Kezdetét vette Pécsett az Europa Cantat fesztivál

Kultúra – 2015. július 28., kedd | 17:00

Július 24-én vette kezdetét Pécsett Európa egyik legnagyobb nemzetközi fesztiválja, az Europa Cantat, amelyet háromévente rendeznek meg különböző európai városokban. A fesztiválról a Pécsi Egyházmegye tudósít.

Kétszáz kórusénekes, a Pannon Filharmonikusok, a Bartók Béla Férfikar és több táncegyüttes fellépésével vette kezdetét a pécsi székesegyház előtti téren a kontinens legnagyobb kórustalálkozója, az augusztus 2-ig tartó XIX. Europa Cantat.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a találkozó kapcsán elmondta:

„Mindig jó vendégeket fogadni, különösen akkor, ha olyan vendégek jönnek, akiknek van közös nyelvük. Most ez a közös nyelv az éneklés. De nemcsak egyszerűen éneklésről van szó, hanem az európai közös kultúra, a vallási gyökerek, a szimbólumok értéséről. Hiszen ez a zenei kultúra, amely minket összeköt, keresztény gyökerekből táplálkozik és a jövőbe mutat. Az az ember, aki mer, aki akar énekelni, kimondatlanul bízik a jövőben. Látni ennyi embert, aki bízik a jövőben és mer énekelni, örömteli érzés.” – mondta a főpásztor.

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválját háromévente rendezik meg, Pécsett 1988-ban már járt az Europa Cantat. Az idei fesztiválra negyven országból több mint négyezer énekes érkezett.

A szombati ünnepélyes megnyitón bemutatták Tillai Aurél Liszt-díjas zeneszerző és karnagy Dicsőítő ének című darabját, emellett több mint kétszáz énekes, a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes, a Zengő Táncegyüttes, a német Singer Pur, az Olasz Ifjúsági Kórus és az Europa Cantat két nagykövetkórusa, a Bartók Béla Férfikar és a VoiSingers is közreműködött a nagyszabású eseményen.

Kodály Kállai kettősét a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes és pécsi kórusok adták elő. A pécsi székesegyház előtti teret teljesen megtöltő többezres közönség itt hallhatta először a fesztivál hivatalos dalának, a Sing Sing!-nek a szimfonikus zenekari átiratát, és bemutatkozott a fesztivál bábja, Sophie néni is. A székesegyház különleges fényfestést kapott az estére.

A rendezvény ideje alatt Pécsett húsz, a régióban további tucatnyi helyszínen összesen 136 koncert várja a közönséget. A rendezvények nagy része ingyenes és szabadtéri.

A 4100 énekes mellett mintegy másfél ezer zenész, táncos is közreműködik az eseményen. Koncertet ad a Pannon Filharmonikusok, de fellép a Muzsikás Együttes, a Parno Graszt, a Szélkiáltó és számos kisebb-nagyobb zenekar Európa több országából.

Az Europa Cantatról többet megtudhat a fesztivál hivatalos honlapján.

Fotó: Europa Cantat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria