Keltsd életre a templomodat! – Mocsári Júlia, Monor

Kultúra – 2018. július 19., csütörtök | 19:12

Meseíró-pályázatunkkal arra hívjuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban szereplő ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.

Fényes megismerkedik a templom tetején ülő galambokkal, és Pelyhes megmozgatja a szárnyait

Hajnalodott. A monori katolikus templom tetejére néhány galamb szállt le. Volt köztük barna, szürke, fehér. Nem voltak valami különlegesek. Csak pletykálni és röhögcsélni tudtak ott a templom tetején. Minden egyes nap odamentek, és ki-ki mondta a magáét. A templomból ragyogó szemével mégis vágyakozva nézett rájuk Fényes, a festett galamb, miközben fénylő tollaival megvilágította a festményen lévő két alak, Jézus és Isten felnyújtott kezét. Szívesen kirepült volna közéjük, hogy együtt szállhasson velük a város felett, és hogy együtt üljön velük a templom tetején… De tudta, hogy nem szabad elhagynia a festményt, mert akkor nagy káosz lenne...

Még sok idő van a miséig. És úgysem figyel senki. Gondolta. Megrebegtette tollait, majd kecses mozdulatokkal kilibbent a festményből. A helyén madár alakú sötét folt maradt. Körberepült a teremben, jól megnézett mindent, a két angyalkát Mária oldaláról, a bolygót a festményről, amiből kirepült, a zöld és aranyszínű szószéket és a gyönyörű, színes ablakokat. Mély lélegzetet vett, majd könnyedén átsiklott a templom falán. Mire kinyitotta a szemét, tollait a frissítő, hajnali szellő borzolta, és ragyogása szinte elveszett a felkelő Nap fényében. Átlagos galambnak látszott kívülről, de azért belül sokkal több volt. Izgatottan repült közelebb a nevetgélő, turbékoló társasághoz, és csöndben leereszkedett melléjük a tetőre.

– Jó reggelt! – köszönt halkan, mire a galambok mind feléje fordultak. Egy barna tollú, fekete szemű termetes egyed ocsúdott fel először az ámulatból. Gúnyos hangon szólalt meg:

– Te nem vagy közülünk való – mondta, és lenézően bámult a többieket szépségével lenyűgöző Fényesre. A gyönyörű madár kissé megszeppent, de aztán rögtön vidámabb lett, mert eszébe jutott, hogy akivel beszélget, igaz, nem túl kedves, de azért mégiscsak galamb.

– Fényes vagyok. A templomból érkeztem. Titeket hogy hívnak? – kérdezte. Úgy tűnt, egyik madárnak sem akaródzik megszólalnia, de végül a legkisebb, egy fehér, szinte még fióka korú galamb bemutatta a csapatot.

Pelyhes és Bolyhos, a Máriát égbe emelő két angyalka közül Pelyhes, a bal oldali angyalka idegesen kémlelt körbe a templomban, mert észrevette, hogy Fényes, a templom galambja eltűnt a helyéről. Halkan megrebegtette pihés szárnyait, és megpróbált zajcsapás nélkül kilibegni a templomból. Amint kiért, leszállt a földre, mert szárnyacskáit rég nem használta, és úgy érezte, túlságosan elgémberedtek a folyamatos repkedéshez. A festményen nem kellett erőlködnie, sőt még mozdulnia sem ahhoz, hogy a levegőben maradjon. A hideg betonon nem volt jó érzés járnia, de amint a plébániaudvar harmatos füvére lépett, egy fokkal nyugodtabb lett.

– Szóval, Fényes – mondta egy szürke foltos galamb –, minek jöttél ide? – kérdezte.

– Ja, nincs is szükségünk rád – mondta a barna tollú. Fényes kezdett kicsit elkeseredni, de azért próbált beszélgetni az undok madarakkal.

Pelyhes felszaladt a csúszda lépcsőjén, és jól körülnézett, hátha meglátja valahol az elkószált madarat. Mivel sehol nem látta, lecsúszott, és a kapu felé vette az irányt. Kiért az utcára. A templomot figyelte, amikor galambturbékolás ütötte meg a fülét. Odakapta a fejét, ahonnan a hangot hallotta, és rögvest észrevette a tetőn gubbasztó társaságban Fényest. Verdesett egyet-kettőt, majd fölemelkedett. Amikor már elég közel volt, megkapaszkodott a tető peremén, és feltornászta magát a madarak mellé. Miután kifújta magát, így szólt:

– Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek. Mindjárt kezdődik a mise. Nem látod, hogy már majdnem a templomnál járnak a ministrálni és máriáslánykodni készülő gyerekek? Gyorsan, vissza a festményedre! – azzal szárnyon ragadta a madarat, és sebtében visszavonszolta a plébániaudvarra.

– Pelyhes! – Fényes csak most ocsúdott fel, és hálásan nézett az angyalkára. – Köszönöm – mondta. – Ők olyan undokok voltak…

– Gyerünk! – mondta Pelyhes, és berepült a templomba. Fényes utána. Sebtében elfoglalták helyüket, ki-ki a saját festményén, és mire kifújták magukat, már be is lépett a templomba az első ember. Ha te is eljössz a misére, és nagyon figyelsz, biztosan látod, hogy Pelyhes rád mosolyog, vagy Fényes rád kacsint.

Mocsári Júlia, 13 éves, Monor, József Attila Gimnázium

Keltsd életre a templomodat! – Meseíró-pályázat gyerekeknek 

Berg Judit A holló gyűrűje címmel meseregényt írt gyerekeknek a Mátyás-templomról. Arra hívunk, hogy olvasd el a könyvet, és ennek mintájára keltsd életre a templomodban szereplő ábrázolásokat (festményeket, szobrokat, domborműveket…).

A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok… Ezek az éjszakánként megelevenedő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.

Arra hívunk, hogy az írónőhöz hasonlóan barangold be a templomot, ahova jársz, a pincétől a padlásig, fedezd fel rejtett kincseit. Keresd meg a neked legkedvesebb ábrázolásokat, lehetnek szentek, angyalok, állatok, növények, bármi, ami megtetszik – és képzeld el, mi történne, ha ezek az alakok életre kelnének.

Korhatár: 6–14 év

Terjedelem: legfeljebb 5000 karakter

Beküldési határidő: szeptember 30. (Folyamatosan várjuk a meséket, a legjobbakat közben megjelentetjük.)

A meséket az mk@katolikus.hu címre várjuk.

A pályázat mellé írd oda nevedet, életkorodat, osztályodat, városod és templomod nevét. Örülünk, ha fotót is küldesz a templomról, a megelevenedő alakokról.

A legjobb három mese szerzőjét könyvjutalomban részesítjük. A legjobb meséket folyamatosan megjelentetjük a Magyar Kuríron, néhány mese helyet kap az Új Ember hetilapban is.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria