Kimarad Isten az életünkből, mert nincs fent a Facebookon? – Beszélgetés Dublinban a családról

2018. szeptember 24. hétfő 19:50

Augusztus 21–26. között rendezték meg Dublinban a Családok IX. Világtalálkozóját. Az esemény keretében tartott háromnapos pasztorális konferencián az előadók az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás egy-egy témáját fejtették ki. A továbbiakban egy-egy előadás összefoglalóját tesszük közzé.

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek augusztus 22-én mint moderátor bemutatta az előadókat; elsőként Michael Jackson dublini érseket – „a másik Michael Jacksont” – hangsúlyozta, miközben a háttérből hallatszott: „az igazit”. Majd Mihail Naszonov ortodox főpapot, a dublini monostor rektorát, és végül Zalman S. Lent dublini rabbit, Chábád Lubavics hászid mozgalom képviselőjét.

Schönborn bíboros az Amoris laetitia (A szeretet öröme) három szövegrészletével vezette be a kerekasztal-beszélgetést, melyeket kulcsfontosságúnak tart a dokumentum megértésében. Elsőként a 123. bekezdést olvasta föl: „A szeretet után, amely Istennel egyesít bennünket, a házastársi szeretet »a legnagyobb barátság« (Aquinói Szent Tamás, Summa contra Gentiles, III, 123; vö. Arisztotelész, Nikomakhoszi etika, 8, 12.). Olyan egység, amely a jó barátság minden tulajdonságával rendelkezik: a másik javának kereésével, kölcsönösségel, gyengédséggel, stabilitással és a barátok közötti hasonlósággal, amely a megosztott élet folyamatával alakul. Azonban a házasság mindehhez hozzáadja a felbonthatatlan kizárólagosságot, amely abban a maradandó tervben mutatkozik meg, hogy egész létezésükön osztoznak, s közösen építik fel azt. Legyünk őszinték, és ismerjük fel a valóság jeleit: aki szerelmes, nem azt tervezi, hogy a kapcsolata csak bizonyos időre szól. Aki intenzíven átéli a házasodás örömét, az nem valamigéle mulandó dologra gondol. Akik jelen vannak egy szeretetteljes egység ünnepélyes megkötésénél, még ha törékeny is, azt remélik, hogy kiállja az idők próbáját. (...)”

Rövid kommentárt fűzött a felolvasott részlethez, melyben kiemelte: a szeretet egyenlő a barátsággal. Ez Aquinói Szent Tamás meggyőződése. Ezért aztán a „házastársi szeretet a legnagyobb barátság”. A barátság többi megnyilvánulása mellett a házastársi szeretet „szilárd elkötelezettség is, hogy megosztják és együtt alakítják egész életüket”. És hogy segítsen megérteni ezt a „felbonthatatlan kizárólagosságot”, Ferenc pápa „ad hominem” érvekkel szolgál: aki támogat egy házasságot, az a reményt menti meg. A gyerekek, akik ebből az egységből születnek, azt szeretnék, hogy szüleik együtt maradjanak. A gyerekek eme reményének legmélyebb oka az emberi természetben rejlik: a felbonthatatlanság „az emberi személy természetes hajlandóságain alapszik”. Meg vagyok róla győződve – mondta Christoph Schönborn –, hogy a házassági egység legfőbb szövetségese maga az emberi természet, és annak természetes vágyai és hajlandóságai.

A bécsi érsek a második szöveget az Amoris laetitia pasztorális aspektusokat tárgyaló 6. fejezetéből választotta. A 245. bekezdésben Ferenc pápa azokhoz a szülőkhöz szól, akiknek házassága válságba került, illetve már különköltöztek vagy elváltak: „A szinódusi atyák azt is világossá tették, hogy a »különválás vagy a válás ártatlan áldozatai minden esetben a gyermekek« (Szinódusi jelentés, 2014, 47.). Minden meggondolás előtt esősorban velük kell törődni, és ezt nem homályosíthatja el semmiféle érdek vagy célkitűzés. A különvált szülőknek szól a következő kérésem: »Soha, soha de soha ne tekintsétek a gyermekeket túsznak! Ti sok nehézség és ok miatt különváltatok, az élet rátok rakta ezt a probatételt, de ne a gyermekek viseljék e különválás terhét. Ne használjátok őket túszként a másik féllel szemben! Úgy nőjenek föl, hogy azt hallják: a mama szépen beszél a papáról, bár nincsenek együtt, és a papa szépen beszél a mamáról. [Katekézis (2015. május 20.)]« Felelőtlenség rombolni az apa vagy az anya képét azért, hogy megnyerjék a gyermek érzelmeit, bosszút álljanak vagy védekezzenek, mert ez a gyermek belső életében károkat okoz és nehezen gyógyítható sebeket üt.”

Az idézet felolvasása után Schönborn bíboros megszakította előadása szövegét, hogy megossza egy személyes emlékét a jelenlévőkkel. Szülei a háború alatt házasodtak össze, házasságuk azonban boldogtalan volt, s végül elváltak. Egy valamire nagyon odafigyeltek: ha bármi konfliktus merült föl például a családi étkezések alkalmával, valamelyikük biztos, hogy jelezte, franciául, hogy csak ők értsék: „Ne a gyerekek előtt!” És nagyon hálás a szüleinek, hogy a sok nehézség ellenére mindig ragaszkodtak ehhez a szabályhoz.

„Azt gondolom, ez a szöveg önmagáért beszél – tért vissza a bíboros előadásához. – Ferenc pápa nem ítéli el a különvált szülőket. A Szentatya tartózkodik a morális ítéletektől, azonban nem tartózkodik a nagyon komoly figyelmeztetéstől – úgy hangzik, mint egy felkiáltás, olaszban háromszor is elismétli: mai, mai, mai! –: „Soha, soha, de soha ne tekintsétek a gyermekeket túsznak!”

Schönborn bíboros felhívta rá a figyelmet, nagyon kevés utalás van a szövegben a házastársak közti szexuális intimitás erkölcsi vonatkozásairól, azonban az Egyház, ők, a papok, a püspökök, vagyis nem házas klerikusok viszont túl sokat beszéltek eddig a házastársak szexualitásáról - és túl keveset azokról a sérülésekről, amelyeket a gyermekek szenvedhetnek el a szülők konfliktusainak következtében.

A házaspár és a család spiritualitását érintő 9. fejezetből a 320. bekezdést emelte ki Schönborn bíboros, melyet rendkívül fontos tanításnak tart arról, hogy mitől válik sikeressé egy házasság, és mit nem várhatnak el a partnerek egymástól: „Van egy olyan pont, ahol a házaspár szeretete eléri a legnagyobb szabadságot, és az egészséges autonómia helyévé válik: amikor mindegyikük felfedezi, hogy a másik nem az övé, hanem van egy sokkal fontosabb tulajdonosa, az ő egyedüli Ura. Senki sem tarthat igényt arra, hogy a szeretett személy legszemélyesebb és legrejtettebb bensőjét bírtokolja, és egyedül Isten foglalhatja el életének középpontját. (...)”

Ferenc pápa nagyon realista szavai segítenek észrevenni, hogy a házasság mélyen az emberi természetben gyökerezik – fűzte hozzá Schönborn bíboros.

„Ez a szövegrész is szinte magáért beszél. Ferenc pápa mestere annak, hogyan mondjunk el súlyos igazságokat egyszerű szavakkal. És amit segít nekünk megérteni ebben a nagyszerű dokumentumban, az Amoris laetitiában, az nem csupán a keresztény házasságra igaz, amely két megkeresztelt ember szentségi uniója. Nagymértékben igaz bármelyik házasságra. A lelkigondozás és párok kísérése sokéves tapasztalatából fakad. Meghívás arra, hogy megismerjük, megéljük és elmélyítsük a »szeretet örömét«.”

* * *

Michael Jackson dublini anglikán érsek megköszönte a közönségnek, hogy ezt a prózai Michael Jacksont is szívesen látják, nem csak a zeneit… Az Ószövetségben és az Újszövetségben megjelenő, változatos körülmények között élő családokat vette sorra, „melyek mindegyikében ott érezzük Izraelt, a régit és az újat, Isten családját. Mivel tiszteljük a Szentírást, feltételezzük, hogy mindennek jó vége lesz. A pátriárkák ábrázolásai azt sugallják számunkra, valaki kézben tartja a dolgokat, hogy valaki közvetlen kapcsolatban áll az Istennel. Mivel mindezeket általában a templomban halljuk, mivel az Egyház áldását hordozza, biztosítottnak látjuk a jó végét.” A gondviselésbe vetett hit sokakban az 1755-ös lisszaboni földrengéskor rendült meg, ekkor merült föl számos, a modern korra jellemző kérdés a gondviselést illetően. Michael Jackson felidézte, mit mondott egy szíriai nő, akivel Jordániában találkozott: a családjából senki sem hitt Istenben az Iszlám Állam előtt, de miután megmenekültek, mindenki hívővé vált.

„A családi életnek van egy sötét oldala is – folytatta az érsek –, melynek a létezését el kell ismernünk, mielőtt túlságosan is túláradóan ölelnénk át a pozitívat mint az egyetlen lehetséges végkifejletet. A Teremtés könyvében (Ter 28) ott látjuk Jákobot, amint Isten előtt áll, nem sokkal azután, hogy meggyilkolta testvérét, Ézsaut; Sámuel könyvében (2Sám 13) megismerjük Támárt, Dávid király lányát, akit megerőszakolt saját féltestvére, Ámnon; Lukácsnál (Lk 15) pedig két fivért ismerhetünk meg, egy tékozlót és egy szorgost, és az apát csak az érdekli, hogy a tékozló fiú visszatér-e. Aztán voltak és vannak rossz keresztény családok is. A családi élet a Szentírásban is összetett, csak időnként ezt nem érzékeljük a máz alatt, amit mi magunk tettünk rá. A szövegek szó szerinti olvasásához mindig hozzá kell gondolnunk Szent Ágoston elvét: bene uti malo, azaz: jóra fordítani a rosszat – hogy megértsük Isten tetteit, bármilyen haragosan is teszteli hitünket, és bármilyen kelletlenül fogadjuk is el a végkifejleteit. A Szentírásbeli családok sem kivételek.”

Az Újszövetség családjaira áttérve Michael Jackson rámutatott, a család egyre inkább „az Egyház képeként tűnik fel, vagy eszkatologikus képként, mint Isten országának sejtetése. Megdöbbentő lehet Jézus reakciója, amikor családja érte megy, hogy hazavigyék, miközben ő tanít és gyógyít éjjel-nappal. Jézus rámutat a sokaságra, és nagyjából azt közli: Itt mindenki az én családom… Hol itt a probléma? (Mk 3,31—35). A keresztnél ismét egy új család formálódik: Mária és János alkotja (Jn 19,26). Ha pedig megnyomjuk a gyors előretekerés gombot (Fast Forward), pünkösdnél találjuk magunkat, és az Egyház már egy jóval nagyobb családként formálódik, melyet sokszínűség, különbség, fejlődés jellemez. Különbség, mert különböző nyelven beszélnek, de mégis értik egymást. Fejlődés, mert olyan emberek, akiknek addig nem volt hangjuk, most szóhoz jutnak. Azután pedig ott van a Pál apostol korabeli közösségek otthonossága, családiassága. I.sz. 70 után pedig egy vallás, amelynek addig a templom, az áldozat, a zsinagóga és az otthon állt a középpontjában, átalakul: elkezd az imádság, a közös étkezés rítusa, az étel otthonaikban való megosztása, a zsinagógabeli ima és olvasás köré szerveződni. A család központi jelentőségű a modern judaizmusban is.

„Mindezek a szempontok talán segítenek megérteni a judeo-keresztény tradíció családképét. A korai Egyház azt várta el, hogy az egyik házastárs keresztény legyen, azt remélték, és azt reméljük, hogy a házasság missziós lehet: az egész életen át tartó szereteten és tetteken keresztül, amelyek tanúskodnak a Krisztusban való bensőséges élet erejéről és sérülékenységéről – szeretetben megosztva valakivel, aki nem keresztény, és talán soha nem is lesz az.” A „családtagság” gondoskodásra indít, családon belül és kívül; a család így tanúskodik a világban és a világ számára Istenről, aki teremt és táplál.

„A spirituális képzelőerővel rendelkezők számára a trailert (előzetes) a János-evangéliumban helyezték el (10,16): más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók… Ez segít dialógust indítani a más vallásúakkal. Sose felejtsük el, hogy Izrael fiai sokhitű társadalomban éltek, melynek java része kívül esett az ő kontrolljukon – ez bárki számára figyelmeztetésként szolgálhat, aki hajlamos a hajdani kereszténység felértékelésére, „felfújására” – mint egy lufi, amelyet ottfelejtenek egy születésnap után –, s úgy gondolja, a mindenre feljogosított keresztényeknek kell uralkodniuk a szekuláris világban.

A családot mindig is változás és folytonosság jellemezte – hangsúlyozta Jackson anglikán érsek. Ez ad neki erőt. Ugyanakkor mindannyian, akik benne élünk, amatőrök vagyunk, ha arról van szó, hogyan építsük és gazdagítsuk a családi életet – ezért is kell előtérbe állítani a béketűrést és a megbocsátást.

* * *

Mihail Naszonov ortodox pap a házasság ortodox felfogását mutatta be a jelenlévőknek; ennek lényege, hogy a házasság szentség – és misztérium. Minden ember tagja egy evilági társadalomnak, és tagja egy családnak. Senki sem kerülheti el a materiális létezés szükségleteit, és mindenkinek teljesítenie kell társadalmi kötelezettségeit.

A házastársak nem csak földi kívánságokat teljesítenek – az örök élet a cél, melyben a házasság is részesül. Egy szentség átjárót jelent a valódi életbe. Az eucharisztiában, az Isteni Liturgiában – mely egy misztikus esküvői lakomát idéz fel – tudatosodik bennünk, hogy kik vagyunk valójában.

A házasság mint szentség a vertikális dimenzió; emellett természetesen van egy horizontális is: ezen a síkon nyilvánul meg, hogy a házasság „házi egyház”, a szeretet iskolája minden családtag számára.

* * *

Az utolsó beszélő Zalman S. Lent dublini rabbi, a Chábád Lubavics hászid mozgalom képviselője volt, aki az anekdoták sora mellett személyes szülői tapasztalatait is beleszőtte előadásába. Elsőként elmesélt egy történetet egy kislányról, akit rajzórán megkérdezett a pedagógus, hogy mit rajzol. S ő azt válaszolta: „Istent.” Mire a tanár: „De Istent senki nem tudja, hogy néz ki!” A kislány azonban nem jött zavarba: „Na, akkor mindjárt megtudják!” – felelte.

Mindannyian vágyunk rá, hogy Isten és a spiritualitás aktívan jelen legyen életünkben, gyerekeink életében. Vajon van-e valami könnyű módja ennek a mai világban, amikor a gyerekeinket élénk vizualitás és instant kommunikáció veszi körül minden irányból? A mai világban, ahol mintha mindenki boldog lenne. Hogyan biztosítsuk, hogy Isten ne maradjon ki a képből, csak azért, mert nincs fönt Facebookon?

A hagyományos zsidó tanítás szerint hárman kellenek egy új élet létrehozásához: az apa, az anya – és Isten. A gyermekben tud az ember legközelebb kerülni Isten teremtő erejéhez; valamit lérehozni a semmiből, egy fizikai testet, melyben lélek is van. És Isten nem véletlenül választja ki pont azt a két szülőt a kincs fogadására.

A judaizmus szerint a gyermekek nem a mieink – Isten ránk bízta őket. A kicsik úgy élik meg, körülöttük forog a világ – és ez talán nem is baj, jó, ha megtapasztaljuk, hogy számítunk, hogy fontosak vagyunk.

A tizenévesekkel kapcsolatban először egy Mark Twain-anekdotát mesélt el a rabbi: „Amikor 14 éves voltam, megdöbbentett apám ostobasága. Amikor pedig 21 lettem, elképedtem, mennyit fejlődött az elmúlt hét évben!”

A tizenévesek tesztelnek minket, próbálgatják az érzékeny pontjainkat („push the buttons”), ki akarják kényszeríteni belőlünk az „igen”-eket az őrült terveikre. Amikor felülünk a hullámvasútra, és beszíjaznak minket, nekünk is az az első dolgunk, hogy megnyomjuk az elénk eresztett korlátot, hogy rendben működik-e, hogy tényleg biztonságban vagyunk-e... Ezt szeretnék tudni tizenéves gyerekeink is.

A péntek este, a sabbat bejövetelének megünneplése különlegesen fontos egy zsidó családban, de sok kamasz nem kifejezetten szeretne péntek este otthon ülni. Egy baráti családban ez állandó vitát jelentett, azonban nemrégiben azt mondta nekik az azóta már 30 körüli gyerekük: köszönöm azokat a péntek estéket, gyönyörű emlékek; mi is így akarjuk majd nevelni a gyerekeinket.

A gond az, ha akkor akarjuk elkezdeni a nevelést, amikor már kamaszkorba lépett a gyerek. „12 évvel elkéstél” – mondta egy rabbi egy problémás 13 éves gyerek szüleinek.

Zalman S. Lent beszélt arról a szenvedélyről és lelkesedésről, amellyel a kisgyerekek viszonyulnak az élethez – ami meg kell hogy maradjon bennük! Vannak családok, akik a legzordabb időjárásban is elhatolnak a stadionig, hogy kedvenc csapatuknak szurkolhassanak – de minimális eső is visszatartja őket attól, hogy részt vegyenek a szombat reggeli imán. Ez hat arra is, hogy a gyerekeik milyen lelkesek lesznek majd később, ha fociról, illetve ha imáról lesz szó...

A mai fiataloknak eddig precedens nélküli kihívásokkal kell szembesülniük. Régen átvittük a gyerekeket az út túloldalára, nehogy valami csúnyát lássanak, ma pedig kicsi koruktól a rettenet teljes spektrumával szembesülnek az interneten; ma ezeket a borzalmakat odaadjuk nekik szülinapi ajándékként.

És még ha ignoráljuk is az interneten áradó sokkoló erőszakot és a szexuális jellegű tartalmakat, akkor is ott van a kortárs csoport ijesztő mértékű hatása („peer-pressure”) és a „bullying” (megfélemlítés, terrorizálás). A mai fiatalok nagyon vágynak a szeretetre, elfogadásra; bármit megtennének érte, hogy társaik elfogadják őket. Otthon kell mindezt ellensúlyozni, éreztetni velük a feltétel nélküli szeretetünket, és rezilienciát (stressztűrő képességet) tanítani nekik – erre nagy szükségük van a mai gyűlölködő, valójában „nem-közösségi” médiától meghatározott világban. Sokat segít a hit, a spiritualitás, a hit Isten életükre vonatkozó tervében. Tudniuk kell, hogy soha nincsenek egyedül, soha nem maradnak magukra. Értékes teremtmények egyedi küldetéssel, amit senki más nem tud teljesíteni.

A judaizmusban az otthon „minitemplom”; biztonágos hely a világban. Az otthon békéje pedig a férjen és a feleségen múlik, és ők adják a példát gyerekeiknek a szeretetteljes párkapcsolatra. A rabbi megemlítette azt az öreg házaspárt, akik elmentek az orvoshoz, és ott a férj azt mondta: „A feleségem lába fáj nekünk...”

Isten része kell hogy legyen a házasságnak ahhoz, hogy tovább tartson, mint az esküvői torta. A legszentebb hely a judaizmus szerint nem feltétlen a zsinagóga, hanem a családi otthon; számos vallási hagyomány kötődik hozzá. Ahogy otthon cselekszünk, abból alakul ki a gyermekeink identitása.

Egyszer állítólag Einstein elveszítette a vonatjegyét, a kalauz egy ideig várt, amíg keresgélt, majd azt mondta, „Hagyja csak, nem kell, tudom, ki maga!” Később megint arra járt, és látta, hogy Einstein még mindig keresgél. Megint próbálta megnyugtatni, hogy de hát tudja, ki ő, mire Einstein: „Én is tudom, ki vagyok, de azt is tudni szeretném, hová is megyek!”

A Genezisben Isten azt kérdezi: „Hol vagy?” Miért kérdezi, mikor nagyon jól tudja, hol vannak? Egyik lehetséges válasz szerint azért, mert ez az eredetiben egyszavas kérdés hallatszik mindennap az égből, minden ember felé: Hol vagy? Hol tartasz az életedben? Hogy állsz a lelkeddel? Mit értél el ma? Ezt a kérdést kellene mindennap meghallanunk.

Forrás és fotó: WMOF 2018/YouTube

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
a-beke-hidjai-bolognaban-tartjak-vallasok-kozotti-nemzetkozi-talalkozot
A béke hídjai – Bolognában tartják a vallások közötti nemzetközi találkozót

Idén október 14. és 16. között 32. alkalommal szervezi meg a Sant’Egidio közösség azt a nemzetközi béketalálkozót, amelyen – a II. János Pál pápa által Assisiben 1986-ban megrendezett találkozó nyomán – a világ vallási vezetői párbeszédet folytatnak és hitet tesznek a béke mellett.

2018. október 15. hétfő
huseges-imadsaguk-tartja-meg-vilagot-nagyszulok-zarandoklata-az-alsoszentivani-kegyhelyre
Hűséges imádságuk tartja meg világot – Nagyszülők zarándoklata az alsószentiváni kegyhelyre

Október 13-án Alsószentivánon, a Fatimai Szűz első hazai kegyhelyén tartott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ünnepi szentmisét, amelyben a nagyszülőket külön áldásban részesítette.

2018. október 15. hétfő