tekintett a konferenciaközpontra és szállodára, mint egy preevangelizációs lehetőségre. Olyan hely volt ez, ahová sokan betértek, ami helyi és nemzetközi programoknak, kiállításoknak adott otthont. Nyitott volt a tér, s ez lehetőséget adott arra, hogy akik keresőként közel jönnek hozzánk, azok találkozhassanak az általunk képviselt értékekkel. A Manréza nemzetközileg is öregbítette a jó hírnevünket. Közben folyt a lelkigyakorlatos munka, amelybe idős és fiatal rendtársak egyaránt bekapcsolódtak. Nagyon szép szolgálatban volt részem ezen a téren, miközben az ember és Isten találkozásának tanúja lehettem. A nagy épülettel kapcsolatban az is szempont volt, hogy az ott keletkező bevételből segíteni tudjuk azokat, akik eljönnek lelkigyakorlatra, hiszen sokak számára kihívást jelent a teljes költség megfizetése. Az évek során egyre növekedett az igény az általunk felkínált lelkigyakorlatok iránt, olyannyira, hogy manapság egész éven át, megszakítás nélkül zajlanak, csupán egy kéthetes őszi időszakra zárjuk be a házat, a műszaki munkák elvégzése idejére. Fontos kiemelnem azt is, hogy ezek a lelkigyakorlatok alapvetően különböznek attól, amit Magyarországon az egyházi közfelfogásban ez alatt a fogalom alatt értenek.

– Miben tér el az Önök által vezetett lelkigyakorlat a többitől?

Szent Ignác, amikor lelkigyakorlatot adott, személyesen kísérte az embert. Ráhangolódott az illető útjára, személyre szabottan foglalkozott mindenkivel. Arra figyelt, hogy a gyakorlatokat annak megfelelően adja az illetőnek, ahol az éppen tartott. Ezt nevezzük személyes kísérésnek. Ezt képviseli a rendi eljárásmódunk is. A lelkigyakorlatozók rövidebb vagy hosszabb időre vonulnak el három-, öt-, illetve nyolcnapos időkeretben, de néhányan elvégzik a harmincnapos lelkigyakorlatot is.

A napi öt imaórához a lelkigyakorlatot végző a kísérőtől imaanyagot kap, ami illeszkedik az útjához, illetve a gyakorlatokban megjelölt irányhoz. Ennek kibontása az imaidőben történik. Szent Ignác fontosnak tartotta, hogy a kísérő ne részletezze a témát, hanem engedje, hogy a lelkigyakorlatozó maga fedezze fel és hatoljon be annak titkába Istennel. A lelkigyakorlatok lelkipásztori szempontból hatékony eszköznek bizonyultak, ám egy idő után nemigen lehetett eleget tenni a megnövekedett igényeknek, ezért a módszer idővel átalakult, és létrejöttek a prédikált lelkigyakorlatok. A napi öt imaóra öt előadássá változott. Már nem tudtak mindenkit személyre szabottan kísérni. Amit ma Magyarországon az egyházi köznyelv lelkigyakorlat alatt ért, az ehhez a prédikált formához kapcsolódik. Ezzel szemben Dobogókőn azt tűztük ki célul, hogy meghonosítsuk a lelkigyakorlatok személyesen kísért változatát. Ez összhangban állt a II. vatikáni zsinat ösztönzésével, amely arra hívta a szerzetesrendeket, hogy térjenek vissza az eredeti karizmájukhoz. E lelkigyakorlatok jellege megfelelt a személyesség iránti növekvő igénynek, szemben a tömeges megszólításokkal. Örömmel tapasztaljuk, hogy akik kapcsolatba kerülnek ezzel a lelkigyakorlattal, azok új módon találnak rá Istenre, épp a személyesség mentén.

– Már az alapító idejében is kevesen voltak a kísérők a személyes lelkigyakorlatokhoz. Gondolom, ma ez még nagyobb gondot jelent…

Miután Magyarországon több lelkigyakorlatos ház is működik, ahol prédikált lelkigyakorlatokat tartanak, mi ragaszkodunk a személyre szabott módszerhez. Elmondhatjuk, hogy a házunk egész évben szinte folyamatosan így működik. Be kellett látnunk, hogy ehhez nagyon kevesen vagyunk. A „prédikált” módhoz talán elegen lettünk volna, de a személyes kísérésnél csak nagyjából öt embert lehet segíteni, hiszen ez aktív meghallgatást, odafigyelést igényel. A létszám tekintetében szembesültünk a korlátainkkal. Lassan érlelődött a gondolat – amit Isten hívásaként éltünk meg –, hogy elindítsunk egy lelkivezetői és lelkigyakorlat-kísérői képzést olyan embereknek, akik érzékelik a hívást, de szükségük van arra, hogy megalapozottan és megfelelő eszközökkel tudjanak segíteni mások kísérésében. és ilyen módon társaink lehetnek a küldetésben.

A képzés két évig tart, feltétele az előzetesen elvégzett harmincnapos lelkigyakorlat, vagy annak a mindennapokban végzett formája kilenc hónapon keresztül. Ez idő alatt a jelentkező megkülönbözteti, hogy valóban erre hívja-e őt Isten. A képzés befejezése után még további kétévi szupervíziós, gyakorlati munka következik, ezután csatlakozhatnak a lelkivezetők köréhez mint szakmai társuláshoz. A képzés alatt elsajátítják a meghallgatás készségét, a lelkivezetés módját, megtanulják a lelkigyakorlatok kísérésének sajátosságait. Ez egy hivatás. Idén már az ötödik évfolyam indult, nagyon pozitívak a tapasztalataink. Más szerzetesrendek tagjai, egyházmegyés papok, de civilek is elvégezték már a képzést. Különösen érdekes, hogy a protestánsok közül is érkeznek jelentkezők. A legutóbbi évfolyamon négy református lelkész végezte el a képzést, de a korábbiakban is volt már példa erre. Érzékelhető, hogy az emberek keresik a lelkiséget, a lelkigyakorlatozók között is találni más felekezetűeket. Sok jó külföldi tapasztalatot ismerek, amelyek azt igazolják, hogy a protestánsokkal nagyszerű diskurzust lehet folytatni a Szent Ignác-i lelkiségről. Könnyen otthonra találnak a lelkiségünkben.

– Nem okoz megrökönyödést, ha a Manrézában nem egy jezsuita, sőt esetleg egy világi tartja a lelkigyakorlatot?

Aki először jön a Manrézába, és előzetesen nem tájékozódott a kísérőkről a honlapon keresztül, az bizony elcsodálkozik. Előfordul, hogy épp egy családanya kíséri a lelkigyakorlatozót. Ez kezdetben kelthet egy kis idegenkedést, de a napok előrehaladtával mindenki felismeri, hogy igazából Isten vezeti őt, és hogy a kísérőben nagyszerű társra talált. Ilyen szempontból is nagyon jók a tapasztalataink. Akiket kiképzünk, azokért felelősséget vállalunk. Magyarországon ez a fajta lelkivezetés még újszerű, idő kell ahhoz, hogy teret nyerjen. Amikor megkeres valaki, hogy kit ajánlok akár lelkigyakorlat vezetésére, akár lelkivezetőnek, jó szívvel tudom ajánlani azokat, akik elvégezték ezt a képzést. Tudom róluk, hogy belenőttek a feladatba. Az ilyen elhivatottság nem csupán a jezsuiták sajátossága. Ha Isten valakit arra hív, hogy lelkivezetőként működjön, és megvannak ehhez az eszközei, akkor nagyon szép szolgálatot tud végezni.

– Milyen terveik vannak Dobogókőn akár az épületekkel, akár a lelkigyakorlatokkal kapcsolatban?

Szeretnénk felújítani és fejleszteni az épületeinket. Egy támogatásnak köszönhetően tavasszal némi átalakítást végzünk majd a lelkigyakorlatos házon, a nagy épületet pedig visszavesszük, és magunk működtetetjük. Tíz év után idén szeptemberben lejárt a bérleti szerződés, s emiatt most leállt a működés. Ezt az épületet is szeretnénk felújítani, és a kezdeti koncepciónak megfelelően egyfajta preevangelizációs intézményként hasznosítani úgy, hogy közben segítse a lelkigyakorlatos ház működését, hiszen a lelkigyakorlatozóknak, mint említettem, a legtöbb esetben nehézséget jelent a teljes költség megfizetése. Komoly kihívás számunkra, hogy külső forrást találjunk ennek a hiánynak a pótlására. Szeretnénk tehát úgy hasznosítani a nagy épületet, hogy jobban segítse az alapfeladatunkat: a lelkigyakorlatok tartását. Olyan programoknak igyekszünk teret adni, amelyek közel állnak küldetésünkhöz, és emellett olyan hozzáadott értékkel bírnak, amely formáló hatással van a társadalomra és segíti az Egyházat. Az udvarra egy kápolnát tervezünk.

Az utóbbi években elindult egy megújulási program, amely segít megelőzni a kiégést, és lehetőséget ad a megállásra és a feltöltődésre. Jelenleg papok és férfi szerzetesek számára ajánljuk fel ezt a lehetőséget, de szeretnénk kiterjeszteni a civil szféra felé is. A mai szétforgácsolódott, stresszes világban nagyon fontos, hogy az emberek meg tudják őrizni a belső egységüket, és magukra találjanak a feladatok útvesztőiben, a mindennapok űzöttségében. Dobogókő tökéletesen alkalmas hely erre, itt csend, béke és nyugalom van, a természet gyönyörű. A program három hete alatt a résztvevők egyéni és csoportos munka során mélyíthetik el önismeretüket, belső figyelmüket, majd elvégzik a nyolcnapos személyesen kísért lelkigyakorlatot. Ezen a téren is nagyon jók a tapasztalataink, bár a programot még csak kevesen végezték el. Egyházunk helyzetét, a lelkipásztorokra nehezedő túlterheltséget látva mi így szeretnénk segítséget nyújtani, teret nyitni számukra, hogy hatékonyan és lelkiekben megújulva végezhessék a szolgálatukat. Ebben a munkánkban ferences és szociális testvér, és jó szakemberek is segítenek minket.

Ezen túlmenően van egy álmunk, amelynek megvalósítása főként emberi erőforrás függvénye. Szeretnénk többet foglalkozni az istenkeresőkkel is. Látjuk, milyen hatalmas az emberekben az éhség a spiritualitásra. Vannak, akik megtalálják a hagyományos struktúrákat, de akadnak olyanok is, akik továbbra is távol maradnak a keresztény hagyományban rejtőző kincsektől és mélységtől, miközben máshol valami hasonlót keresnek. Missziós rend lévén az a feladatunk, hogy a határokon szolgáljunk, keressük annak a módját, hogy miként lehetne az megtalálni ezeknek az embereknek a nyelvét, szólni hozzájuk és hozzáférést adni nekik a hithez.

Mivel a jövő év tavaszától körülbelül fél éven át munkálatokat végeznek majd a dobogókői házon, ezért csak nagyon kis mértékben tudjuk folytatni a helyi lelkigyakorlatos tevékenységet. Így a már működő programunkra, a „mobil Manrézára” támaszkodunk jobban. Ez azt jelenti, hogy elmegyünk a plébániákra és különböző intézményekhez, közösségekhez, hogy elérjük azokat is, akik idő hiányában, vagy esetleg az anyagi körülményeik miatt nem jutnak el  Dobogókőre. Szóval szabad a pálya… 

– A beszélgetésünk elején azt mondta, hogy a zugligeti Manrézában sok megtérés történt. Így van ez Dobogókőn is?

Az Istennel való találkozás magával hozza a megtérést, akkor is, ha ez nem látványos. Hiszen a megtérés nem más, mint hogy belső iránytűnk ráfordul Istenre, aki felé tartunk. Leginkább az emberek arca mutatja ezt a változást. Természetesen egyesek intenzívebben élik át a megtérést, s vannak, akik visszatalálnak az Egyházba. Sok csodát láttam. A jelentkezők megerősödve, megújulva, Istenre rátalálva tudnak továbbmenni. A kihívást ettől kezdve az jelenti, hogy miként tudják megtartani ezt az állapotot. A kegyelmet Istentől, az eszközöket, az imamódokat a lelkigyakorlatozó tőlünk kapja, de a feladat marad: élni kell tudni ezekkel. Aki képes ezt valósítani, és naponta leül imádkozni, annak biztosan átalakul az élete, mégpedig alapjaiban.

Fotó: Lambert Attila

Bókay László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. december 9-i számában jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
Vezető híreink - olvasta már?
panama-nap-interju-gabor-miklossal
Panama-napot szerveznek Budapesten az IVT jegyében – Interjú Gábor Miklóssal

A közép-amerikai Panamavárosban holnap elkezdődik az ifjúsági világtalálkozó (IVT). Ennek jegyében „Panama-napot” szerveznek a magyar fiatalok számára Budapesten január 26-án. Az előkészületekről és a programokról Gábor Miklóst, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetőjét kérdeztük.

2019. január 21. hétfő
magyar-viceposztulatort-neveztek-ki-zita-kiralyne-boldoggaavatasi-ugyeben
Magyar viceposztulátort neveztek ki Zita királyné boldoggáavatási ügyében

Az egyházmegyei szakasz posztulátora, Alexander Leonhardt, a strasbourgi érsekség papja Nagy Norbert teológust kérte fel, hogy legyen a boldoggá avatás magyar vonatkozású ügyeinek támogatója viceposztulátori minőségben.

2019. január 21. hétfő
Seregély István: Útravaló – 2019. január 21.

Seregély István: Útravaló – 2019. január 21.

Seregély István nyugalmazott egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben elmélkedéseket írjon az Adoremusba. A múlt esztendő utolsó napján elhunyt főpapra emlékezve napról napra minden reggel közreadjuk a 2019. januári számba Útravaló címmel írt... »

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. január 22.

Mai evangélium – 2019. január 22.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mk 2,23-28

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle