Kétezren vettek részt a máriapócsi cigánybúcsún

Hazai – 2017. szeptember 21., csütörtök | 16:25

„Teremts bennem tiszta szívet, ó Isten!” mottóval rendezték meg szeptember 15-e és 17-e között Máriapócson a roma közösségek zarándoklatát.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idei, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita által vezetett liturgiának nem csak a téren összegyűlt kétezer zarándok lehetett részese: élő adás révén bekapcsolódhatott a miskolci közösség is, ahol a roma szakkollégiumok tanévnyitó konferenciáját tartották ebben az időben.

A máriapócsi program már péntek este elkezdődött a környékbeli önkéntes papnövendékek érkeztével. A mintegy harminc fiatal Szent Liturgián és vecsernyén vett részt, a vacsora után ismerkedtek, egyeztettek a hétvégi feladatokról, majd a kiscsoportvezetés rejtelmeibe avatta be az arra vállalkozókat Orosz István kegyhelyigazgató.

A szombati lelkinapra 187 fő regisztrált. A zarándokok a kegytemplomban kezdték a napot, majd három különböző helyszínen vehettek részt a további programokon: a gyermekeket a nemzetiségek házában kézműves-foglalkozás várta Tóth Tiborné segítségével, a fiatalok pedig a Boldogságok Útjának egy szakaszát járhatták be Grunda Dávid vezetésével. Az ifjúsági programot két elmélkedés is gazdagította, amelyeket Orosz Zoltán porcsalmai parókus, illetve Pindzsu István kisvárdai segédlelkész tartott. A felnőttek elmélkedéseit délelőtt Egri Tibor nyírvasvári parókus, délután pedig Orosz István kegyhelyigazgató tartotta, azonban nagy hangsúlyt kapott egy-egy cigány testvér is, akik saját életükről beszéltek. A résztvevők számára tanulságos volt megtapasztalni, hogyan változtathatja meg az Istennel történő találkozás a gondolkodásukat, kapcsolataikat, nevelési nézeteiket, sőt életminőségüket.

Az esti Szent Liturgiát imádság követte, majd a hodászi közösség által előkészített Isten-dicsőítés. Este nyolc órakor körmenetet tartottak a kegytemplom körül, négy evangéliumi szakasz felolvasásával, valamint cigány nyelvű Mária-énekekkel. Az estét tábortűz mellett zárták, éjszakába nyúló kötetlen beszélgetések alakultak ki, de sokan énekeltek és táncoltak is.

A másnapi Szent Liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette. A kétezernél is több zarándok harminckét településről érkezett. Ugyanebben az időben zajlott a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciája Miskolcon, az élő közvetítés segítségével ők is bekapcsolódhattak a cigány közösségek zarándoklatának imádságába.

A liturgia után Kocsis Fülöp a korábban meghirdetett Cigányság és Egyház című rajzpályázat eredményhirdetésekor ajándékokat adott át a díjazottaknak, majd Ki mit tud?-dal folytatódott a program, amire tizenegy településről tizenkilenc produkcióval neveztek.

Forrás: Máriapócs Nemzeti Kegyhely/Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kanyó Árpád, Gyermán Tünde, Orosz Istvánné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria